Dénes Andrea szerk.: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 13. Pécs, 2013)
Papp Nóra & Horváth Dávid: Vadon termő ehető növények Homoródkarácsonyfalván (Erdély)
86 Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 13. (2013) WS-110) rögzítettük (35 óra). Az elhangzott helyi szófordulatok és tájnyelvi kifejezések az adatok feldolgozása során szó szerint kerültek lejegyzésre, majd ezekből tájszótárokat készítettünk. Feljegyeztük az ismertetett taxonok helyi elnevezését, élőhelyét, a felhasznált részt, valamint az elkészítés módját. Terepi vizsgálataink dokumentálása során a megnevezett növényfajokról fénykép (Canon Ixy Digital) és herbárium készült, továbbá fényképek készültek az élőhelyekről, egyes elkészített ételekről és az adatközlőkről (összesen közel 1200 fénykép, 2. ábra). Feljegyzésre került továbbá az adatközlők neve, életkora és címe, illetve a rögzített ismeretek eredete (pl. hallott, olvasott). írásunkban a szó szerinti idézeteket idézőjelben, a növények népi elnevezéseit, helyi kifejezéseket és tájnyelvi hangzókat dőlten jelezzük. A gyűjtőmunka során ismertetett növényfajok azonosítása a morfológiai jellemzők pontos feljegyzésével, és szükség esetén szakirodalmi források, határozó kézikönyvek használatával történt. Eredmények Az említett morfológiai bélyegek között adatközlőink leggyakrabban a termet, a levél és a virág jellegzetességeit emelték ki (pl. tótrépa: „nyárban hosszú sárgát virágzik”). Egyes meghatározások során gyakran összehasonlítást alkalmaztak (pl. csúnya: „borsószerü rózsaszín virág”; „az ánizs terméke, mint a köményé”; papsaláta: „békavirághoz hasonlít, de kövérebb annak a levele”). Az egyes taxonok élőhelyi jellemzői között feljegyeztünk kisebb léptékű termőhelyeket (pl. vadcsombor - hangyabolyok; élőhaló - „borozdákon az út mentén”; surlófű: esztenán), illetve összefüggő „társulásokat” is (pl. korpafü: „fenyősben”, mogyoró: „erdőn”). A gyűjtés során adatközlőink összesen 59 vadon termő növényfajt (1-2. táblázat) és 5 egzotikus tax ont (3. táblázat) említettek a mindennapi táplálkozás során; közöttük néhány fajjal kapcsolatban gyógyászati adatok is feljegyzésre kerültek. Az ismertetett növényfajok esetében a népi elnevezések száma 1-6 között változott. A feldolgozott növényi részek között leggyakrabban a teljes földfeletti, leveles-virágos hajtást (herba) említették, de felhasználásra kerül számos esetben a levél (lapi), a virág, a termés (gyümölcs, gyiimőcs, bogyó, termék), a gyökér (gyükér), a növények nedve és kérge {haja) is. Az egyes elkészítési módok között a következők szerepeltek: teafőzet, leves, saláta, főzelék, savanyúság, kompót, lekvár, tinktúra, szirup, szűk (üdítő), ecet, pálinka és bor, valamint a fűszerként, ízesítőként való alkalmazás. A teafőzetek esetében a növényi részeket leggyakrabban forrásban lévő vízben (pl. vérfű, cintória), vagy hideg vizes áztatással használják (pl. hecselli); ez utóbbit így magyarázták: a 12 óra állás „kihúzza az ízeket”. A főzetekben az egyes növényi részeket általában egészben használják fel (pl. vérfü, cickafarok, tüdőfű), ritkábban porrá törve (pl. kömény). Felhasználásukat tekintve a különböző teafőzeteket mind élvezeti (pl. málna), mind gyógyászati céllal is fogyasztják (pl. Isten gyümölcse, vadmenta), leggyakrabban cukor nélkül vagy kevés cukorral. A gyógyteák közül kiemelendő az erdei gyöngyvirág, amelynek korlátozott alkalmazását és pontos adagolását számos helyen feljegyeztük. Eszerint 1 liter vízben 1 vagy 3 szál virág, vagy fel literben („negyedes csiporban”) 1 szál használható, mivel igen keserű, „mérges”, „mérgező” a növény teája, hasonlóan a szintén erős hatásáról ismert kákvirághoz. A teafőzetek között leggyakrabban monokomponensű teákat alkalmaznak. Többkomponensű főzetek között említhető például a vadcsombor és a vad zsálya fejfájásra használt, vagy az orbáncfű, hárs, vad menta, citromfű, málnalapi, tüdőfű és egy kevés bodzavirág élvezeti teaként ismert keveréke.
