Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)

G. Detky Rita: Pécs táj arculatának változásai a kezdetektől napjainkig - Konfliktusok és megoldási javaslatok

G. DETKY RITA: PÉCS TÁJ ARCULATÁNAK VÁLTOZÁSAI A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG 11 XIX. század és a századforduló A város legjellemzőbb kelet-nyugati irányú terjeszkedése mellett a XIX. század elejétől megfigyelhető az északi részek beépítése is, így az 1830-as években a domboldali temetőket megszüntették, és újakat jelöltek ki a mocsaras medence szélén (GYENIZSE és mtsi. 2008). Pécs területe, kiterjedése az 1840-es évekig nagyjából változatlan volt, a népesség nem érte el az ország városfejlődési átlagát. Az utcák vonalvezetése a XIX. század közepéig a terepadottságokhoz igazodva szintvonalak mentén alakult. A kiegyezés után az egyes városrészek különböző mértékben fejlődtek, terjeszkedtek. A sűrűn lakott belvárosban akadtak nagyobb összefüggő telektestek, ilyenek főként az egyházi kézben lévő telektömbök voltak - püspöki, ferences és irgalmasrendi telkek és kertek. A Tettye patak mentén működött sörfőzde, vágóhidak, gőzmalom és kesztyűgyár. Elsősorban a Siklósi külvárosban jöttek létre hatalmas egybefüggő telektestek, a legnagyobb ilyen telek mérete a belváros egynegyedével volt egyenlő. Ide, a meglévő majorok mellé települtek a helyigényes nagyipari üzemek, raktárak, fűrésztelepek, parkettagyár, gépgyárak és a laktanyák. A Budai külvárosban egyre nagyobb számban jelentek meg az ipari létesítmények: a Zsolnay-gyár és a tőle délkeletre eső kisebb mész- és téglaégető üzemek, a régi marhavásár térből lett Búza tér környékén rézöntöde és szappangyár. A Szigeti külváros lakosságának tekintélyes része még mezőgazdasággal foglalkozott. A városrészben majorok, pajták, magtárak álltak. A mai Pécsi Tudományegyetem területe még püspöki szőlő, a Rét utca északkeleti része szintén püspöki tulajdonú veteményes illetve kaszáló volt. Az 1880-as, 1890-es években a város, a vízhasználati jog miatt megvette a tettyei malmokat, így 1892 után a Tettye-patak vize kiépített vezetéken az ivóvízellátást szolgálta. A századvég egyik meghatározó városfejlesztési tényezője - az ipar mellett - az igazgatási, katonai és szociális intézmények Pécsre telepítése volt. Az 1867-es kiegyezés után Pécs Dél-Magyarország jelentős katonai helyőrségévé vált, mivel a Balkánhoz közeli fekvése miatt hadászatilag fontos várossá vált. Bosznia-Hercegovina 1878-as megszállása után a Szigeti külvárosban nagyarányú laktanyabővítésre került sor (ERDŐSI 1968). Ez nyugat felé bővítette a város területét, ugyanakkor a katonaság élelmezésével és kiszolgálásával gazdasági lehetőséget is jelentett. Pécs regionális vezető szerepe nemcsak a Dél-Dunántúlra, hanem Szlavóniára is kiterjedt; intézményei: jogi akadémia, papnevelde, középiskolák, egyházi igazgatási kör több száz kilométerre kiterjedtek. „Legrégibb, mondhatni, az őskorból származó forgalmi czikkét a Mecsek déli oldala árasztotta századokon keresztül a szőlő nedvében, melynek tőkéivel még római kezek ültették be e halmokat. Az újabb kor azonban bemélyedt a hegy gyomrába is, megnyitotta a kőszénnek szinte kimeríthetetlen aknáit, melyeket népes telepek, Szabolcs, Vasas, Somogy és a legszebb és legnépesebb Kolonia teljesen berendezett népoktatási intézeteivel, melyeknek 12 tantermében ezer növendék nyer oktatást, ötven év óta nyitogatnak és takarítanak ki, s a tulajdonos Duna Gőzhajózási Társaság a maga vasútvonalán szállít tovább minden irányban..." (BAKSAY 2001) A XIX. század vége felé szőlőinkre rázúduló a filoxéra, majd az azt követő peronoszpóra járvány igazi magyar tragédia volt. Pécset is elérve, 1884-ben már 130 községünk 7000 hektárját, tehát az ország szőlőterületének két százalékát elborította a kór, s terjedt tovább. A szőlőterületek eltűnése az egész ország - így Pécs - gazdaságában és tájképében is jelentős változást eredményezett. A kipusztult szőlőterületek helyén megkezdődött a Mecsek beépí-