Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Gebhardt Antal: Malakofaunisztikai és ökológiai vizsgálatok a Mecsek hegységben és a Harsányi hegyen

MALAKOFAUNISZTIKAI ÉS ÖKOLÓGIAI VIZSGÁLATOK 123 félárnyékos helyeken is gyakori a T. hispida L., a Mánfai-barlang alatt elterülő réten a Fruticola fruticum O. F. Müll., az északi hegyoldalakon, de különösen a Mély völgyben a Zenobiella incarnata O. F. Müll, és a Z. rubiginosa A. Schmidt. A hűvös, árnyékos, nedves völgyeknek a Mecsekben leggyakoribb csigája a Helicodonta obvoluta O. F. Müll., melynek élő példányai korhadó fatönkök és szikla alatt, — üres héjuk pedig kőrakások és gyökerek között felhalmozódott korhadékban helyenként tömegesen található. Nagyszámban élnek itt még a Pupilla muscorum L., az Oxychüus glabrum (Studer) Fér., a Limax einer eo-niger L. és a Monacha carthusiana O. F. Müll, fajok is. A terep jellemzően hűvös karakterének megfelelően a Középső- vagy Pécsi-Mecsek mély völgyeiben élnek az általános- és keletalpesi eredetű csigafajok. Ilyenek: az Orcula doliolum Brug., a Goniodiscus perspectivus Mühlf. {= solarius Menke), Vitrea subrimata Rednh., Retinella hiulca (Ja.) Alb., Zenobiella umbrosa Pfeif if. Jellemző karakterfaja ennek a terepnek az iÉyr-eredetű Trichia jilicina (F. J.) Schmidt faj is, melyet jelentékeny példányszámban mindeddig csak a Mélyvölgyben gyűjtöttem. Végül ennek a tájegységnek határain belül nyílik a Mecsek hegység két nevezetes barlangja: az abaligeti és a mánfai. Mindkettőnek külszíni löszből bemosott iszapjában számos csigahéj található, köztük ritka fajok is. Az élő csigfajok közül eddig mindkét barlangiból egyebek között a Daudabardia ruf a pannonica Soós és az Oxychüus glabrum (Studer) Fér., az Abaligetibarlangból a Paladühiopsis hungarica Soós, a mánfai „Kőlyuk"-ból a P. Gebhardti Wagn. J. volt kimutatható. Utóbbi fajnak élő példányai a Mélyvölgy második forrásából is előkerültek, annak jelléül, hogy ez a faj a Mánfai-ibarlang közelében, a föld alatt keringő, subterrén vizekben mindenütt otthonos. IV. Keleti-Mecsek. Az észak-déli irányban húzódó Magyaregregyivölgy, valamint a kelet-nyugat irányiban húzódó Hidasi-, Singödör-, Márévárii-völgyek patakkal áztatott, forrásokban bővelkedő, hűvös, árnyas, nedves terepei bár a csigák elterjedésére kiváló életfeltételeket biztosítanak, mégis feltűnő ennek a tájegységnek faj- és egyedszámban egyaránt észlelhető szegénysége. Számtalan régi megfigyelésen alapuló tapasztalat, hogy a vulkáni kőzetek tmálásából keletkezett talaj állatvilága jelentékenyen szegényebb a mésztartalmú talaj zoocönozisánál. A Keleti-Mecseltóben a kiömlési kőzetekből létrejött talaj helyenként kovahoimokkal keveredik, ami a rajta és benne élő állatvilág letelepedésére és elterjedésére ugyancsak kiküszöbölő hatást gyakorol. ' A Keleti-Mecsek csiga-eönozisának faji összetételében és tömegviszonyában észlelhető feltűnő hiányosság okát tehát elsősorban a kedvezőtlen talajviszonyokban kell keresnünk. Az egész kiterjedt tájegység keretén belül 'mindössze 49 faj előfordulását sikerült megállapítanom, ami a Mecsek csigaállományának fajszámához viszonyítva 41,17"Vonnak felel meg. Csak egyetlen faja van — a Succinea elegáns Risso, — mely a Mecsek egyéb élethelyein nem fordul elő. A többi faj a hegység más terepein is otthonos, mégis azzal az eltéréssel, hogy ott túlnyomó esetben az egyedsűrűség nagyobb példányszámban jelentkezik. Ebben a tájegységben gyakrabban előforduló szárazföldi fajok a következők: Carychium minimum O. F. Müll., Cochlicopa lubrica O. F. Müll., a Vallonio-félék 'mindhárom, faja, a Monacha carthusiana O. F. Müll., Trichia