Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Regöly-Mérei Gyula: Kórbonctani szempontok sírleletek torzult és torzított koponyáinak vizsgálatakor, különös tekintettel a domolospusztai leletre

280 REGÖLY-MÉREI GYULA talános érvényűek és nem egyöntetűen elfogadottak. A kórbonctani vizsgálat két kérdésre adhat választ, éspedig az agy alaki elváltozására, valamint arra, hogy állott-e fenn koponyaűri nyomásnövekedés. Utóbbi fossilis koponyákon is megállapítható. A koponyaüri tartós nyomásfokozódás ugyanis jellegzetes csonttüneteket okoz, amelyek a kórbonctani vizsgálatkor jól felismerhetők. Ilyenek az érbarázdák fokozott mélysége, a Paochioni-gödröknek egészen a csont átlikadásáig fokozódó tágulata, a török nyereg lelapultsága, a koponya fedőcsontjainak elvékonyodása, stb. Az érárkok mélysége a fossilis koponyákon csak nagy körültekintéssel Ítélhető meg, mert olyan saját tapasztalataink vannak, hogy az érárkok csontfala postmortalisan kitöredezhet és a koponyánbelüli nyomásfokozódás képét utánozza. Ha az elváltozás élőben és valóban koponyaüri nyomásfokozódás következtében keletkezett, akkor a csontbarázdák nemcsak szélességükben, hanem főként mélységükben terjedelmesebbek, s ez az érbarázdák elágazódásain is megfigyelhető. A postmortalis elváltozás nem egyenletes, elsősorban a nagyobb ágakat érinti, és az érbarázdák nem mélységükben, hanem inkább szélességükben növekednek. A mesterségesen torzított koponyák értéke igen magas és ezért természetesen nem alkalmazhatjuk a klasszikus kórbonctani vizsgálómódszereket, hanem röntgenvizsgálattal tájékozódunk a koponya belvilágáról. Remélhetőleg a torzított koponyák ilyenirányú rendszeres vizsgálatára is sor kerül. Intézetünknek alkalma volt a Pécsi Múzeum egyik torzított koponyáját kórbonctani szempontból megvizsgálni. A koponyát a Múzeum 1956. évi évkönyvében Dombay János régészeti szempontból leírta; a sírmellékletekből megállapítható, hogy előkelő keleti gót nő sírjáról van szó; a lelet kora V. évszázad közepe (443—471 közötti idő). A koponya anthropológiai méltatására természetesen nem vállalkozhat kórboncnok, annyi azonban megállapítható, hogy a torzítás, vagy torzulás egyáltalában nem extrém jellegű, hanem ellenkezőleg igen diszkrét (XLVIII. t. a) és c) ábra). A koponya pathológiai vizsgálatkor kóros nem észlelhető, a csontváz többi része jelenleg nem képezhette vizsgálatunk tárgyát. Már ezen a helyen is hangsúlyozni kívánjuk, hogy a koponyákról készült fényképfelvételeket szándékosan nem készítettük az antropológiában használatos norma laterális és norma frontalis beállításában, hanem az összehasonlítás kedvéért ugyanolyan helyzetben, mint amilyenben a röntgenfelvételek történtek. A falcsontok felett lévő, mintegy ötforintosnyi nagyságú postmortalis felszínes sérülés érzékeltetése miatt a felülnézetben készült képnél (XLVIII. t. b) ábra) sem tartottuk magunkat az anthopológiai felvételek szabályaihoz. Ezt annál inkább megtehettük, mert kórbonctani szempontból végeztük a vizsgálatot. A koponya vizsgálatakor kizárhattuk annak lehetőségét, hogy a torzulás valamely megbetegedés következménye lenne. A koponya alakja az egyszerű frontalis torzítás diszkrétebb alakjára emlékeztet. Nem tartjuk valószínűnek a nem-szándékos torzulás lehetőségét, de mégsem ejthetjük el annak gondolatát. Kétségtelen azonban, hogy a norma laterálisban vizsgálva a koponyát, a homlokcsont is lelapultabbnak látszik és a koponya —, bár igen finom formában —, de konikusan felfelé és hátranyúlóan emelkedik. A méretek közlésére és a levonható megállapításokra az antropológiai szakvizsgálat hivatott. A koponya fogazata megtartott, hibátlan. Eldönthető az is, hogy egészen fiatal, de már teljesen kifejlett nő koponyája. A vázcsontok hiányában pontosabb kormeghatározásokra nem gondolhattunk. A röntgenfelvételekben* feltűnik a fokozott érbarázda rajzolat (LU. t. a) és b) ábra). Mivel az elágazódások is fokozott intenzitást mutatnak, ezért kizárhatjuk a postmortalis eredetet. A lágyrészeitől és tartalmától megfosztott koponya röntgenképén a részletek rajzolata mindig kifejezettebb, mint az élőről készült felvételen. A fossilis és a macerált koponyákról azonban rendelkezünk ilyenirányú tapasztalatokkal. Kétségtelen az, hogy bizonyos részletek — mint pl. a dobüreg és belsőfül képletei, a carotis-csatorna, a sinus sigmoideus árka, stb. — élesebb rajzolatot mutatnak, azonban az érbarázdák mélysége és kiterjedése azt a fokot nem érte el, amit esetünk röntgenképén enyhébb nyomásfokozódás jeleként regisztrálhattunk. Fényes igen meggyőző vizsgálatok során foglalkozott a koponyacsontok érrajzolatának diagnosztikai * Ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki Póka professzor úrnak, hogy a vezetése alatt álló Sebészeti Klinikán lehetővé tette számunkra a röntgenfelvételek elkészítését; továbbá köszönettel tartozunk Somogyi Jenő dr. egyetemi doeensnak a felvételek szíves elvégzéséért.