Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)

G. Detky Rita: Pécs táj arculatának változásai a kezdetektől napjainkig - Konfliktusok és megoldási javaslatok

G. DETKY RITA: PÉCS TÁJ ARCULATÁNAK VÁLTOZÁSAI A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG 9 Szentföldre menő európai zarándokok is. Ugyancsak a XIII. század táján Pécsett kiváló építő- és kőfaragómühely működött, amely nemzetközi kapcsolatai révén az ország legjelentősebb művészeti centruma volt. A középkori belsővárat - amint a Képes Krónikában is látható - védelmi jelleggel építették, magját a Püspöki palota és a hozzákapcsolódó Székesegyház alkotta. A belső magot a városfalhoz hasonló külső, tornyokkal erősített várfal fogta körül, amely után a várárok következett. A külső vár falát a XIV. század táján emelték, jellegét a török hódoltság után is megtartotta, maradványai ma a szorosan vett belvárost övezik. A külső vár vonalát a hódoltság utáni térképek alapján valamint a ma is álló városfalból, ill. az utcavezetésből rekonstruálni lehet. Ekkor alakult ki a kettős városközpont: az egyházi Szt. István tér és a világi Széchenyi tér. Középkori eredetű a kelet-nyugati tengelyt képező Király és a Ferences utca is. A várfalat az égtájak irányában kapuk szakították meg: dél felől a Siklósi kapu, keleten a felvonóhíddal ellátott Budai kapu, északon a hegyi kapu, a nyugati oldalon pedig a Szigeti kapu. Bár a négy kapu rég elpusztult, egykori létüket a város utcarendszere és a későbbi telekosztás hűen megőrizte. A fallal körülvett területen belül aránylag sok volt a beépítetlen rész, itt virágzó kertkultúra és földmüvelés folyhatott. A városfalon belüli laza beépítés, valamint a kanonoki kertek mind számukat, mind területüket tekintve a korabeli Európában egyedülállóak voltak. Ennek, az egészségesebb, ritkább beépítésnek köszönhetően a középkorban oly gyakori pusztító járványok kevésbé tizedelték meg a város lakosságát. A külső vár területén, a XIV. századtól fogva számos egyházi építmény létesült - a ferences, domonkos és bencés kolostorokon kívül itt több kápolna, valamint nagy kertekkel körülvett kanonokés prépostházak álltak. A kolostorok körül a szerzetesek földművelést folytattak, a kolostorkertekben feltehetőleg gyógy- és fűszernövény termesztés is folyt. A szőlőtermesztés a várfalakon kívül is terjeszkedett. A XVI. század eleji városkép igen megnyerő lehetett. Mivel a város hegyoldalban épült, és aránylag alacsony városfal választotta el a Mecsek erdeitől, a táj természetszerűleg bekapcsolódott a városképbe. Oláh Miklós, későbbi püspök 1536-ban így emlékezik Pécsről: „Pécs püspöki székhely, a terebélyes tölgyekkel borított Mecsek-hegy tövénél terül el. Székesegyháza valóban fényes és büszke építmény, a vár alatt terül el a gyönyörű város, itt laknak a kanonokok és lelkészek. A hegyből több forrás is fakad, bora híres." (HANTOS 1940) Nem fukarkodnak a dicsérettel a humanista történetírók sem - Bonfini és Ransanus is rajongva ír a város szépségéről. Pécs tehát a mohácsi vész idején az ország városai között jelentős helyet foglalt el. A laza beépítés miatt lakóinak száma 8-10 ezer lehetett. Török hódoltság A törökök 1543-ban elfoglalták a várost. Bár a város ipari és kereskedelmi központnak számított, a polgáriasodást akadályozták, a kereskedelem és az ipar fejlődése lelassult. A város fő megélhetési forrása elsősorban a gyümölcs- és szőlőtermesztés valamint a borkészítés volt. Mivel a gyümölcsöt - és idővel a bort is - megkedvelték, a fő felvásárló ekkor az egyház helyett a török állam, ill. a hadsereg lett. A 150 éves török uralom nem sokat változtatott az eredeti városszerkezeten. A hódítók nem építettek túl sokat, néhány fürdő és minaret kivételével megelégedtek a meglévő középületek és templomok átalakításával. Mindennek ellenére, a török uralom sajátos városképet alakított ki, amelynek fő jellemzője - a középkori szerkezetet megőrző - laza, kertekkel,