Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Gebhardt Antal: A Mecsek hegység forrásainak faunisztikai és biológiai vizsgálata

 kÈCSÉÎC FORRÁSAINAK VlÉSGÁLÁtf

À â3 hely faunájának a környezet változásaival szemben nagyabb ellenállást tanúsító elemei általában feltűnő megegyezést mutatnak. Táplálkozásbiológiai szempontból a, forrásokat két csoportba oszthatjuk. Az egyikbe azok a források tartoznak, amelyekben sem klorofill-tartalmú magasabbrendű,, sem alsóbbrendű növények nem fordulnak elő. Az ilyen források száma aránylag kevés, és azokat egyedül detritusevő, ragadozó, vagy mindentevő szervezeteik lakják. Ezzel szemben a többséget az olyan forrástípusok képviselik, amelyekben a detrituson kívül úgy az alsóbb, mint a magasabbrendű zöld növényzet otthonos, minek következtében ezek a források faj- és egyedszámban rendszerint gazdag állatvilágnak nyújtanak a letelepedésre kedvező alkalmat. A táplálkozási viszonyok legkevésbé megfelelőknek a sziklából vagy kő- és kavicsgörgeteg alól eredő gyorssodrú forrásokban mutatkoznak, melyekben a szerves anyag — mint táplálék — rendkívül alárendelt szerepet játszik. Az ilyen források állatvilága általában csak a Polyoelis felina Dal. és a Gammarus fossarum fajokra szorítkozik. Ezzel szemben a lassan áramló, detritusban bővelkedő, iszapos források faunagazdagsága meglepő s tanulságosan szemlélteti a táplálkozásbiológiai viszonyoknak az egyes életközösségek minőségi és mennyiségi összetételére gyakorolt életbevágóan fontos fiziológiai hatását. A két forrástípus között a Mecsekben természetesein számos átmenetet találunk, melyeknek faunakaraktere túlnyomóan az anyagcsereforgalom lebonyolításának mindenkori esélyétől függ. Általános felfogás szerint (így pl. Steinemann,

25 Thienemann

26

) a legtöbb forráslaikó szervezet táplálékszükséglete — hasonlóan a földalatti vizekben élő állatokéhoz — az életfolyamatok intenzitásának az alacsony hőmérsékletre visszavezethető lanyhulása következtében a minimumra csökken. Ennek a nézetnek általános érvényét nem támogatja az a nieigjfigyelésem, hogy a pataktól elzárt, állandóan hideg forrásokban (8—10,5 C°) ismételten elhelyezett — hússal és növényi csalétekkel felszerelt — csapdáim, minden esetiben a forráslakó szervezeteknek fokozott és nagyarányú táplálékfelvételéről tettek tanúságot. A kérdés tehát korántsem feints'

1 Steinemann: Die Tierwelt der Gebirgsbäche. (Ann. Biol. lacustre II. p. 30—1610, 1907.) 25 Thienemann: Der Nahrungs,kreislauf to Wasser. (Verh. Deutsch. Zool. Ges. Kiel, XXXI, 1026, p. 2(9—i79.) hető megoldottnak s az kísérletekkel ellenőrzött további vizsgálatokat tesz szükségessé. A forrásokban előforduló táplálék minősége általában növényi vagy állati eredetű lehet, amely kereteken belül az állatvilág szervesanyag szükségletét a legkülönbözőbb módon elégítheti ki. A források moszatfonalaiiról, lombos- és májmoháiról, nemkülönben fás (phanerogam) növényzetéről a III. 1. fejezetben már szó volt. A holt növényi részek: gyökerek, ágak, fakéreg, magvak, helyenkint rendkívül nagy számban levelek, továbbá mikroszkopikus finomságú rostok, különböző szövettörmelékek stb. a f oirrásimederben detritus alakjában fordulnak elő, amelyeknek állandó szállítói a szél és a víz. Az állati eredetű táplálékforrásoknak az előbbi kategóriával szemben alárendelt szerepük van. Elhalt szervezetek teteme a gyorsfolyású forrásokban nem fordul elő, mert azt az áramló víz azonnal elsodorja, éppen ezért az állati hulla — mint tápláló anyag — itt nem jöhet számításba. Borrihauser

26 és Thienemann

2

'

1 felfogásaival szemben nagyobb jelentőséget tulajdonítok a forrásokban oldott állapotban előforduló táplálékanyagoknak. Nevezett búvárok ugyanis arra az álláspontra helyezkednek, hogy a forrásvíz rendkívül tisztasága .következtében az oldott tápanyag mint táplálékforrás nem jöhet szóba. Ezzel a nézettel ellentétben utalok azokra a szivárgó forrásokra, amelyek jelentéktelen lefolyásuk következtében az állóvíz típusát veszik fel. Az ilyen forrásokban az iszap korhadásával kapcsolatosan a nagyfokú elbontás és oldás is állandó jelenség, következésképpen vizük mindennek, csak tisztának nem mondható. Figyelemreméltó jelenség, hogy éppen ezeknek a forrásoknak állatvilága rendszerint a legváltozatosabb és leggazdagabb. Ha tekintetbe vesszük, hogy egyes — iszapban gazdag — szivárgó forrásban aránylag jelentéktelen kiterjedésű élethelyen egyedül a Gammarus fossarum, ritkábban az Asellus aquaticus L. fajoknak százai, nem ritkán ezrei élnek együtt, — nem szabad e forráslakó szervezetek ürülékét, váladékát, elhalásuk után ezeknek bomlástermékét sem figyelmen kívül hagyni, mely mint állati eredetű oldott szerves anyag az említett típust feltüntető for26 Bornhauser: id. mü p. 65. 27 Thienemann: Der Bangbach des Sauerlamdes. (Arch. f. Hydrobiologie, Suppl. IV. Ser. 1912, pp. 125.) 3*