Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)
Kevey Balázs: Égeres mocsárerdők a Nyugati-Mecseken
232 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 12 4. Eredmények megvitatása A különböző higrofil fás társulások egymás melletti előfordulásából, valamint a közöttük levő átmeneti állományok faji összetételéből szukcessziós kapcsolatokra is lehet következtetni. A mocsárerdők a szintén félig pangó vizes rekettyefüzes mocsári cserjésekből (BeruloSalicetum) származtathatók úgy, hogy a tőzeg nélküli állományok törékeny füzes mocsárerdőkké (Scirpo-Salicetum), a mérsékelten tőzeges állományok pedig égeres mocsárerdőkké (Angelico-Alnetum) fejlődnek. E folyamatot néhány helyen sikerült is megfigyelni (KEVEY 2008). Ezek szerint a Berulo-Salicetum bozótjában - a szukcesszió előrehaladtával - megjelenik az Alnus glutinosa. E fafaj túlnövi a Salix cinerea állományait, miközben utóbbi fokozatosan kiszorul az élőhelyről, s a mocsári cserjés (Berulo-Salicetum) fokozatosan égeres mocsárerdővé (Angelico-Alnetum) alakul. Hasonló módon fejlődik törékeny füzes mocsárerdővé (Scirpo-Salicetum) a mocsári cserjés (Berulo-Salicetum) tőzegmentes talajú változata is. Az égeres mocsárerdő (Angelico-Alnetum) termőhelyének további feltöltődésével a félig pangó jellegű vízborítottság megszűnik, a tőzeg elbomlik, s a mocsárerdő fokozatosan égerligetté (Carici pendulae-Alnetum) fejlődik. A nedves, félig pangó vizes élőhellyel magyarázható az, hogy az égeres mocsárerdők felépítésében a nedvességkedvelő mocsári (Phragmitetea, Magnocaricetalia), lápréti (MolinioJuncetea), valamint puhafás (Salicion triandrae, Salicion albae) és keményfás (Alnion incanae) ligeterdei növények jelentős szerepet játszanak (4-6. ábra). E téren igen hasonlítanak a törékeny füzes mocsárerdőkhöz (Scirpo-Salicetum). A vizsgált égeres mocsárerdőkből ugyan valódi láperdei fajok nem kerültek elő, de a süppedékes, mérsékelten tőzeges talaj, valamint az Alnetea jelleggel is rendelkező fajok viszonylag magas csoporttömege a láperdőkkel (Carici elongatae-Alnetum) való rokonságot támasztja alá (7. ábra). Az égeres mocsárerdőkben szórványosan előforduló Fagetalia fajok jelenléte arra utal, hogy e társulás kissé az égerligetek (Carici pendulae-Alnetum) felé közeledik. A törékeny füzes mocsárerdőknél (Scirpo-Salicetum) e szukcessziós kapcsolat nem látszik, ugyanis állományaikból a Fagetalia elemek szinte teljesen hiányoznak (9. ábra). A felsorolt szüntaxonok tekintetében az égeres mocsárerdők (Angelico-Alnetum) a törékeny füzes mocsárerdőkhöz (Scirpo-Salicetum) állnak a legközelebb (2. ábra). Az égerligetek (Caricipendulae-Alnetum) mindkét előbbi társulástól lényegesen különböznek (3. ábra), elsősorban a Fagetalia elemek tömeges előfordulása (9. ábra), valamint a nedvességkedvelő növények (Phragmitetea, Molinio-Juncetea, Salicion albae, Alnetea glutinosae stb.) lényegesen kisebb aránya révén (4-7. ábra). Fentiek szerint a Nyugati-Mecsek égeres mocsárerdei a szomszédos Zselicből leírt Angelico sylvestris-Alnetum glutinosae BORHIDI in BORHIDI ÉS KEVEY 1996 nevű asszociációval azonosíthatók. Cönológiai besorolásuk és értelmezésük körül meglehetősen sok vita akadt. E problémák lényege az, hogy az égeres mocsárerdő Soó (1964-1980) növénycönológiai rendszerében még a Fagetalia sorozat Alno-Padion csoportjában található, mint „ligeterdő" (akkori nevén Carici acutiformis-Alnetum). BORHIDI (1963, 1984) azonban rámutatott arra, hogy „ez a hely a társulás jellegének nem felel meg, mivel a Fagetalia fajok csaknem teljesen hiányoznak belőle". A szerző szerint „inkább a láperdők - Alnetalia - sorozatába kell ezt a társulást beosztani". Ennek megfelelően az égeres mocsárerdők cönoszisztematikai helye a növénytársulások rendszerében az alábbi módon vázolható:
