Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Füzes Endre: Népi építkezés Mecsek-Hegyalján

NÉPI ÉPÍTKEZÉS MECSEK-HEGYALJÁN 2ÎS1 lyi változata, amely ma már csak egy-két régi házon látható. Bár technikában és kivitelben mindkét szerkezet archaikusnak mondható, a kettő közül mégis a szelemenes a régibb. Szerkezeti megoldása is ezt mutatja. A szelemenes vagy ahogy itt :nevezik oromgerendás tetőt (XXXIX. t.) közvetlenül a fal megszáradása után kezdték ácsolni, építeni. Legelőször egy-egy négyszögletesre faragott tölgyfagerendát helyeztek el a ház négy falán. A sarkokon úgy ékelték össze, hogy az egyiknek a végét három ujjnyi szélesen kivágták és ebbe a résbe szorították bele a másik gerenda megfelelő vékonyra kifaragott végét. Ez volt a sárgerenda vagy koszorúgerenda. Vastagsága kb. 25x25 cm volt, hosszúsága a ház hosszának, illetőleg szélességének felelt meg. Ha a hosszanti oldalra nem tudtak egy darabból sárgerendát ácsolni, két darából készítették és a kettőt összeékelték. A falon nyugodott a mestergerenda is, amely hosszában húzódott a ház közepén és annak gerincét alkotta. Ezt is tölgyfából ácsolták négyszögletesre és 30x25 cm vastagra. Erősnek és repedésmentesnek kellett lennie, mert közvetve ez tartotta az egész tetőt. Amíg a ház homlokzati részén túlnyúlott az oromfalon, gyakran két-három arasznyira is, addig a ház másik végén sokszor nem ért el a falig sem. Legtöbbször a konyha falán nyugodott a vége. A sárgerendára és mestergerendára keresztbe fektették az általgerendákat a ház szélességének megfelelő hosszúságban. Átlag 20 cm széles, négyszögletesre faragott tölgyvagy bükkfa-gerendák voltak. Ezeket a ház két szélén a sárgerendába ácsolták. Az ácsolás úgy történt, hogy az általgerendát a sárgerendának megfelelő szélességben kétujjnyi mélyen kifaragták, és az így keletkezett vájatot szorították rá a sárgerendára. — Az általgerendák kb. 90 cm-re voltak egymástól, így egy háromosztatú, szobából, konyhából és kamrából álló házon 10—12 volt. Közepük a mestergerendán nyugodott. A ház bejárati oldalán mintegy 50—100 cm-el túlnyúlottak a falon és a tornác, a házalja tetőzetét alkották. Kinyúló végüket az ereszgerenda tartotta, melyet 2—3 dúcfával támasztottak alá. A dúcfák nagy, lapos köveken állottak. Az általgerendákon a ház hosszában feküdtek a padlásdeszkák, amelyeket tölgy-, bükk-, esetleg fenyőfából hasítottak kisebbnagyobb nagyságban. Minden megerősítés nélkül fektették őket egymás mellé, majd polyvás sárral betapasztották. Ezzel kész volt a padlás. A tulajdonképpeni tetőrész az oromtartókból, az oromgerendából, a szarufákból

6 és a tetőlécekből állt. A tető gerincét a szelemennek megfelelő oromgerenda alkotta. Ez 8—9 m hosszú, mintegy 15x15 cm vastag, egyenes tölgyfagerenda volt. Az oromtartók tartották. Ezek 170—190 cm hosszú, 20x20 cm vastag, négyszögletesre faragott, erős gerendák voltak. Háromosztatú háznál három oromtartó volt, kettőt a konyha két fala felett ácsoltak a mestergerendába, a harmadikat a ház elején a fal felett. A beácsolás úgy történt, hogy a mestergerendán a megfelelő helyen egy 5—8 cm mély és széles, négyszögletes lyukat faragtak ki, ebbe szorították bele az oromtartó ugyanolyan hosszúra és vastagra faragott végét (4. kép). Kétoldalról egy-egy faszöggel is 4. kép. Az oromtartó és az oromgerenda öszszeékelése. Szaíbolcsii József háza. Kővágószöllős (1 = mestergerenda, 2 = oromtartó, 3 = oromgerenda, 4 = faszög) (Méret: 1:60 cm.) megerősítették. így az oromtartó szilárdan állt a mestergerendán. Hasonló módon erősítették rá az oromgerendát az oromtartókra. Ezt még úgy is megerősítették, hogy függőlegesen egy lyukat fúrtak az oromgerendán keresztül az oromtartókba és tölgyfából faragott, jó ujjnyi vastag, 20—25 cm hosszú faszöget vertek bele. Ha így sem állt elég szilárdan, akkor kétoldalról egy-egy faszög beékelésével még megrögzítették. Ha az oromgerendát még biztosabbá akarták tenni, akkor a két szélső oromtartót kétoldalról egy-egy gerendával megtámasztották. Végük a sárgerendára támaszkodott. A szarufákat párosával támasztották rá az oromgerendára. Karvastagságú, bükk-, fenyő- vagy kőrisfát, esetleg gyertyánt használtak fel erre a célra. Az erdőn vágták. Csak 6 A ragja elnevezés itt nem ismeretes.'