Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Dombay János: Későrómai temetők Baranyában

KESÓRÓMAI TEMETŐK BARANYÁBAN 283 is szerepeltek hasonló aranykarikák.

120 Számos lelet bizonyítja, hogy a nemesfémből készült, súlyos, vastagvégű karperecek rendszerint főrangú személyekre jellemző leletegyüttesben fordulnak elő. Zengővárkonyi karperecünket, a sírleletegyüttes tanúsága szerint, nem viselte társadalmilag magasanalló személy. Anyaga után sem lehet erre következtetni. Hasonló bronzkarperecek gyakoriak az Alföld szarmata leletanyagában is, ami szintén arra mutat, hogy az ilyen olcsó anyagból készült, alakra nézve azoniban a nemesfém karperecekkel imegegyező karperecek a köznép körében is használatosak voltak. Ebből arra lehet következtetni, hogy a hozzájuk kapcsolódó gondolati jelentés is azonos volt. Az előttünkálló leletegyüttesre támaszkodva megkockáztatjuk azt a feltevést, hogy e karperecek megvastagított végei végletesen stilizált, leegyszerűsített állatfejek, maguknak a karpereceknek pedig kultikus (apotropaikus) szerepük volt. Figyelmet érdemel ebből a szempontból, hogy bizonyos későbbi, V. századi darabok díszítése is az állatfejes karperecekre mutat.

121 A karperecvégek vastagvégű karperecünk nyomán történt vizsgálata szempontjából figyelmet érdemel a kői 4. sírban talált, vékony, bronzlemezből készült karperec (XXXIII. t. 6). Elvékonyodó végein a karperectest felére kiterjedő rovátkolás van, amiben szintén a karperecvégek hangsúlyozását látjuk. A leletek tanúsága szerint a nemesfémből készült, súlyos, a tömegüknél fogva is rendkívül hatásos darabok társadalmilag magasállású személyekre jellemző leletegyüttesben szoktak előfordulni. Jó példa erre a domolospusztai lelet, amelynek közlése során részletesen kifejtettük a karperecek rendeltetésére és viselésére vonatkozó véleményünket is.

12 Itt sem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy karpereceink túlnyomó többsége annyira szűk, hogy még gyermek keze is csak nehezen fér át rajtuk. Egyetlen vastagvégű karperecünket., 7,1X5,7 cm külső méreténél fogva, nem számítjuk ezek közé. Felvétele és letétele mégis csak úgy képzelhető el, hogy a karikát szétnyitották, majd a karon összenyomták; a vékonyabb, rugalmas fémhuzal megengedte ezt. Ezt az eljárást azonban nem lehetett sokszor ismételni, mert a fémhuzal a gyakori hajtogatás következtéiben eltörött volna. A karpereceket tehát még gyermek-vagy serdülőkorban adhatták fel (felavatás) és azt a tulajdonosa élete végéiig viselte. Az is lehetséges, hogy a karpereceket csak ritka, ünnepélyes alkalmakkor vették vagy adták fel. Ilyen lehetett a temetés is. Ez utóbbi feltevés mellett szól az is, hogy 4—6 karperec, köztük törékeny csontkarpereeek állandó viselése munka közben nehezen képzelhető el, illetőleg munka közben a karperecek eltörhettek vagy megrongálódhattak volna. Zengővárkonyi vastagvégű karperecünkhöz hasonlókat az Alföld szarmatakori régdséganyagából is ismerünk. Ilyeneket találtak Csongrád120 Ua, 113. ш Uo., 110. „Sarast beginnt jegliche Verzierung erst auf Ringen aus dem hohen V. Jahrhundert, und zwar seien dabei hier sofort einige besonders auffällige Stücke gewissermassen aussondern genannt, deren Verzierung auf die Ringe mit Tierkopfenden hinweist. Deutlich wird mit diesen Stücken eine Tradition eröffnet, die sich dann besonders in Süddeutschland recht lange hält und, dass nun das Wesentliche für die Betrachtung der eigentlichen Kolbenringe ist, auch auf Ringen aus Silber und Bronze Verwendung gefunden hat." 122 Dombay J., i. h. 122—123.