Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) (Pécs, 1956)

Füzes Endre: Adatok a mecseki megosztott településekhez

A MECSEKI MEGOSZTOTT TELEPÜLÉSEK 95 A szállások használata. Állattartás. Akinek volt szálláskertje, az a jószágát ott tartotta. Elsősorban a szarvasmarhát nevelték, mert másféle jószág akkoriban nem nagyon volt. Lovat csak egy-két gazda tartott. A marhatartás akkori mértékének megfelelően aránylag nagymennyiségű marhát neveltek a szállásokon. Átlag 4—6 marha volt az istállóban, de volt olyan gazda, akinek 8—10 tehene, ökre, tinója volt. A múlt században jóformán csak a magyar fajta fehér marha volt elterjedve, elsősorban igás állatnak tartották, mert jól bírta a terhet a lejtős utakon. De voltak már „cifra niarhák" is, melyek főleg a hegyháti németek révén terjedtek el Hegyalján és a Hegyháton. Ezeket inkább tejelő és vágómarhának tartották. A jószág nagy része nem volt állandóan a szállásokon. Az ökröknek, tinóknak egy részét a gulyába hajtották, ezek tavasztól őszig a határban voltak, nem volt gond rájuk. A szállásokon történő állattartás szempontjából elsősorban a tehenek és borjak, valamint az igásmarhák voltak jelentősek. Ezeket kétféle módon tartották. A tehenek és borjak tavasztól őszig naponta kijártak a csordával a legelőre. Reggel kiment a gazdaasszony vagy valamelyik menyecske a szállásra, megfejte a teheneket, aztán már hallatszott is a csordás kürtje, amivel jelezte, hogy ki akar hajtani. Ezért aztán megitatták őket a közös kútnál és hajtották le a faluba, mert ott gyülekezet a csorda, innen hajtott ki a csordás a legelőre. Estefelé hazahajtott, végigterelte a csordát a falun, a tehenek már maguktól mentek vissza a szállásra, tudták az utat. A szolgalegény vagy a gazda kiment, beengedte őket az istállóba és esetleg valamit adott nekik, valami zöld takarmányt. Közben az asszony megfejte őket. Ha jó idő' volt, kiengedték őket a szállásra, sokszor ott legeltek reggelig. Az igásjószág az év nagy részében nap mint nap munkában volt. Ha nem a föld művelésénél dolgoztatták, akkor fuvaroztak vele. így tavasztól őszig nappal üres volt az istálló. Az igás marhát, ha munkába indultak, már kora reggél befogták, mert a földek messze voltak. Napközben nem etették őket, csak „elszöszmötöltek" valamit munka közben. Este is, mikor kifogták őket, csak valami zöld takarmányt kaptak. Itatás után azonban kiengedték őket a szállásra vagy a közeli legelőkre, erdőbe, legelni. Ha jó volt az idő, egész éjjel kint legeltek. A kezes jószágnak kétféle legeltetési módja volt: egyéni és társas legeltetés. Az egyéni legeltetés abból állt, hogy a gazda legényfia, vagy egy szolgalegény, ha egyik se volt, maga a gazda vagy egy öreg, összeterelte a szálláson a jószágot és kihajtotta őket a legelőre. A legelők mindenhol a szállások közelébe estek, így nem kellett messze hajtani őket. Ha volt a gazdának közelben rétdarabja is, amit nem akart kaszálni, akkor azon is legeltettek. Jó időben a jószág egész éjjel kint volt. Ha megelégelte a legelést, elfeküdt a fűben. A szolgalegények ennek örültek a legjobban. Ilyenkor ugyanis többen összejöttek, nagy tüzet raktak, beszélgettek, nótáztak a tűz mellett, közben a jószágra is vigyáztak. Éjfél után hazahajtottak, de előfordult az is, hogy reggelig kint maradtak. Éjjel gyakran az erdőbe is elhajtottak, ahol a tisztásokon jó füvet talált a jószág. Az egyéni legeltetésnél sokkal módszeresebb volt a társas legeltetés. Ez »