Sződy Szilárd: Pécs-Baranya felszabadulása a korabeli napilapok tükrében (Dunántúli Dolgozatok 2. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 2. Pécs, 1965)

volksbundisták itthon maradt cinkosai; nemcsak maguk az el nem vonult volksbundista hitler-kreatúrákj hanem egyes nyilas dzsentrik, heccmesterek, sőt a letűnt reakciónak legtöbb vidéki helyen még mindig hivatalban ülő, ottfelejtett basái — minden igyekezetükkel, gáncsoskodás sal, félrevezető propagandával, néha még fenyegetéssel is hátráltatják a földreform végrehajtását. . . A vidéki földigénylő bizottságok tagjaihoz, a demokrácia irányvonalát magáévá tevő minden hivatalos funkcionáriushoz, egyben pedig mindazokhoz a dolgozókhoz, akiket a letűnt reakció ősi jussukból évszázadokon keresztül kitagadott — szóljon az a komoly figyelmeztetésünk, hogy legyenek résen! (Új Dunántúl, 1945. június 3.) A DEMOKRÁCIA JEGYÉBEN A közelmúlt napokban a demokratikus Függetlenségi Front három nagy pártjának nagygyűlése zajlott le Pécs városában. A három nagy pártnak sokezres tömege előtt — de a nagy nyilvánosság színe előtt is — tettek hitet az ott felszólaló vezetők a demokrácia mellett. . . A blokkban lévő demokratikus pártok tevékenységének irányvonala, akcióinak éle mindig csak a reakció ellen irányuljon, és soha se egymás ellen. A kicsinyes pártféítékenységnek nem szabad úrrá lenni a demokrata fronton belül, mert ez már a reakció fertőző bacilusainak jelenlétét árulja el. A veszély a legnagyobb mégis ott, ahol maga a test kevésbé ellenálló a kórokozókkal szemben. Minél nagyobbak a társadalmi-osztálybeli eltérések a tagok sorain belül, annál lazább az egység, annál kevésbé ellenálló a test maga ... A pártok soraiban — igenis — végre kell hajtani az elkerülhetetlen szelekciót, a népbíróságoknak — igenis — nagyobb lendülettel kell munkához látni, a gyomirtás munkájában. (Új Dunántúl, 1945. június 8.) ÚJJÁÉPÍTÉS A pécsi munkások, mérnökök is megindítják az újjáépítés munkáját. A háború befejeződött. Hazánk felszabadult, súlyos sebekkel testén. Városaink, falvaink romokban, vasúthálózatunk, postánk felrobbantva, kiégetve, mindenhol rom és üszök. A teuton vandálok „kultúr" — nyomai. De az ország él, élni akar és élni fog, nem a tehetetlenség, hanem a demokratikus építőakarat szellemében. Megindult a harc az újjáépítésért, fiatal demokráciánk megerősítéséért. A lelkesedés tüze fogja el a dolgozók millióit, hogy izmaik megfeszítésével lódítsák neki a felépítés lendítŐkerekét. Ennek a keréknek forognia kell, napról-napra nőnie kell fordulatszámának, sebességének, tettekben bizonyított valódiságának. Itt kell egymásra találnia a fizikai munkásnak, a mérnöknek, a haladó értelmiségnek. Múltban a munkás eltávolodott a mérnöktől, bizalmatlanságot mutatott irányába. Sokszor okkal, sokszor ok nélkül. Mikor a diadalmas Vörös Hadsereg egy-egy ipartelepünket felszabadította, de a harci zaj zöreje még hallható volt, a munkásság nekiállt a munkának, hogy megindítsa a leállt transzmissziókat, a bányából kiszivattyúzva a vizet, elindítsa az üzemet. Ebben a munkájában sok helyen egyedül maradt, vállalta a legnehezebb munkát minden ellenszolgáltatás nélkül, nem várhatta be a felső műszaki támogatást. A harcnak ez a korszaka lezárult. Most, hogy a békét kell felépítenünk és ezzel demokráciánk alapját megvetni, hazánk pedig romoktól sebzett — múlhatatlanul szükség van a munkás és mérnök igaz, őszinte kézszorítására. Ezt mindkettő érzi és tudja. Tudatában vannak feladataik nagyságának. Technikai képzettségét a mérnök és technikus át kell és át fogja vinni a munkásra, hogy így a termelést meggyorsítsa, fokozza. A munkás így megszűnik csak egy gép kiszolgálója lenni, mert mindent, amit az üzemben töltött munkájával végez, technikailag érzékelni és érteni fog; érzi emberi szabadságát, az új szellemet, mely átfogja majd egész érzelmi és anyagi világát.. . Pécsett helyi vonatkozásban döntő fontosságú lépés történt. A pécsi mérnökök és technikusok szabad szakszervezete felismerte a mai kérdések óriási fontosságát és ezt magáévá tette. Örömmel ragadta meg a feléje nyújtott munkáskezet és ennek szorítása mellett teljes tudásával, munkaakaratával az újjáépítés munkájába kapcsolódott. Létrehozott egy tíztagú újjáépítő bizottságot, melyben minden műszaki tagozat képviseletet vállalt. Feladatának, sőt kötelességnek tartja egy olyan terv kidolgozását, melylyel azonnal segítségére siethet a vasút, posta lelkes versenyzőinek, a fiatal, új földtulajdonosoknak, az építőipar dolgozóinak. Feladatkörét ki fogja terjeszteni és bevonja munkájába az ipari vállalatokat, üzembizottságokat, az összes dolgozókat úgy, hogy munkája nemcsak Pécsre, hanem a vármegyére is kiterjedjen. Most fő programja az ország fő ütőerét, a vasutat és postát a legteljesebb mértékben támogatni, nem szavakkal, hanem valóságos értékekkel, hogy ezután ebbe szervesen belekapcsoljon minden vállalkozást, melyhez a friss vért ezek az erek szállítják. Feladatának tartja a munkájába bevonni mindenkit, aki dolgozik és dolgozni akar. Tudatában az ifjúság, a demokratikus nők, minden iparos és tőkés részéről jövő támogatás fontosságának. Terveit nemcsak a jelen legfontosabb kérdéseinek megoldására fogja kidolgozni, hanem a jövőbe is tekint és célja Pécs város ipari fejlesztése, bányáinkra támaszkodva, új vállalatok megteremtése úgy, hogy necsak a mély borospincék legyenek Pécs nevezetességei, hanem a füstölő új kémények százai, új, egészséges lakónegyedek napsütötte otthonai. (Új Dunántúl, 1945. június 13.)