Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Kodolányi János: Adatok a Nyugati Mecsek paraszti szőlőgazdálkodásához és borászatához

148 KÔDOLÂNYÎ JANOâ szintén szőlő díszlett. Az öregek emlékezete szerint is „valamikor több isizőlő volt, mint most. Az ember vagy leadja, vagy .másképp igyekszik szabadulni tőle." Akadt, akinek a helesfai hegyben is volt szőlője. Gserdiből is odaszállították a bort, mert ott volt a pincéjük. A szőlőkben a legnagyobb pusztulást a filoxéra okozta. Az öregek emlékezete az 1890-es évekhez kapcsolja a vész megjelenését. Várady monográfiája többek között így ír róla: ,,A filloxera rohamos terjedése főleg az 1891-ik év óta volt tapasztalható s rövid két év alatt teljesen bevégezte romboló munkáját."

6 Az öregek tehát pontosan emlékeznek a vész idejére, hiszen Cserdiben is ugyanabban az időben pusztított, mint Baranya más területein. Akad, aki azt állítja, hogy nem következett volna be a pusztulás, ha trágyáztak volna. Ennek igazolásául egy Benkő nevű szőlőbirtokosról emlékeznek, aki többholdnyi szőlőjét a szénkénegezés ellenére sem tudta megmenteni, ugyanakkor annál a néhány gazdánál, aki trágyázni kezdett, egy-két íz megmaradt. Még ma is megvannak ezek az öreg szőlők. Emlékezet szerint nem volt peronoszpóra sem. A szőlőterületek tovább csökkentek a második világháború után, amikor a gazdák a vállukra nehezedő terhek következtében egyre inkább igyekeztek szabadulni a szőlőtől, ha kipusztult, nem pótolták a hiányokat, újat nemigen telepítettek, a szőlőföldeket pedig szántónak használták. A filoxéra előtti szőlőkben leginkább kadarkát termeltek. Az emlékezet szerint „nem kellett permetezni, se porozni. Még le kellett levelezni ősszel, hogy megérjen a szőlő". A többi fajták közül kedvelték még a rizlinget, sárfehért, bajnárt, muskotályt. Hazai szőZőként emlegetik a régi fajtákat, ezek nem ojtott szőlők voltak. A filoxéra után kezdték ültetni az amerikai szőlőt. Jelenleg a kadarka, a mézes és a rizling a legelterjedtebb. Termelnek azonkívül portogézát, muskotárt, olaszrizlinget, hárslevelűt, burgundit és szlankát is. Több helyen előfordul egy-két tőke csemegeszőlő is. Noha csak szórványosan van, előfordul otelló, izabella és más vad fajta is. Ezeket az utóbbi időben kezdték megkedvelni, mivel látták, hogy kevés munkával és kevés kockázattal is eredményesen lehet termelni. Ujabban kezd elterjedni a szejbert. A régi szőlősgazdák ismerik minden szőlőnek a nevét, meg is ismernek minden fajtát a leveléről. 6 Várady Ferenc: Baranya múltja és jelenje. Pécs, 1896. I. 518. 1. A hegy A szőlő számára nem mindegy, hogy milyen talajba ikerül. Mint mondják, „a fehér talajban mindig más a termés íze,, rnint a vörös talajban. Ugyan a szőlő előbb pusztul benne, de a bor 'minősége jobb". Cserdi inkább vöröstalajú, Helesfa pedig fehér. A legtöbb szőlő tulajdonosa parasztember. Emlékezet szerint valamikor voltak úribirtokosok is, akik szőlőjüket vincellérrel műveltették. Ügyvédek is találkoztak a birtokosok között, úgy mondják, „mikor nem tudott fizetni valaki, magukhoz vették a szőlőt". Mint sok más dunántúli szőlővidéken is megfigyelhető, a cserdi hegy birtokosai között bőven lehet találni mai napig más falubelieket is. Voltak királyegyházaiak, szentlőrinciek, bükkösdiek, szabadszentkirályiak, szentgáliak, sumonyiak, gyöngyfaiak és még okorágiak és bogdásaiak is a birtokosok között. Ilyen jelenséggel találkozunk a siklós—hegyszentmártoni és a szigetvár—nagyvátyi szőlőkben is. A távolabbi községekből való birtokosok utóbb, mikor a szőlőbeli munkák megszaporodtak, a családok pedig kicsik voltak ahhoz, hogy otthon is, a szőlőben is helyt tudjanak állni, lassan eladogatták a szőlőiket. Arra törekedtek, hogy közelebb szerezzenek helyette. Ez az eladási folyamat az első világháború táján kezdődött. Manapság leginkább szentlőrincieket, királyegyházaiakat és bükkösdieket találunk a birtokosok között, a falubelieken kívül, újabban pedig több pécsi is akad köztük. A helesfai hegyben kevesebb vidéki birtokos van, leginkább csonkamindszentiek. Régebben több cserdi parasztembernek is volt szőlője a szomszédos Helesfán. Ugyancsak találunk vidékieket a bodai és a tőle keletre húzódó községek szőlőhegyeiben is, A délebbre eső sík területen fekvő községek lakói kerestek ott maguknak szőlőket. A cserdi szőlőterület két dombvonulaton terül el, a kettőt szűk, mély völgy választja el egymástól. A két domb északon egyesül s az ott húzódó úttól északra eső része már a megyefai határhoz tartozik. A hegynek a megyefai részét Kishegynek nevezik. Ott is vannak vidéki birtokosok is, köztük pl. királyegyházaiak és gyöngyfaiak. A hegy Cserdihez közelebb eső dombvonulata Kisdiós dűlő, a mögötte húzódó völgy pedig Diós völgy. A völgyön túl emelkedő dombot túlsó hegyként említik. A högyhen ma már sok a szántóterület, a szőlővel beültetett pedig kevesebb, mint régebben. A mostani szántóföldek mind szőlők voltak, ha kiveszett, nem ültettek helyette. A szőlőterület az első háború után kezdett csökkenni.