Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) (Pécs, 1956)

Csemegi József: Jelentés a Pécs, Káptalan u. 2. számú épületen végzett műemléki kutatások eredményeiről

28 CSEMEGI JÓZSEF A kapuzat körüli vakolatleverés körültekintő munkája további érdekes megfigyelésekkel gazdagította az épületről szerzett eddigi ismereteinket. Mindenek előtt megállapítást nyert, hogy a gótikus kápukeretköveket a későbbi vakolatok alatt kváderes vakolatkeret foglalta egybe. Ennek lehántásával még korábbi vakolatnyomok váltak láthatóvá. Azonban e vakolatréteg formaelemeiről igen szűkszavúak értesüléseink, mert a gyér maradványok csak annyit árultak el egykori állapotáról, hogy kavicsfröcskölésű felületéből a kapu fölött egyszerű, simított szalagkeret emelkedett ki. A keretezett mező — méreteit s fekvőén elnyúló alakját tekintve — minden bizonnyal feliratkeretezésre szolgálhatott, de ez a kapuzat fölötti Madonna szobor elhelyezésekor annyira megrongálódott, hogy maradványai még a keretezett mező alakjának pontos meghatározására sem nyújtottak elegendő támpontot. Leverésük után végre előkerült a reneszánsz-kori homlokzatfestés jellemzői vakolatanyaga. Építményünk reneszánsz stílusú vakolatdíszét másutt is többrétegű vakolat borította. Közvetlenül fölötte, nyomokban jelentkező sártapasztás, afölött pedig kavicsfröcskölésű vakolatréteg húzódott, amelyet az épület nyugati sarkán festett kváderezés állította meg. A vakolat mindenben megegyezett azzal a vakolattal, amely a 6. sz. helyiség keleti falát borította és gótikus ablakának elfalazása fölött is megszakítatlanul húzódott végig. A festett sarokkváderezést a nedves vakolatrétegbe bekarcolással előzetesen megrajzolták, majd pedig a mezőket fehér és szürke színnel kifestették. A fehér szín a fúgák, a szürke pedig a kőfelület utánzására szolgált. Maradványait a nyugati sarkon mindkét emeletszinten észlelhettük. A kavicsfröcskölés fölött az emeleti falakon újabb vakolatréteg húzódott, amely valamikor egy kis-kiülésű lizénarendszer tartozéka volt. A nyomok alapján arra lehetett következtetni, hogy függélyes elemei az ablakközöket osztották, s míg alul az emeleti padlószint magasságában húzott vakolatszalagra támaszkodtak, addig felül, a tetőszék alatt, ívesen kihajló párkányzatot hordoztak. E vízszintes és függélyes tagozatok tehát az emeleti homlokzat ablakait faltükrökbe foglalták, amelyekben az ablaknyílások vakolatkeretezését egyenes szemöldökpárkány koronázta. Tagozatának nyoma helyenként 'megmaradt, ezekből tudjuk, hogy a párkányok meredek vízvezető-rézsüje lendületesen ívelő vonalazást mutatott. E tagozatok eg3^ben azt is megmutatták, hogy az épület e homlokzat kialakításakor nyerte el a jelenlegi ablakbeosztását. És' e megállapításunk érvényes volt a földszinti ablakokra is, mert régi vakolatkeretelésük fennmaradt némi maradványa az emeleti ablakkeretek formai jellegét mutatta. A fentiektől csupán annyiban tértek el, hogy felső nyílássarkaikat a barokk-korban szokványos keretfülek hangsúlyozták. A gótikus eredetű épületmaghoz későbbi időben hozzáépített nyugati toldaléképítmény ugyancsak egy emeletes volt, de a vizsgálatok tanúsága szerint négy ablaktengelyes tömegéből az emeleten csupán a két középső tengely épült meg zárt helyiség formájában. Itt a két szélső ablaktengelyre nyilt terrasz létesült az emeleten, amelyet azonban rövidesen fedetté, majd üvegfalak, utóbb pedig ablakok beépítésével zárt helyiségekké alakították át. Ez az épületrész a többszöri helyreállítások ellenére is lényegében megőrizte eredeti architektúrájáit, Ihoimlokzaitának a régi épülethez viszonyított építési idejéről a vizsgálatok azt derítették ki, hogy a nyilt terraszok fedetté alakításakor a gótikus eredetű régi épület lizénás emeleti architektúrája már fennállott, mert az új épület homlokzatának világos vajszínű meszelése a régire is átterjedt. A két, egymással külsőben elütő épület azonban rövidesen közös, egybehangolt homlokzatot kapott, amikor a régi épület külsejét az újhoz igyekeztek idomítani. Így az új épület összefüggő emeleti könyöklő párkányából a falazatban futó kőpárkányrészeket kibontották, hogy azokat a régi épület megújított ablakainak könyöklőköveként újból felhasználják; közös főpárkányt alakítottak ki, amely egységes pántként' fogta össze a két épületet; a régi homlokzatának^díszítésére pedig az újhoz hasonlóan vakolatkváderezést alkalmaztak a földszinti ablakok körül. Az egykor tagolatlan, a telekhatár enyhe töréseit híven követő régi épülethomlokzat ekkor nyerte el téglaköpenyfalait, melyek révén kétoldaliról az épület kiskiülésű, de szélesen terpeszkedő rizalitöt kapott, amelyek a bejárati rész kissé visszaugrott felületét mintegy közrefogták (V. t. 1.). Ez a homlokzati rendszer maradt fenn napjainkra is, csupán a többrendbeli megújítás folytán eldurvult részleletei mutatták a jószándékú, de érzéketlen helyreállítások formatorzító tevékenységét. I í