Bakay Kornél: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. (Dunántúli Dolgozatok 1. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 1. Pécs, 1965)
Vitathatatlan történeti tény a Skandinávia és Nyugat-Európa közötti kereskedelmi kapcsolat. Az Észak-Franciaországból vagy a Raj na-vidékről származó frank import tárgyak nem közvetlenül jutottak Skandináviába, hanem a Baltikumon keresztül. 60 Ezen az úton kerülhettek északra a fegyverek is. Az irodalmi források ugyanis gyakran tesznek említést nyugati lándzsáról és külföldi (frank és flamand) kardokról. Skandináviában tehát a hazai fegyveripar fellendülése ellenére még a XI —XII. században is a frank munkákat részesítették előnyben. 67 Ez teljesen érthető, hiszen a Karoling-birodalomban a kardokat jó minőségben és óriási mennyiségben gyártották. 68 A kutatók többsége jelenleg azon a véleményen van, hogy az európai kardok többsége a jól szervezett, hatalmas nyugat-európai műhelyekben készült. 69 E megállapítást régészeti tények támasztják alá, nevezetesen az Európában előkerült sok frank gyárpecsétű kard, melyek közül a legismertebbek az ULFBERTH feliratú pengék. A IX. század első felében latin betűs feliratok leginkább a keresztvason fordulnak elő (HILTIPREHT, HARTOLF, BENEDICT) s nyilvánvalóan a markolatkészítő mester jegyei voltak. 70 Ezt támasztja alá például a „Hiltipreht" szó, mely valószínűleg a „Hüt" („markolat") és a „ready" (kész) szavak összetételéből keletkezett. 71 Később azonban a IX. század végétől vagy a X. század elejétől kezdődőleg a kard értékét egyre inkább a penge minősége szabta meg, tehát érthető, hogy a pengekészítő neve került a kardra. (ULFBERTH, REX. stb.) E. Oakeshott szerint az ULFBERTH név feltűnése új, a csúcs felé keskenyedő, tehát kedvezőbb súlypontú pengék divatba kerülésével van kapcsolatban. A filológusok szerint az Ulfberth név az Ulf skandináv és a Behrt vagy Bert frank eredetű szavakból van összetéve. Feltehetően a IX. század végén élt kardkovács neve volt, aki a Rajna vidékén dolgozott, a mai Siegen és Solingen helyén. Az ULFBERTH feliratú pengék száma olyan nagy, hogy nem gondolhatunk arra, hogy mindegyiket maga Ulfberth készítette. Nyilvánvalóan a kardgyártó céh megalapítója volt, akinek a nevét később is felhasználták, mintegy védjegyként. 72 Ugyanez mondható el a X. század másik nagy kardkovácsáról (INGERÍJ), akinek neve évszázadokon keresztül használatban volt. 73 Az S, E, T, D, X, és Y típusok nyugat-európai eredetét tehát a feliratok is igazolják. Bár a középkori kardgyártó műhelyek az esetek többségében a kardokat markolattal felszerelve bocsátották ki, előfordulnak olyan esetek is, amikor a pengét később szerelték fel markolattal. 74 A díszítés és a kidolgozás alapján nem kételkedhetünk abban, hogy jó néhány európai kard északi műhelyekben nyerte el végső, díszes formáját. Bár a középkorban kevés helyen állítottak elő jóminőségű pengéket, 75 a kardgyártást természetesen nem szabad csak Nyugat-Európára korlátozni. A magyarországi kétélű kardokon eddig nem sikerült feliratot vagy más jegyet kimutatni a Szent István-kard kivételével. Ez — véleményem szerint — azzal magyarázható, hogy kardjaink zöme közelebbi, feltehetően a regensburgi és passaui fegyvergyárakból származik, ahol megrendelésre, kevésbé gondosan kidolgozott nagy sorozatokat készítettek. A magyarországi kardok többségének nyugati eredetét már Nagy Géza is hangoztatta. 76 Hampel József „német kardnak" nevezte ezeket a fegyvereket. 77 Ezek a helyes meglátások azonban jóidőre háttérbe szorultak a nálunk is előretörő normann-elmélet miatt, melynek legharcosabb képviselője Fettich Nándor volt. 78 1939-ben László Gyula mutatott rá arra, hogy kétélű egyenes kardjaink honnan származnak. 79 „A magyarországi és dalmáciai egyszerűbb kardokat a magam részéről nem normann forrásból származtatom, hanem úgy gondolom, hogy a nyugati mintára átszervezett hadsereg számára a szomszédos Karoling birodalom fegyverkovácsaitól vásárolták ezeket. A Dunán szállították hozzánk áruikat, s így ugyanonnan származnak ezek a kardok, ahonnan a hadsereg átszervezői is jöttek." A dunai vízi úton történő szállítás emlékei lehetnek a Duna medréből kiszedett kardok: 5, 6, 18. és 66. lelőhely. A nyugati kereskedelmi kapcsolatokat pénzekkel nem tudjuk alátámasztani 80 , a történeti forrásokból ismert élénk politikai kapcsolatok azonban kétségtelenné teszik a szoros együttműködést. Valószínűleg javarészt termékkel és nemesfémmel fizettünk, bár Géza fejedelem korában minden valószínűség szerint megindult a hazai pénzverés is. 81 A STEPHANUS REX feliratú pénzeink - melyeknek egy részét, László Gyula felismerése alapján Géza fejedelemhez kapcsolhatjuk — nyugaton és délen ismeretlenek, ellenben észak felé szép számmal megtalálhatók. 82 Éppen ezek a pénzek jelölik ki azt az útvonalat, amelyek kétélű kardjaink egy része is hazánkba érkezhetett. 83 Az északi kereskedelmi út meglétéről tanúskodik Ibn Kordadhbeh leírása is a zsidó kereskedőkről. 84 A Baltikum, illetve Skandinávia és Magyarország közötti kereskedelem lebonyolításában kétségtelenül jelentős szerepe lehetett a normannoknak, de korántsem kizárólagos. A balti, orosz, zsidó, arab stb. kereskedőket nem szabad figyelmen kívül hagyni. 85 Külön, speciális csoportot alkotnak a szablyamarkolatú kétélű kardok, melyek zömmel az ország peremvidékéről kerültek elő (1. sz. térkép). A magyarországi szablyamarkolatú kardokkal legutóbb Bálint Alajos foglalkozott. 86 Azzal a feltevésével, hogy ezeket a kardokat a többiekkel nem azonos műhelyben kovácsolhatták, teljesen egyetértünk. Helyesen állapítja meg, hogy nem a szablya és a kard közötti formai átmenetről van szó, hanem egyszerűen keverékformáról. 87 Ismerve honfoglaláskori kovácsmesterségünk magas színszínvonalát 88 nem kell azt feltételeznünk, hogy kész kardokat alakítottak át, 89 mert ez harcászatilag semmiképpen sem fogadható el s a szablyakard egész felépítése is ellene szól. 90
