Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Dombay János: Későrómai temetők Baranyában

KÉSÖRÓMAI TEMETŐK BARANYÁBAN 315 Stílusbeli sajátságaik alapján ide sorolhatjuk a bakodpusztai és az Országos Történeti Múzeumiban őrzött ismeretlen lelőhelyű aranykarpereccel rokon, állatífejes (bronzkarpereceinket is (XIII. t. 1—2, XXII. t. 1—2). Kettő közülük (XIII. t. 1—2.), egyetlen lunulánkkal és vastagvégű karperecünkkel együtt, a zengővárkonyi II. temető 9. sírjában, germán jellegű női sírMetegyüttesiben volt (XIII. t. 1—6). Ezek középütt állanak az eredeti naturalisztikus és a végletesen stilizált formák, az un. kígyófejes karperecek között.

291 Ez utóbbiaknál szembetűnő végletes stilizálás az idegen népcsoport eredeti népi sajátosságaiinak elmosódását, más szóval azt mutathatja, hogy az keveredett az itteni helyi lakossággal. Ezek a végletesen stilizált karpereceik kb. úgy viszonylamak a telepesek által magukkal hozott szóhanlevő példányainkhoz (XIII. t. 1—2), mint ez utóbbiak a bakodpusztai, vagy az Országos Történeti Múzeumban őrzött airanykarperechez.

29A mieinkihez hasonló csontkarpereceket (I. t. 4—21, stb.) csak a Pannoniától nyugatra eső germán területről ismerünk (286. o.), ezért azok viseléséiben is germán vonást látunk. Sok karperec viselésére eddig szintén csak nyugati germán területről ismerünk példákat. A kérdés szempontjából közömbös, hogy a baseli 300. síriban az öt gyermekkarperec egymásba kapcsolva a leányka koponyája mellett volt (286. o.). Lauriacum—Eichbergnél négy bronz- és három csontkarperec volt egy sírban (286. o.). Az alföldi szarmatakori temetőkben, főleg a kiszombor-ernőházi csoportban, gyakran találtak több karperecet egy-egy sírban, de négynél nem többet.

29:i Szembetűnik itt a karperecek gyakorisága, ami Pekáry Tamásnak is feltűnt.

294 Az ilyen sírokban a karpereceknek a mi zengővárkonyi ieletcsoportunkra jellemző sajátságos viselési módját (az egyik karon több volt) is megfigyelték. A zengővárkonyi I. temető 1. sírjában talált, két végén csőalakúra megnyújtott aranygyöngy (I. t. 1) a gótok felé mutat,

295 ímert noha ez a gyöngyforma vaskori, római és népvándorláskori leletekben egyaránt megtalálható,

296 temetőink koráiban és azt követően főleg a gótoknál dívott. A zengővárkonyi II. temető 9. sírjában talált lunula (XIII. t. 6) germán kapcsolatairól már volt szó (277. o.). Véleményünket nem csupán az ékszerre mint tárgyi formára, hanem a sírleletegyüttesre is alapítjuk. A zengővárkonyi II. temető 7. sírjában talált csatot (XI. t. 3) D alakú karikájánál fogva soroljuk ide.

297 A zengővárkonyi II. temető 10. sírjában talált csat és négyszögletes öweret (XIV. t, 1,4) germán ízlés szerint dolgozó római mester munkája lehet.

298 E darabok az ékvágásos technika korai előfordulását szemléltetik. 291 Intercisia II. Abb. 90. 292 J. Hampel, Alterthümer III. Tel. 2, 2; Fettich N., Régészeti tanulmányoik. XX. t. 1—la. 293 Párducz M., Szarmatakor III. 83. (Kiszombor В temető 100. sír); 85. (Szentes— Sárgapart 6., 18., 23., 26. sír); 88. (Deszk—Újmajor 16. sír); 91. (Szeged—Öthalom 1., 7., 11., 19., 21. sír) stb. 294 Pekáry T., i. h. 28. 295 V. ö\: 81—85. j.; Kovács I., A marosszentaonai népvándorláskori temető. Dolgozatok—.Kolozsvár. III. (1911), 78. kép 3; Pekáry T., a. h. 28. 296 Pekáry T., i. h. 28. 297 Intercisa II. 410. 298 Uo., 408.