Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Kodolányi János: Adatok a Nyugati Mecsek paraszti szőlőgazdálkodásához és borászatához

150 KODOLÄNYI JÄNOS volna az idejét. Időnkint a csendőrség ellenőrizte a tevékenységét, megjelentek a hegyben és keresték. Sípoltak neki, ha nem jelentkezett, mentek a lakására és ott keresték. Ha nem sikerült megtalálni, később vonták felelősségre. Meg is verték, ha a lakásán találták. Nappal jobban pihenhetett, hiszen akkor többen kint voltak a szőlőkben, éjjel azonban helyt kellett állnia. Akadnak, akik szerint nem sokat ért a munkája, azt állítják, ha látott valamit,, akkor se látta. Mások azonban kárhoztatják, hogy évek óta nincs hegypásztor, se mezőőr. Maga az a tudat, hogy csősz járkál a hegyben, visszatartotta az embereket a tolvajlástól, szerintük. Soha nem lehetett tudni, hol van. Egyik dombról átlátott a másikra s ennek a tudata meggondolkoztatta a rossz-szándékú embereket. Az embereken kívül állatok is tesznek kárt a termésben. Sokszor ellepik a madarak, különösen a seregélyek. Kereplővel riasztják el őket. A kereplőt a szőlőben állítják föl, szél hajtja. Darazsak és méhek is szokták járni az érett szőlőt. Csak akkor tudnak védekezni a darazoak ellen, ha el tudják érni a fészküket és ki tudják égetni. Az utóbbi időben, mióta sok lakó van a hegyben,, a legtöbb kárt a baromfiak okozzák. Míg a szőlő el nem éri a nullás sörét nagyságát^ szívesen veszik a baromfi jelenlétét, mert sok rovart pusztít, azután azonban már megvágja a szemeket. Szőlőérés idején a hegyen tartózkodott, akit otthon nélkülözni tudtak. A fiatalok egy napnál tovább nem maradtak, estére elmentek haza. Inkább az idősebb emberek vállalkoznak rá, hogy huzamosabb időre elmenjenek a hegyre. Ahol van korosabb ember, hosszabb időre is kimegy, metsz, kapál, végez, amit bír és ott van, amíg tart a dolog. Vagy amíg tart a kosztja. Ha elfogy az élelme, elmegy haza. Visz magával, amiből főzni tud. A vidékiek szoktak a hegyen főzni, a falubeliek nem, mert közel vannak. Dolog idején a vidékiek előtte való nap elmennek, keresnek napszámost és másnap elvégzik. Van rá eset, hogy 2—3 napig ott vannak, míg elvégzik a munkát. A cserdi hegy az utóbbi évtizedekben lakókkal népesült be. Ügy mondják, hogy azelőtt nem volt egy lakó sem. A lakók beköltözése az első világháború idején kezdődött s tart a mai napig. Az első háború kitörése előtti években még nem voltak lakói a hegynek. A falubeliek nem laktak kint soha, nem kényszerültek rá, volt házuk bent a községben. A beköltözés fokozatosan indult, először 2—3 betelepülő akadt, a következő évben már hatan is érkeztek, aztán a következő években egyre többen. Akkoriban kezdték eladogatni a távoli községekben lakó gazdák a szőlőiket,, volt eladó bőven. A cserdiek nem adták ugyan el, de nem is vásárolhatták össze, hiszen nem tudták volna megmunkálni a nagy szőlőket. A hegyben ina már több a lakó, 'mint a faluban. Részben azok is igyekeznek befelé, de nem tudnak helyet szorítani maguknak. A hegy lakóinak már a villany is rendelkezésére áll, az utóbbi években behálózták vele az egész hegyet. A hegy mostani lakói többségükben azelőtt cselédemberek voltak. Annyit szereztek az uradalmakban, hogy egy kis szőlőt megvettek. Azóta építettek a pincéhez istállót és gazdálkodnak. Ha nem volt szoba, kibővítették, lakásra alkalmassá tették. Akadtak köztük, akik eredetileg községi pásztorok voltak. össze tudták szedni a szőlő árát, nem kellett sokat fizetni, sok volt az eladó,, alacsonyra nyomták az árakat. Az egyik lakó pl. Keresztespusztán cselédkedett. Míg az első háborúban távol volt, a felesége 1916-ban megvette mostani házukat a hozzátartozó területtel és odaköltözött. Mire az ura 1919-ben hazakerült, már nem Keresztespusztára ment vissza. A felesége azért hagyta ott az uradalmat, mert akkor sok hadifogoly kefült oda munkára s a „hadiasszonyok" nem akartak együtt dolgozni velük. Azelőtt nem is jártak a cserdi hegyen. A háború végéig napszámba járt a felesége, azután pedig ő járt napszámba és aratni. Az új lakók nem tudtak volna megélni abból a kis szőlőből, amit vettek, eljártak erre-arra dolgozni. Könnyen kaptak munkát a bükkösdi és a megyefai bányában. Az aszszonyok, lányok eljártak napszámba. Mindemelett gazdálkodtak is, jószágot tartottak,, tehenet, disznót. A szőlőket azonban többnyire elhanyagolták, szívesen ki is vágták s a földet szántónak fogták be. Most a második háború után földet is kaptak, örültek neki, dolgoztak is benne egy pár évig, de azóta már visszaadogatták. A férfiak ma is eljárnak dolgozni, kőbányába, homokbányába, Komlóra, ki hol tud elhelyezkedni, otthon pedig az asszonyok végzik a munkát. A férfiak egy része naponta jár a munkahelyére, hajnalban indul és este érkezik haza, mások pedig csak a hét végén járnak haza. A falubeliek helytelennek tartják, hogy a hegy benépesült, külön is állnak egymástól. A hegy lakói a boltba, vagy hivatalos ügyeiket intézni járnak le a faluba, különben inkább egymással érintkeznek. A szomszédos községek szőlőiben lényegesen kevesebben laknak, mint Cserdiben. Cserdít a sok munkalehetőség, a sok eladó szőlő és a vasút közelsége különösen alkalmassá tette a betelepülésre.