Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)
Papp Gábor–Buda György: Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága
Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága Az egyéni hallgatói foglalkozások 1869-től kerültek az órarendbe, valószínűleg az 1868/69-es tanévtől rendszeresített első tanársegédi állásnak is köszönhetően. „Igen eleven élet lüktetett akkoriban [az 1870-es évek elején] abban a szűk, ósdi ásványtani intézetben, ahol nem kevesebb, mint 20-30 tanárjelölt is foglalkozott a mester vezetése alatt petrográfiai vizsgálatokkal" (SCHAFARZIK 1890). Szabó József számos tanítványa tanúsíthatta, hogy a professzor a tárgy iránt érdeklődő hallgatóit messzemenően támogatta: „amely tanítványában kiválóbb tehetséget és nagyobb érdeklődést tapasztalt az ásvány- és földtan iránt, azt barátságos buzdítással nemcsak további munkára ösztönözte, de maga adott neki eszmét, tárgyat és irányt a munkához és alkalmat annak keresztülvitelére; és ha a munka elkészült, az első elismerés szavaival ő vezette azt be az irodalomba" (KOCH 1895). Szabó József egyetemi előadásai tanítványai (KOCH 1895, STAUB 1895) egybecsengő értékelése szerint tanulságosak, de szárazak voltak: „Szabó igazán nagyon szerette tudományát, de e szeretetet nem igen árulta el, mikor az egyetemi kathedrán a hallgatók tömege előtt állott. Előadása kimért, hideg, sőt mondhatni, nem ritkán oly rideg volt, mint maga az ásvány, melyet kezében tartott" (STAUB 1895). Ez az előadási modor azonban nem Szabó József képességeinek esetleges korlátaiból adódott, hanem a professzor szándékos választása volt, didaktikai meggondolásokból. Ezt mutatja népszerű előadásainak közkedveltsége is (1. erről ANONIM 1894, KOCH 1895, STAUB 1895). Az előadásokon kívüli „közelebbi érintkezésben, amire a laboratóriumi foglalkozás annyiszor alkalmat adott, de még inkább a hallgatókkal tett geológiai kirándulásokon ki-ki meggyőződhetett, hogy Szabó, lelépve a kathedráról, ott hagyta azt a trachitköntöst is, melybe a rendes előadásokon burkolózott" (STAUB 1895). Szabó József tisztában volt azzal, hogy a természettudományok alapja az anyagismeret, ez a földtudományban a kőzeteket felépítő legkisebb egység, az ásványok ismerete. Ezért igen fontosnak tartotta, hogy tanítványai megismerjék a legfontosabb ásványokat. Mint oktató a tankönyvírást és a szemléltetést egyaránt fő feladatának érezte. A következőkben az e téren kifejtett munkásságát tekintjük át. A tankönyvíró „Szabó József (...) nagy szolgálatot tett hazájának mint tankönyvíró is. (...) Ha általában igaz az, hogy minden tudós, ki tankönyvírással foglalkozik, hálára kötelezi nemzetét, akkor ez még fokozottabb mértékben áll minálunk, ahol az összefoglaló tan- és kézikönyvek valóban hézagpótlók. " (SCHAFARZIK 1892) Szabó József a hazai földtudomány - és ezen belül különösen az ásványtan legtermékenyebb tankönyvszerzői közé tartozott (II. táblázat). E többnyire hálátlan feladatot feltétlen kötelességének tekintette, amint egyetemi Ásványtana, utolsó kiadásának előszavában is megfogalmazta: „a kutatás legtöbb iránya szerint szaporodtak a specialisták. A tankönyvírás nehezebbé válik, mindazonáltal elutasíthatatlan" (SZABÓ 1893a). Szerencsés időpontban, a nyelvújítás hőskorának lezárulta után kezdte meg szakirodalmi tevékenységét, mely sok tekintetben irányt szabott a hazai ásványtani és 35
