Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

Bevezetés

A SÁRKÖZ FELSZÍNE A Duna jobb partját kisérő dombos part Tolna vároánál eltűnik a folyó mellől és csak 30 km-rel délebbre. Bátánál tér vissza melléje széles ívben. A Duna folyásától 10—15 km-rel nyugatra, a folyás irányával párhuzamosan haladó észak-déli dombsor aljában folyt régebben a Sár vagy Sárvíz. A Sár és a Duna közötti területet nevezik Sárköznek.

1 A Sárköz a geológiailag süllyedő alföldi medenceterület legmélyebb, és egyben a Dunántúli Dombvidékbe benyúló része.

2 Ezt a mintegy 100 000 hold nagyságú síkot a Duna és a Balatonból jövő Sióval egyesült Sárvíz töltötte fel hordalékjával. A Sárvíz esése igen csekély, számtalan szeszélyesen kanyargó ágra szakadva saját iszapjába fuit. A Duna is többször változtatta ezen a szakaszon a medrét a történelem során, állhatatlanságával igen sok elkeseredett határper okozója lett a középkorban. Az évenként többször ismétlődő, de a nyár elejére okvetlen megérkező „Zöldár" idején az egész dombokkal keretezett síkot elborította a víz. Az ártér 86—87 méter tengerszintfeletti magasságából, a 92—94 méterig kiemelkedő szigetszerű hátak, valamint a dombokalji teraszok 92—tői alig észrevehetően 105 — 110 méterre emelkedő felszíne maradt csak száraz. Az ártérből kiemelkedő hátakat a történelem előtti időben az észak-déli széljárás is segítette halmozni s a neolitikum óta időszaki vagy állandó emberi településhelyekül szolgáltak. Az idők folyamán azonban, az állandó feltöltődés folytán, e dombhátak relatív magassága egyre fogyott, egyre többet ért el az árvízszint. Szemléltetően példázza ezt a Sárköz keleti részén levő egykori Asszonyfalva története is. A XVII. század közepén hagyják el a falujukat a jobbágyok az emelkedő víz miatt és Decsre költöznek. Az 1688-ból való összeírás szerint „Asszonyfalva legelői és erdői elöntve, szántóföldeiket (melyek mindig a legmagasabb helyeken voltak) a decsiek élik." Az 1783-ból való térképen Asszonyfalva határában már semmiféle szántó nyomát nem találjuk.

3 A NÉGY SÁRKÖZI MAGYAR FALU Az említett, 1772-ben készült térképen Decs és őesény sárközi falvak szántóföldeit részint a falvak mellett az ártér szigetszerű hatján, részint a két víz közén kívül a Sárvíztől nyugatra, a Sárközt szegélyező dombvidék alsó teraszán találjuk a domboldalakra telepített szőlők alatt. Ez utóbbi területek valaha nem tartoztak a sárközi falvak határához, s ezeket csak akkor vették használatba (és később birtokukba), miután a dombokalji falvak a XVII. század hadjárásai folyamán elpusztultak és elnéptelenedtek. Decstől délre fekvő Pilis is az ártér egy magasabb pontjára épült. 1696-ban még lakott hely, de közel lévén a teraszon húzódó hadiúthoz, Rákóczi fejedelem dunántúli hadjáratát követő rácjárások és rablótámadások elől lakói Deesen kerestek menedéket, és csak 1720 körül szálltak vissza falujukba.

1 Pilis szántóföldei mind a teraszon feküdtek s valószínű ezeket is bővítették a környező elpusztult falvak szántóterületeivel annyira, hogy az 1750 után telepített német Várdombnak már alig juttathatott szántót a bátaszéki apát."' A németek elsősorban szőlőműveléssel foglalkoztak, legelőjük is közös volt a pilisiekkel. Pilistől délre eső Alsónyék is az ártérbe települt, de ennek sem voltak másutt szántóföldei, csak a teraszon. (Hacsak azt nem tételezzük fel, hogy a középkor folyamán voltak az ártérben még olyan szintű hátak, melyeket művelhettek, s ezek is a feltöltődés során arra a sorsra jutottak, mint az asszonyfalviak szántói — erre azonban semmi biztos adatunk nincs). Alsónyék is mindvégig lakott helyként szerepel az összeírásokban, annak ellenére, hogy szintén igen közel esett a veszélyes hadi úthoz. Ennek az a magyarázata, hogy részben nagyobb lélekszámával és a közel fekvő Bátaszék segítségével, ahol állandóan volt valamiféle őrség, mely az adózó nép oltalmára siethetett, jobban védhette magát a kóborlók és martalócok ellen. E négy kontinus falu népét tekintjük a Tolna megyei Sárköz őslakosságának.

6 AZ ELPUSZTULT SÁRKÖZI FALVAK A Duna és Sárvíz közötti árterület árvízmentes hatjain és a Sárvíztől nyugatra a teraszokon és a dombok alján számos más falu egykori létéről tudunk. Magyar oklevelek és adóösszeírások, valamint török defterekbe .1 sűrűn szereplő falvak nevei ma már csak dűlőnévként élnek tovább. Helyüket a legtöbb esetben pontosan megállapították már a friss szántást elszínező cserepek és hamu alapján.

7 Ezek a falvak a délmagyarországi falvak többségével együtt a XVII. század első felében pusztultak el a felszabadító háborúk hadjárá-