Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez (Dunántúli Dolgozatok 8. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 8. Pécs, 1975)
III. AZ ÁRUTERMELÉS MEGINDULÁSA ÉS PÉCSVÁRAD MEZŐVÁROSSÁ FEJLŐDÉSE A KÖZÉPKORBAN
fordulóján folyt magánháborúkat mutatják be. Mind a nagybirtokosok egymás ellen vívott magánháborúi, mind a kisebb urak kölcsönös dúlásainak tanúsága szerint a terület a feudális anarchia színtere lett. A rablásokban, pusztításokban részt vesznek egyháziak is: a pécsi káptalan, a cikádoriak és a pécsváraradiak is. A pereskedések gyakran a pécsváradi konvent előtt bonyolódnak. A dúlásoknak gyakran virágzó falvak esnek áldozatul, s főleg maguk a jobbágyok, kiknek szerepe figyelmet érdemel ezekben az eseményekben. Mintha több akció csak folytatása, kihasználása lenne a jobbágyok földeket foglaló kezdeményezéseinek. Az egyházi nagybirtok terjeszkedése ellen erőteljesen védekező jobbágyok ellenállása robbantja ki pl. a gyulai pálosok és a püspök birtokperét, melyben a pécsváradi hiteles hely és Imre apát fontos feladatokat végez. Jó példa ez arra, miként válik a földesurak birtokperévé népeik aktív fellépése, hogyan ragadják üstökön az így kínálkozó alkalmat egymás megrablására 1395-ben. 11 A jobbágyok földfoglalásával indult az 1398-1406 között lefolyt magánháború Kozári Ugocs és felesége valamint Csöményi Imre pécsváradi apát között a Kácsfalu és Negyven közötti erdő miatt. Kozáriék. jobbágyai sértik meg először az apát területét, őket támogatta Bátmonostori Töttös László, s így a magánháború végül a két nagybirtokos közötti szakításra vezetett. 12 Ez a harc a jobbágyok földfoglalásával indult a fent jelzett erdő miatt, melyet a parasztok mindkét részről mindaddig békésen használtak, míg földesuraik a közös erdő úri tulaj donbavételével parasztjaikat az erdő használatától meg nem fosztották. Ez a tulaj donbavétel a két falu közötti földközösségi szántókra is kiterjedt (határjelek meg semmisítése, áthelyezése mutat erre), s éles határral vágta el a két falu földközösségben használt területeit. Elűzték egymás jobbágyait a közös föld magukhoz eső részéről, miután a közös földre jogot formáltak, úri magántulajdonuknak tekintve azt. A földesúr nem tűrhette az „idegen" jobbágyokat, kiket ha megadóztatott, a másik földesurat érte ezzel sérelem. Ezért keveredtek tulajdonképpen sokéves magánháborúkba, mert kisajátították az addig közös földeket. Ez rejtőzik tehát a XIV-XV. századból fennmaradt oly sok peres, hatalmaskodásokról szóló oklevélemlékek földesúri sérelmei, kárai, rablótámadásai mögött. 2. AZ ÁRUTERMELÉS KIBONTAKOZÁSA Fordítsuk most figyelmünket a már említett szőlőművesek csoportja felé. Általánosságban sokszor volt már szó arról a szakirodalomban, hogy a Dunántúl déli részén és a Szerémségben termelték eladásra a legtöbb bort; ez a középkorban igen nagy keresletnek örvendett. Többször említettük, hogy a pécsváradi egyházi nagybirtok két góca (Pécsvárad, Babarc), szőlővidéken alakult ki. Ha megvizsgáljuk a pécsváradi alapítólevél felsorolta iparűzők csoport11 FEJÉR X/z. 327-28; KOLLER III. 216-19, 228-52. 12 ZICHY V. 211-12. 264. ját, észre kell vennünk, hogy köztük a fafeldolgozó ipar területén találunk munkamegosztást. Míg a pannonhalmi és a tihanyi apátságban a helyi adottságoknak megfelelően a bőriparban tapasztalunk munkamegosztást, addig Pécsváradon csak általános bőriparűzőket említenek. A fafeldolgozás terén viszont többféle kézművesről is szólnak: kádár-, esztergályos-, és szekérkészítő iparról. A szükséglet e területen jelentkezett a legerősebben, tárolóedényeket készítettek, s kezdetben főleg az apátság borpincéi számára. A faiparosok száma 26, hozzájuk hasonlóan magas létszámú csoport a 10 kovácsé. Első pillantásra megállapítható, hogy e kézműipar térhódítása és űzőik nagyobb száma a földművelés itt igen fejlett ágának, a szőlőművelésnek fejlettségével állott öszszefüggésben. Az apátság birtokszerző tevékenysége a XIII. században borvidékekre összpontosul. A két birtoktömb, mely e korra zárttá vált, valószínűleg nem ilyen alakban került az apátság kezére a XI. században. A XIII. században az első adatok idegen szőlőtulajdonosokat jeleznek az apátság földesúri területén. 1276-ban a Pécsváraddal határos Szilágy határában és az apátsági Versenden vannak szőlőbirtokai Tancs fia, János comesnek. Rokona, Egyed szintén szőlőtulajdonos Szilágyon. Mindkét úr az apátság veszélyes délkeleti szomszédjának, az ebben az időben feltűnő, s az apátsággal mindjárt összeütköző világi nagybirtokosnak, Övári Konrádnak serviensei voltak. Az apátság borból eredő bevételei egy 1439ből ránk maradt értékes jövedelembevallás szerint legnagyobbrészt Pécsvárad és Babarc birtokcsoportjából folytak be. 13 Joggal következtethető, hogy a szőlőművesek is éppen itt éltek legnagyobb számban már a XIII. században. Szóltunk elszegényedő, szőlejük eladására kényszerülő szőlőművesekről, s meg kell említenünk az 1343-ra elnéptelenedő Mitár falut, 1 ' 1 mely a XIII. század második felétől volt az apátság faluja. Az egykor szabad paraszt szőlejét az úr vette meg, majd ahogy nő a szőlőtermelés jövedelmezősége az árutermelésben, a földet megkaparintó földesúrral lassanként ismét - korlátozott tulajdonjoggá erősödött a paraszt birtoklási joga. Ez az egyezmény a fokozódó szolgáltatások ellenében nyilván a termelékenység növekedését kívánta elősegíteni. Az elszegényedő parasztok szőleit a birtok területén kívül lakó parasztpolgárok is vásárolták, adataikat az árutermelés egyik jelzőjeként foghatjuk fel. 15 Pécsváradon már a XI. századból feltételezhetjük a bor áruként való megjelenését. Az apátsági szántóföldek és szőlők főleg a birtokszékhelyen voltak. Az 1503-as „Visitatio abbatie Peczi-Varadini" 10 tájékoztat arról, hogy a monostor priorjainak régtől fogva van egy házuk és abban pincéjük, melyben három szőlő borát tárolják. Egyik a priorok, másik 13 KOLLER III. 373-74. 14 CSÁNKY 1890-1913. II. 508. 15 ÁUO XII. 316, 409-10: Scmjén, volt szekcsői bíró a vevő, tőle és fiaitól Óvári Konrád jobbágya, Sike fia Galamb vásárol, majd mindkettőtől egy Selke nevű úr. 10 SÖRÖS-ERDÉLYI 1902-16. III. 585-86.
