Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)

Purger Dragica: A Pécs-Nagyárpád melletti Natura

154 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 12 lombkoronaszintben dominál a molyhos tölgy (Quercus pubescens), a cser (Quercus cerris), a mezei juhar (Acer campestre), a kislevelű hárs (Ulia tomentosa), szálanként előfordul a kocsányos tölgy (Quercus robur) és a mezei szil (Ulmus campestris). A cserjeszintre jellemző a mezei juhar, a mezei szil, a fagyai (Ligustrum vulgare), a húsos som (Cornus mas), az ostorménfa (Viburnum lantana), az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a kökény (Prunus spinosa) és a gyepürózsa (Rosa canina agg.). A lágyszárúak szintjében a xerotherm tölgyesek jellemző fajai nagyobb szerephez jutnak, mint pl. az olasz harangvirág, a sárgás sás, a nagy ezerjófíi, a színeváltó kutyatej (Euphorbia epithymoides), az erdei peremizs (Inula conyza), az erdei gyöngyköles (Buglossoides purpureo-coerulea), a térdes és a széleslevelü salamonpecsét (Polygonatum odoratum, P. latifolium), a bablevelü varjúháj (Sedum telephium subsp. maximum), a sátoros margitvirág (Tanacetum corymbosum), a méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria) és a szártalan kankalin (Primula vulgaris). Ebben a nagymértékben leromlott tölgyes erdőben a korábbi erdőhasználat nyomai nyilvánvalóak. Az állomány csak „természetszerűnek" nevezhető, mert tájidegen fafajokat is telepítettek ide, mint pl. a fehér akác (Robinia pseudoacacia) és az ostorfa (Celtis sp.), elszaporodtak benne az özönnövények, mint pl. a mahónia (Mahonia officinalis) és a fekete földitök (Bryonia alba). Helyenkénti tömeges borításúak a nitrofrekvens fajok, mint pl. a zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium), a nagy csalán (Urtica dioica) és a csibehúr (Stellaria media). Ennek ellenére a természetközeli állapot regenerációjára még van esély, mivel az eredeti fajkészletnek nagy része megmaradt. A Natura 2000-es területen kívül eső „Pécsudvardi erdőben" a száraz lösztölgyes elemek (cser, molyhos tölgy, virágos kőris) mellett a lombkoronaszintben előfordulnak gyertyános-tölgyes termőhelyekre jellemző fajok is, mint a gyertyán (Carpinus betulus) és szálanként a madárcseresznye (Cerasus avium). A cserjeszint fajgazdag és heterogén, jellemző az ostorménfa, a húsos som, a tatárjuhar (Acer tataricum), a bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus) és a jerikói lonc (Lonicera caprifolia). A gyepszintben megjelennek a cseres-tölgyes fajai: a felemáslevelű csenkesz (Festuca heterophylla), az egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), az illatos ibolya (Viola odorata), a térdes salamonpecsét (Polygonatum odoratum), az erdei gyömbérgyökér (Geum urbanum), a kánya zsombor (Alliaria petiolata), a borzas orbáncfű (Hypericum hirsutum) és a borzas repkény (Glechoma hirsutá). Különösen fajgazdag a kora tavaszi geofiton aszpektusa. Jellemző fajok az odvas keltike (Corydalis cava), a medvehagyma (Allium ursinum) és a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis). Előfordul még az illatos hunyor (Helleborus odorus), a turbánliliom (Liliom martagon), a galambvirág (Isopyrum thalictroides), a kapotnyak (Asarum europaeum), a keleti kontyvirág (Arum orientális), a hagymás fogas-ír (Dentaria bulbifera), az orvosi tüdőfu (Pulmonaria officinalis), a podagrafü (Aegopodium podagraria) és a májvirág (Hepatica nobilis). Galagonya-kökény cserjés (P2) a szárazabb lejtőkön és részben a második domb platóján található élőhely. A cserjefajok közül a kökény dominál, alárendeltebbek az egybibés galagonya, a gyepürózsa, a fekete bodza és a mezei juhar. A kiritkuló cserjések természetvédelmi szempontból értékes élőhelyek, itt számos erdőssztyepp, illetve sztyeppréti növény talált menedéket, mint pl. a nyúlárnyék (Asparagus officinalis), a hólyagos csűdfü (Astragalus cicer), a koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris), a szarvaskocsord (Peucedanum cervaria) és a sokvirágú boglárka (Ranunculus polyanthemos). Az északnyu-