Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)
Dobos Irma: Szabó József vízföldtani munkássága
Dobos Irma lehetne felhasználni iparos téli kertekre, melyeknek termékeivel magát Olaszországot is megelőzhetnők; úgyszintén mosóintézetekre és más számos iparágra, melyek hivatva volnának épen ezen természeti kincs kellő felhasználásának alapján Budából egy speciális iparfészket varázsolni elő. " Ezzel a véleményével tulajdonképpen a hazai hévíz komplex hasznosításának első megfogalmazója volt. Buda meleg gyógyvizeivel igen korán (SZABÓ J. 1857a) kezdett foglalkozni és a források környékének földtani felépítését már akkor jóformán hiánytalanul tisztázta. Egységes hévíztárolót tételez fel a József-hegytől a Gellért-hegyig bezárólag, amelyet a „császármalmi tó" lecsapolása utáni megfigyelése alapján alakította ki, miután minden forrásnál hozamcsökkenést fedezett fel. A tó újbóli feltöltése után fokozatosan visszaállt a régi vízhozamuk, s ezekről megállapította, hogy azokat a Duna vízállása is befolyásolja, de eközben a víz hőmérséklete nem változik. A hévíz genetikáját úgy ítéli meg, hogy a felszíni víz vízáteresztő kőzeten keresztül szivárog le és a természetes hőmérséklet által felmelegszik, majd kedvező esetben ugyanilyen hőmérséklettel a felszínre is jut. Útközben pedig olyan kőzetekkel érintkezik, amelyekből bizonyos elemeket kioldva jut azután a felszínre. Megállapította a külső hőmérséklet hatását is, amely szerinte 60-80 láb lefelé, majd a hőmérséklet 100 lábanként l°C-szal nő (ez 33m/°C-nak felel meg). A budai területen az évi középhőmérsékletet 9°C-nak mérte, amelyet levont a forrás kifolyó vizének hőmérsékletéből és beszorozta százzal, majd a 9°C mélységét osztotta a százzal szorzott hőfok értékével. Az így kapott szám adja azt a mélységet, amelyből a forrás a felszínre kerül. Ezzel a geotermikus gradiens számítását alapozta meg. A meleg források vegyi összetételét főként Molnár János vizsgálta, aki 16 alkotót mutatott ki, s az akkori gyakorlatnak megfelelően sókban kifejezve adta meg, kivéve a kloridot és a nitrogént. Többé-kevésbé elfogadottak ma is azok a következtetések, amelyeket a vegyi összetétel alapján feltételez a származásra. Ebben nagy segítségére voltak azok a külföldön megjelent kézikönyvek és közlemények, amelyek ebben a kérdésben állást foglaltak (1857a). A Fürdősziget szökevényforrásait szerencsére Szabó József feldolgozta, ahol néhány épületmaradványból arra lehetett következtetni, hogy az ott egykor működött római fürdőről kaphatta a nevét. Szerinte mind a sziget hosszúsága, mind a szélessége a Duna vízállásától függött (6. ábra). A homok- és a kavicstalajon még a XIX. század elején fűz- és nyárfákat találtak, de az 1811-1813. évi magas vízállás elpusztította őket. A sziget nyugati oldalának közepe táján mintegy 50-60 különböző hőmérsékletű forrást lehetett észlelni. Itt is, mint a többi budai fürdő forrásairól részletes feljegyzést végzett némely forrás hőmérsékletének alakulásáról Kerner nevű tanártársával. Az 1854-, 1856és 1857-ben mért adatok szerint a források hőmérséklete 23,7 és 42,2 °C között mozgott. A mérést szeptember, november és március hónapban végezték és a legmelegebbet márciusban észlelték. Ezekből az adatokból azt a következtetést vonta le Szabó József, hogy a Duna vízállása erősen, a külső hőmérséklet viszont alig befolyásolta a források hőmérsékletét. Gáztartalmukról megállapította, hogy a nitrogénés a szénsavtartalmuk olyan csekély volt, hogy részletesen nem is vizsgálta. A források itteni előfordulása arra utalt, hogy ezen a helyen magasra emelkedett a víztároló és 106
