Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

ifj. Fehér Géza: A Pécsi Janus Pannonius Múzeum hódoltságkori török emlékei

144 IFJ. FEHÉR GÉZA A fenti forrás nem említ ugyan fazekas és rézműves (kazánkészítő) iparost, azonban Fekete Lajos az anyagból általánosságban megállapítja, hogy „mohamedánok és keresztények . . . közösen egymás mellett dolgoztak".

61 A hódítókat és a hódoltakat a közös piacokon és vásárokon összehozta egymással a megélhetés gondja. Áll ez — természetesen — az egész hódolt területre, és tegyük még hozzá, hogy a fenti megállapítással könnyen magyarázható egyes török iparágak, készítési eljárások, edényformák stb. törököktől való átvétele is. A Budán működő török fazekasok emlékét a régészeti emlékanyagon és a fennmaradt családneveken kívül a belső várban a „csömlekdzsiler mahalleszi", magyarosan „fazekas mahalleszi"

62 perzsásan „mahalle-i csömlekdzsián"

63 néven helytörténeti adat is megőrizte. Itt jegyezzük meg, — bár szorosan véve nem tartozik tárgyunkhoz —, hogy a XVI. században a fazék jelenésű „Cölmek"

64 és fazekas jelentésű „Cölmek/ji"

65 török helynevekkel is találkozunk, sőt a XVII. században „Cölmek pasa" személynévben is előfordul

66 ez a szó. Mielőtt rátérnénk az ipar és kereskedelem — írott forrásanyagon alapuló — együttes tárgyalására, röviden meg kell még emlékeznünk a fazekas ipar termékeivel formai és használati egyezést vagy hasonlóságot mutató termékeket előállító másik fontos iparágról is. Fekete Lajos megállapítása szerint a fazekasságnál „kevésbé kedvező viszonyok mellett kezdett dolgozni a török kovácsmesterség és ennek finomabb testvéripara, az ötvösség, mert a mesterségekben nemcsak az iparosnak és az ipari ismeretnek, hanem a nyersanyagnak is állandóan idegenből, messze földről kellett jönnie .. ."

67 Ennek ellenére azonban 61 Uo. 62 Fekete L., i. m. (Bp. tört. Ill) 84. 63 Uo. 85. s* M. ТауугЪ Gökbilgin, XV—XVI. Asirlarda Edirne ve Paca Livasi (= Edirne és Pasa Liva a XV—XVI. századakban) Istanbul Üniversitesi Edebiyat Fakültesi Yayinlanndan № 508 (= Az Istanbuli Egyetem Bölcsészeti Karának 508. isz. kiadványa) 69, 70, 99, 100, 102. «s Uo. 204—207, 381. 66 í. H. Uzuncar$ih, Osmanli devletinin saray teskilati (= Az oszmán birodalom kormányzati rendszere) Türk Tarih Kurumu Yayinlanndan VIII. seri № 15 (=A Török Történeti Társulat kiadványai VIII. sorozat — 15. fiz.) Ankara 1945. 485. 67 I. rn. (Bp. tört. III) 225. Budán nagy számmal lehettek török üstkészítők és rézművesek, akiknek a középső várban voltak a műhelyei.

68 „A vár keresztben haladó mellékutcái a törökkorban is megvoltak, de neveik közül csak a mai Szent Háromság utca törökkori neve ismeretes. Ez a korszak végén Kazandzsilar jolu-nak, Kazánkészítők-útjának, Rézművesek-útjának hangzott."

69 A fentiekből egyben az is következik, hogy a török hódoltság korában — a keleten még napjainkban is fellelhető szokásnak megfelelően — a magyarországi nagyobb városokban az iparosoknak negyedei, az egyes iparágaknak külön utcácskái voltak. Pécsre vonatkozó hasonló természetű topográfiai adatok hiányában — mai külföldi párhuzamok alapján is — komoly okunk lehet feltételezni, hogy a XVII. században itt is kialakult iparosközpont volt. így tehát reményünk lehet arra is, hogy idők folyamán — valamilyen földmunka szerencsés közre játszása segítségével — török fazekasműhely maradványára bukkanunk, amely sok, jelenleg még homályban levő problémát tisztázhat. * A hódoltságkori kutatásunkat legközelebbről érdeklő két ipari szakma művelőinek topográfiai elhelyezésére irányuló kísérlet után, lássuk a kérdést az írott történeti források tükrében. Pécs XVI—

XVII. századi ipari- és kereskedelmi életére nézve nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek — a jelen tanulmányban ismertetett tárgyi anyag mellett — komoly értékelésre adnának lehetőséget. Ilyen módon tehát be kell érnünk a hódolt Magyarország más városaira és területeire, továbbá az oszmán birodalom más helyeire vonatkozó — s az összevetést és párhuzamokat szolgáltató — közvetlen forrásanyaggal. Gyér gazdaságtörténeti adataink alapján sem kétséges, hogy a hódoltság korában az ország dunai és tiszai átkelőhelyein és a nagyobb városokban, így pl. a Pécshez hasonló fontosságú szandzsákközpont Esztergomban (valamint Szolnokon, Vácott, stb.) is élénk kereskedelmi élet folyhatott. Ugyanakkor azonban ezek az adatok a helyi kézműiparosok jelentőségéről is meggyőznek bennünket, sőt valószínűvé teszik számunkra, hogy az utóbbiak készítményei sem maradhattak el mennyiségileg a kereskedelmi úton beérke68 Littke A., i. m. 35. бя Fekete L., i. m. (Bp. tört. III) 83. Vö. uo. 237.