Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Sarkadiné Hárs Éva: Zsolnay Vilmos a festő

198 S. HÁRS ÉVA mégsem volt jelentős, mert Weber Münchenben telepedett le és mindvégig ott is maradt. Zsolnay Vilmos festési kedvtelésének csak a vasárnapi pihenőidejében áldozhatott. Festői munkásságából mindössze tizenhat-tizennyolc képéről van tudomásunk. Bemutatásuk mégis fontos, mert általuk a kiváló keramikus sokoldalú művészi képességét és olyan műalkotásokat ismerünk meg, amelyek a művészettörténet szempontjából sem jelentéktelenek. Egészen fiatal korában, talán a legelső munkái között készült a két híres pécsi zenetalentum,, Amtmann Prosper (LXXX. t.) és Weidinger Imre portréja (LXXIX. t.). E két mű nemcsak hasonlatosságával, de kiváló jellemábrázolásával is igen kifejező és jól megfelel az ábrázolt művészek fennkölt, imagasabbrendű egyéniségének. Első munkái közé sorolhatjuk fiatalkori önarcképét is.

3 E festményről ugyan később családja kétségbevonta, hogy valóban önarckép, de biztos adatunk nincs arról, hogy más festette volna. Igen finom kis kép a művész nagyanyját, Balay Györgyné Knapp Erzsébetet ábrázoló profil arckép. Az idős hölgy átlátszó, fehér tüllf őkötőt visel, halványkék szalagocskával díszítve ; sötétkék ruháját barna gallér szegélyezi. Mind az arc határozott, céltudatos vonásai, mind pedig az arcot körülvevő könnyű, csipkeszerű ruhadarabok finoman, festőién megoldott részletek (LXXIV. t.). Kitűnő emberábrázolások, a realizmus erejével ható portrék tanulmányfejei. A „Virstliárus^-t, aki fején cilinderrel, vállán cifra szűrrel, egykedvűen szívta pipáját, mindenki ismerte a város főteréről, ahol a meleg, friss virstlikei, árulta (LXXVI. t.). Ugyanígy az életből vett alakok: a ,„Vak Hansel" elmaradhatatlan oboájával (LXXV. t.), a ferences quardian (LXXVIII. t.), a hosszú, fekete szakállú, nagyhajú férfi. Ez utóbbi kép Rippl Rónainak annyira tetszett, hogy műterme számára szerette volna megszerezni (LXXVII. t.).

4 Tájképei közül kiemelkedő a „Folyóparti nyírfák", amely formai megoldásában oldott, festői, témájában pedig azért is érdekes,, mert az akkor szokásos képzelt tájak helyett valóságos, hazai vidéket örökít meg (LXVII. t.). Ugyan csak természetes táj, sőt Pécs egyik jellegzetes részlete az „Ürögi rét a Makár heggyel", amely ma is egyik kedvelt témája a pécsi festőknek (LXVIII. t.). Egyik tájképén, amely romantikus, alpesi vidéket ábrázol, szignatúrát olvashatunk: 846 Juni ara 20 — Wilhelm Zsolnay. Ez tehát az egyetlen általunk isimert kép, amelyet a művész kézjegyével látott el. (LXX. t.). Egészen meglepő, nagy gonddal kivitelezett, kiváló festői készségéről tanúskodó műve a feketére fényezett alapon, fára festett virágcsendélet. (LXV. t.). Kivitelben nem marad mögött«, csak talán kissé keményebb megoldású a másik csendélete, melyen a duzzadó barackok, szőlők és sütőtökök társaságában leveleit finoman, ritmusosan hajlító kaktusz gazdagítja a képet (LXVI. t.). E csendélet volt Zsolnay Vilmos utolsó festménye. A kerámiagyár elvonta őt a vasárnapi pihenőóráktól, kedves szórakozásától, a festéstől. Zsolnay Vilmost — ha a festészetet választhatta volna élethivatásának — ma bizonyára kora legkiválóbb művészei között emlegetnénk. Keramikus lett s mint ilyen is világhírnévre tett szert. Örökké kutató, kísérletező szenvedélye nagy értékekkel gyarapította a magyar kerámiaipart. Ezek kárpótolnak a félbenmaradt festői pályáért, a meg nem született képekért. SARKADINÉ HÁRS ÉVA 3 Mattyasovszky Zsolnai Margit tulajdonában. 4 Mattyasovszkyné Zsolnay Teréz: A Zsolnay gyár története с munkájából,