Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)
Gebhardt Antal: A Dömörkapui karszt (Mecsek-hegység) Mollusca-(csiga)faunájának környezeti és társulástani vizsgálata
A DÖMÖRKAPUI KARSZT MOLLUSCA-FAUNÁJA 21 Abida frumentum és a Chondrina clienta fajok a sziklák oldalain tömegesen fordultak elő, a csigák főleg fiatal példányainak házait míniummal befestettem s azokat a sziklákra, azok repedéseibe és aljára visszatettem. Pirosra festett héjú csigákat a helyszínen még hetek, sőt hónapok elteltével is találtam, de az eredeti lelőhelyétől sose messzebb néhány méternél, ahol ti. a sziklacsoport végetért. Másik példát a Pyramidula rupestris faj szolgáltatja. Közvetlenül a dömörkapui menedékház alatt, árnyékos tölgyfák tövében emelkedik a terep legnagyobb sziklakolosszusa, mely cca 6,0 m magasságot ér el és terjedelme hozzávetőleg 10 m 2 . Meleg, nyári napokon, eső után, mindaddig, amíg a sziklát összefüggéstelen foltokban fedő mohapárna nedves, annak gyökérképletei közül tucatszám szedhető ez a tipikusan sziklalakó faj. A sziklaszirtet környező s attól alig néhány méter távolságban meredő többi sziklákon azonban még a legkedvezőbb időben sem találunk egyetlen példányt sem. A jelenség magyarázata nem nehéz. Mindkét esetben a sziklatömbök egy-egy világrészt jelentenek az azokat benépesítő, apró csigák számára, ahol üres héjuk tömegéből ítélve évszázadokon át tenyésztek, s ahol mind a mikroklimatikus, mind a táplálkozásbiológiai viszonyok számukra a legkedvezőbbek. A sziklaszirteket viszont egymástól részben vegetációmentes, napos, helyenként tűlevéllel fedett talaj választja el, mely a szóban levő fajok szempontjából mint elterjedési akadály jelentkezik, mely vándorlásuknak gátat vet. Ez az indoka annak is, hogy a terep minden egyes kisbiotopjának, a közvetlen környezet változásainak megfelelően megvan a saját jellegzetes csigaösszetétele, mely a felaprózott élethelyek szerint megismétlődhet a nélkül, hogy az egyes terepek csigaállománya között szükségszerű keveredés állana be. A csigaállomány legszembeszökőbb térbeli változásai elsősorban a csapadék, illetőleg a hőmérsékleti viszonyokra vezethetők vissza. Könnyű megfigyelni, hogy tartós szárazság után bekövetkező esős időszak órák alatt milyen tömegekben csalja elő a sziklarepedésekből és a föld alól a rejtett életmódot folytató csigákat, s hogy a szárazság fellépésével fokozatosan mint tűnnek azok ismét el a terepről. Ennek a mozgalomnak legjellemzőbb példáit különösen az Abida frumentum, Chondrina clienta, Pyramidula rupestris, Clausilia dubia, Aegopinella nitens, Vitrina pellucida, Euomphalia strigella és a Helicodonta obvoluta fajok időszakos terepváltoztatásai mutatják. A Mollusca-állomány vándorlása a sziklarepedésekből és a talaj mélyéből a felszínre és vissza, a puhatestűek szervezeti felépítésének és környezeti, valamint táplálkozásbiológiai igényeinek ismeretében könnyen érthetővé válik. Tartós szárazságban csak nagyon kevés, a kiszáradás ellen különösen jól védett csiga tudja életét fenntartani. Száraz időszakban tehát a hűvös, árnyékos, nedves helyekre menekül, s ezeket a sziklák réseiben, vagy a föld alatt találja meg. A növény-, vagy korhadékevő szervezeteknek annál is inkább ezt az utat kell választaniuk, mert a külszínen a tartós szárazság még a táplálékától is megfosztja. Viszont a csapadék hatására a felszíni terep ismét kedvező életfeltételeket teremt, következésképpen a csigák vándorlása a sziklák, illetőleg a föld felszínére újból megindul. Kevésbé feltűnő és csak egyes fajokra jellemző a puhatestűeknek a nyári (Abida frumentum, Chondrina clienta), illetőleg téli időszak idején (Vitrina Bielzi) észlelt terepváltoztatása, amiről vizsgálati eredményeim ismertetésének keretében a korábbiak során már volt szó. Egyebekben az egyes évszakok váltakozásai a malakofauna faji összetételében minimális, legfeljebb az állomány tömegviszonyainak alakulására szorítkozó eltéréseket idéznek elő, aminek legerősebb bizonyítéka az a megfigyelés, hogy a téli hónapok (decembertől március elejéig) négyzetfelvételeiből mindössze két olyan faj — a Vitrea diaphana és a Trichia sericea — hiányzik, mely az egész éven át folytatott vizsgálati eredményeket összegező faunalistában szerepel. Ami a csigaegyüttes egyes faunaelemeinek a sziklás terepen észlelt topográfiai elhelyezkedését illeti, tapasztalataimat a következőkben foglalhatom össze. A sziklák oldalfelületeinek lakói közül a legszívósabb társas viszonyban (cönotikai affinitásban) az Abida frumentum, Chondrina clienta és a Pyramidula rupestris él és, — bár jelentéktelen példányszámban — a sziklákról napfényes, enyhe téli napokon sem hiányzik. Kőgörgetegben, szikladarabokhoz tapadva a következő fajok fordulnak elő: Ena obscura, Oxychilus glaber, Euconulus fulvus, valamennyi Clausilia-féle, Aegopinella Reismanni, Daudebardia ruf a pannonica, Agriolimax agrestis. A többi faunaelem többsége a sziklapárkányokon, azok tövében és a kőrakásokban összegyűlt növényi korhadékból került elő. A szirtek közvetlen közelében tenyésző sziklanövényekről a Monacha cartusiana-t, a Zebrina detrita-t, a Helicella obviá-t és a Cepaea vindobonensis-t gyűjtöttem,
