Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)

G. Detky Rita: Pécs táj arculatának változásai a kezdetektől napjainkig - Konfliktusok és megoldási javaslatok

16 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 12 karója oxigéndús levegőt és megfelelő páratartalmat biztosítottak. Ezáltal válhatott Sopianae, Quincque Ecclesiae vagyis Pécs szubmediterrán várossá. Lássuk most a város fölötti hegyoldal szerkezetét: a hegygerinctől szűken induló, lefelé egyre táguló völgyek sora a Pécsi síkságra ér ki. A völgyek, a nagyjából észak-déli hosszanti lejtésen kívül oldalirányban, kelet és nyugat felé is „rálejtenek" a hosszanti esésű völgytalpukra, aminek köszönhetően adottak voltak a tökéletes légcsere feltételei. Az erdőből este „alácsorgó" friss, oxigén- és páradús, hűvös levegő mintegy átmosta a hosszirányú völgyeket, ezzel éltető, kellemes és egészséges helyi klímát nyújtott a városnak. Ember és táj együttélése Pécs városában a kezdetektől a XIX. század közepéig szinte töretlen volt. Az antropomorf hatások: a város mérete, terjeszkedési üteme, a szőlőkultúra folyamatos jelenléte és az egyéb emberi tevékenységek folytatása a környezettel kölcsönösen jó együttműködésben történt. A beépítések és a szőlőművelés is igazodott a táj természetes domborzatához. Az első komoly változást a XIX. században megjelenő, az eddigiekhez képest óriási területeket igénylő iparosítás eredményezte. Ez a jelenség a nagyjából sík területekre korlátozódott, így bár a város látképében okozott változást, a mecseki táj harmóniáját, az ökológiai viszonyokat, a település helyi klímáját alapvetően nem befolyásolta. Az ipari tevékenységből adódó légszennyezés a kedvező domborzati és átszellőzési viszonyok miatt nem rótt jelentős légszennyezéssel járó terhet a városra. A XIX. század második felében megjelenő filoxéra pusztítása sorsdöntő táji folyamatot indított el, mivel a kipusztult szőlők helyén a város terjeszkedni kezdett a hegy felé. Először villák épültek, amelyek pontszerű megjelenésükkel, ésszerű léptékükkel még harmonikusan illeszkedtek a tájba. AII. világháborút követő tömeges lakásépítések során alkalmazott beépítési módok többsége azonban visszafordíthatatlanul megváltoztatta a táj arculatát. Az Uránváros főterén fölhúzott 17 emeletes toronyház egy új, önálló városrész centrumában jelent meg. A környezetével léptékarányos, a XX. század építészetét reprezentáló épület bár hangsúlyos tájképi elem, nem idegen a környező tájban, nem okoz ökológiai zavart sem. Sajnos, ugyanez nem mondható el a Szigeti városrész belvároshoz közeli részén tornyosuló 24 emeletes lakóépületről, amely a harkányi útról nézve otrombán és tolakodóan vetekszik a Székesegyház látványával, Pécs egyik jelképével. Ez a szerkezetileg is elhibázott épület több mint egy évtizede üresen áll életveszély miatt, ma sem tudni, hogy újjáépítés, vagy lebontás lesz a sorsa (Sic transit gloria mundi...) Még ennél is kártékonyabb a Kesztyűgyárnak a Tettye völgyben, a Mindenszentek temploma közvetlen szomszédságában létesült 7 szintes irodaépülete. Az épület fekete mázas kerámiával burkolt (!) otromba hasábja a völgy középtáján kialakított „placcon" rondított bele a tájba, felborítva ennek a szintvonalak mentén, kis földszintes házakkal beépült történelmi városrésznek a finom és érzékeny struktúráját. Mindezeken túl, az épület elhelyezésével is jelentős környezeti károkat okozott és okoz folyamatosan, mivel az épület körül keletkező légörvények megzavarják a völgy átszellőzését. A Kertváros - mint alvó városrész - déli irányban, a „régi" Megyeri Kertvárostól délre történő telepítése tájképi és ökológiai szempontból jónak mondható. A Mecsekre települt néhány épületből álló paneles beépítés elsősorban tájképi kárt okozott, de az átszellőzést is zavarja. A teraszházak megjelenése, majd elterjedése a Mecsek oldalában jelentősen rontotta a helyzetet. Ezek lát-