Dénes Andrea szerk.: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 13. Pécs, 2013)
Dénes Andrea, Papp Nóra, Babai Dániel, Czúcz Bálint & Molnár Zsolt: Ehető, vadon termő növények és felhasználásuk a Kárpát-medencében élő magyarok körében néprajzi és etnobotanikai kutatások alapján
Ehető vadnövények a Kárpát-medencében 71 Ahol viszont fennmaradt a vadnövények fogyasztása (erdős és hegyvidéki tájak) ott 20-30 növényt használtak a táplálkozásban. A romlandó gyümölcsöket frissen használták, aszalták vagy a 20. század első felétől, a répacukorgyártás fellendülése után, több módon konzerválták is. Néhány éretlenül begyűjtött gyümölcsöt padláson, szénában, vagy napon érlelték {Malus, Pyrus, Vaccinium vitis-ideae, Streptopus amplexifolius). Pontos felmérések ugyan nincsenek, de valószínű, hogy néhány vadgyümölcs gyűjtését kivéve, a legtöbb faj hagyományos felhasználása Magyarország területén a 20. század végére kihalt, vagy minimálisra csökkent. Napjainkban részben a gazdasági válság, részben az egészségtudatos táplálkozás igénye következtében csíráiban kezd visszatérni. Ismét megjelent néhány gyűjtögetett faj a piacokon. Csakúgy, mint egykor, ma is a legszegényebbek, főképp cigányok, idősek gyűjtik, árusítják ezeket (pl. Allium ursinum, A. scorodoprasum, Rubus, Cratagus, Urtica fajok, Sambucus nigra, Ranunculus ficaria, Rosa canina, Prunus spinosa) (5-9. ábra). Más a helyzet az erdélyi magyarok körében, ahol sok helyen, máig folyamatosan fennmaradt a hagyományos vadnövényfogyasztás. Erdélyben van olyan település, ahol még ma is 30, sőt 40 feletti fajszámban fogyasztanak, használnak mindennapi táplálkozásuk során vadon élő fajokat (Papp 2012, Babai 2012) (1-4. ábra), a piacokon pedig rendszeresen lehet vásárolni vadgyümölcsöket (pl. Fragaria és Vaccinium spp.) és néhol levélzöldeket is, mint csalán, salátaboglárka, komlóhajtás, medvehagyma, lósoska (Székely A. közlése). Mediterrán /Spanyolország, Olaszország, Horvátország (Tardío et al. 2006, Ghirardini et al. 2007, Luczaj et al. 2013)/ és északabbi /Lengyelország (Luczaj 2011), Szlovákia (Luczaj 2012), Észtország (Kalle, Söukand 2012)/ országokkal összehasonlítva a magyar helyzetet, csak néhány jelentősebb különbséget, azonosságot kiemelve, a következő mondható. Magyarországon is magasabb arányú és hasonló faösszetételü a legtöbb vadgyümölcs és a száraz magok (Fagus, Quercus Coryllus, Castanea, Trapa natans) felhasználása. Hasonló és hasonlóan kevesebb a levélzöldek és a föld alatti növényrészek (pl. Rumex spp., Urtica spp., Ranunculus ficaria, Humulus lupulus, Chaenopodiaceae spp., Lathyrus tuberosus) fogyasztása, mint az északi országokban. Magyarországon a mediterrán országokhoz hasonlón magasabb viszont a liliomfélék (Liliaceae), főképp a hagymák használata. A Kárpát-medence vegetációját egykor meghatározó kiterjedt mocsárvilág fajai fontos szerepet töltöttek be az ott élők életében. Több növényfajt is (pl. Typha, spp. Phragmites, Sagittaria, Alisma, Butomus, Bolboschoenus) sokoldalúan használtak a mindennapi életükben, természetesen a táplálkozásban is (Andrásfalvy 2007, Ecsedi 1934). A Magyar Alföldet kelet felöl elérő, kontinentális sztyeppnövényzet fajai közül, pl. Crambe tataria gyökerének, hajtásának fogyasztása magyar sajátosság, csakúgy, mint a sziki lórum {Rumex pseudonatronatus) és a bennszülött debreceni torma {Armoracia macrocarpd) táplálékként használata. Az országok közötti különbségek oka csak részben természeti, részben bizonyára a magyar honfoglalás előttről, keletről hozott tudás is befolyásolja a magyarok vadnövény felhasználását. Néhány faj török eredetű neve (pl. tátorján, bojtoiján, gyékény, som, katáng) arra enged következtetni, hogy a magyar nép a Kárpát-medencében letelepedése előtt is ismerte, és használta ezeket. Érdekes kérdés, vajon miért nem volt tápláléknövény néhány tömeges fajunk (pl. Aegopodium podagraia, Alliaria petolata, Sonchus oleraceus, Lactuca serriola), mely más európai országban, mint Lengyelország, Olaszország vagy Spanyolország jelentős szerepű vadzöldség volt.
