Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)

Nagy Gábor: A pécsi Mecsek orchideái

88 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 12 tói távolabbi részein pedig a vágásos erdőgazdálkodás, a bányaművelések, a vízrendezések, vonalas létesítmények megvalósítása okozhatta a különféle növényfajok, köztük orchideafélék visszaszorulását. A Pécs környéki, „ősidők" óta a városhoz tartozó területek botanikai értékei azonban még ma is kiemelkedőek. A Misina-Tubes gerinc alatti, triász-mészkő alapkőzetü, déli kitettségű oldalakat borító mecseki karsztbokorerdők (Inulo spiraeifoliae-Quercetum pubescentisj, mecseki melegkedvelő olasz tölgyesek (Tamo-Quercetum virgiliane) és dél-dunántúli tetőerdők (Aconito anthorae-Fraxinetum orni) közti mecseki sziklafüves lejtők (Serratulo radiatae-Brometum pannoniéi), valamint a savanyú kémhatású, permi, vörös homokkő borította Éger-völgy térségére jellemző mecseki mészkerülő üde tölgyesek (Luzulo forsteriQuercetum petraeae), mecseki mészkerülő bükkösök (Sorbo torminalis-Fagetum) és a szintén meszes talajú Remete-rét és Szentkút közti szűk völgyek délkelet-dunántúli bükkösei (Helleboro odoro-Fagetum) egyaránt nagy számban biztosítanak élőhelyet különféle orchidea fajoknak is. Természetesen a hivatásos és amatőr botanikusok érdeklődését - talán nem utolsó sorban a városhoz való közelsége miatt is - hamar felkeltette e különleges adottságokkal rendelkező terület. Kutatásuk kizárólag, önállóan a kosborokra nem irányult, azonban vizsgálataik során figyelmük az orchidea fajokra is kiterjedt, így fontos florisztikai adatokkal gyarapították az „orchideás" szakirodalmat. Neves botanikusunk, Kitaibel Pál is járt a Mecseken 1799-ben, valamint 1808-ban, utóbb azonban csak a kelet-mecseki részeken, de orchidea fajról egyszer sem tett említést. Az 1800-as évektől főként pécsi botanikusok munkássága emelhető ki. Először Nendtvich Tamás, gyógyszerész és tanítványai kutatták részletesebben a Mecseket. Az ő dicsőségük, hogy ismertté vált a hegységből többek között a szarvasbangó (Ophrys bicornis) és a majomkosbor (Orchis simia) is. Fiai - Nendtvich Károly és Vilmos - folytatták apjuk munkásságát és így hamarosan megszületett 1836-ban az első mecseki flóramű. A század második felében kutatta a területet Majer Móric, pécsi gimnáziumi tanár, akinek muzeális értékű, a Pécsi Tudományegyetem Növénytani Tanszékén még ma is megtalálható herbáriumában számos orchidea-faj is fellelhető. Simonkai Lajos 1873-ban végzett e tájon kutatásokat, melyek az orchidea-féléket is érintették. A XX. század elejére jellemző állapotokról Balog Károly, a pécsi ítélőtábla elnökének akvarelljeiből és „A virágos Mecsek" c. írásából szerezhetünk tudomást, aki lelkesen vizsgálta a hegység növényéletét. Később főként budapesti botanikusok keresték fel a Mecsek sajátos növényvilágát. Közülük Kárpáti Zoltán és Soó Rezső is foglalkozott kosbor-félékkel. Utóbbi botanikus ezirányú elhivatottságát jelzi, hogy ő írta meg az európai orchideológiai irodalom egyik alapmüvét, amely összeállítása után írója kiérdemelte az „orchideapápa" nevet. A múlt század harmincas éveinek elején kezdte meg munkáját a Mecsek és környékének legkiemelkedőbb botanikusa, Horvát Adolf Olivér, ciszterci tanár, aki 1934-től napjainkig mintegy 140 tanulmányt írt. Ezek közül a legjelentősebb „A Mecsekhegység és déli síkjának növényzete" című könyve 1942-ben, amely azóta is a legrészletesebb mecseki flóramű. E tanulmányban és a hozzá kapcsolódó kiegészítésekben természetesen nagyszámú, orchideákkal kapcsolatos florisztikai adatot is közöl. A mai kor kiemelkedő kutatói közül Borhidi Attila és Kevey Balázs főként növény földrajzi, cönológiai munkájuk során rengeteg régi élőhely ellenőrzését végezték el, valamint több új flo-