Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Dombay János: Későrómai temetők Baranyában

KÈSORÔMAI TEMETŐK BARANYÁBAN 319 dinasztia idejében idekerült, idegen nép nyitotta (309, o.). Arról is volt szó, hogy zengővárkonyi leletegyüttesüniköin erős provinciális római karakter ömlik el, aimiibőil arra következtettünk, hogy bár idegen, de már romanizált népcsoport jelent meg ekkor Sopianae környékén (311. o.). E szerint nemiéibe t szó sem keleti germán, sem' keleti germán elemekkel kevert szarmata népcsoportról, mert leletegyüttesünkben a nyugati germán vonások vannak túlsúlyban, a szarmata tárgyi jellegzetességek csaknem teljesen hiányoznak, végül ezek egyikénél sem lehet szó korábban bekövetkezett olyan mérvű romanizálódásról, amilyenről leletegyüttesünk provinciális római vonásai tanúskodnak. Kiemeljük, hogy az alföldi későszarmata régiséganyagban a mieinkkel kapcsolatba hozható állatfejes bronzkarperecek és csonitkarpereceik nincsenek. , A több karperec viselésének szokását, valamint a karperecek sajátságos viselési módját az i. e. I—

II. századiig tudjuk nyomon követni. StatovaLuekán (Charkov vidéke) a 3. sz. roxolán halomsírban a jobb karon egy, a balon két kis aranyhengereikbői felfűzött karperec volt.

317 Feltehető így, hogy a karperecek ilyen sajátságos viselési módja szarmata eredetű. Lehet, hogy tőlük a gótok is átvették Déloroszországfoan és az ő révükön más germán törzseknél is meghonosodott, majd a nyugati germánság körébe is eljutott. Mivel az előzőkben már elvetettük azt a lehetőséget, hogy zengővárkonyi leletegyüttesünik bizonyos jellegzetes vonásai az Alföldről idekerült, germán elemekkel kevert szarmata csoporttal hozhatók kapcsolatba, nem gondolhatunk arra sem, hogy a karpereceik sajátságos viselési módja az alföldi szarmatáktól terjedt volna el az ott közéjük keveredett vagy velük kapcsolatba került keleti germánok köréiben és ők hozták volna hozzánk. A leletegyüttesünkiben fellelhető dák vonások elégtelenek ahhoz, hogy azok alapján dák ethnikumról beszélhessünk. A carp okra lehetne gondolni, akik pannóniai és pécskörnyéki szerepléséről írott történeti források is megemlékeznek,

318 velük kapcsolatiba hozható régészeti anyagot azonban egyelőre sem itt, sem tőlünk keletre nem tudunk kimutatni. Számos jel arra mutat, hogy zengővárkonyi leletegyüttesünk hordozói nyugati germán telepesek voltak, akiket az i. u. IV. században telepítettek Pannóniába. A telepítés II. Constantiusnak Pannónia védelmére tett intézkedéseivel lehet kapcsolatos, amelyek értelmében nemcsak a határimenti védelmi berendezést erősítették meg, hanem megerősített városokat építettek a tartomány belsejében is: második védelmi vonalat építettek ki. A szükséges és hiányzó emberanyagot telepítés útján pótolták.

319 Zengővárkonyi leletegyüttesünkkel rokon régészeti emlékanyagot tártak fel a dunapenteleá római táborban és annak környékén és azt a Rajna vidékéről történt telepítéssel hozták kapcsolatba.

320 Zengővárkonyi leletegyüttesünk ethnáíkai kapcsolatainak a tárgyalása során annak legfőbb tárgyi jellegzetességei közül csupán a hegyes vas házieszközcfcről és a pecsétgyűrűkről nem esett eddig szó. Ilyen hegyes vas házieszközöket, tudomásunk szerint, Pannonián kívül eddig sehol sem talál317 Párducz M., Szarmatakor III. 119. •

ш Ammianus Marcellinus, L. 28. C. I.: „Maxiimiinus regens quondam Romae vicariuim praefecturam apud Sopianas Valeriae oppidum ofoscurissilime natus est, pat re tabulario praesidia'lis officia, orte a postenitate Carporurn, quos antiquis excitos sadibus Diocletianus transtuilit in Pannoniam.'' Aurel. Victor, Caes. 39, 43. Eutrop., 25, 2. 319 Barkóczi L., Intereisa I. 39. 162. j.; Intereisa II. 537. 320 Sági К., Intereisa I. 56.; Barkóczi L., uo., 39.