Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)

Dobos Irma: Szabó József vízföldtani munkássága

Szabó József vízföldtani munkássága Lajta-völgy egy nagyobb vastagságú kavicsrétegére kutakat telepítettek, de ez is kevésnek bizonyult, s akkor a Schwarz folyó vizét táplálták be a „HochquellenWasserleitung"-ba. Felmerült a kettős vezeték gondolata is, hogy pl. a város öntözését Duna-vízzel oldják meg. Ez ellen az osztrák egészségügyi szervek állást foglaltak azon az alapon, hogy a folyóvíz baktériummal szennyezett és ez káros az egészségre. Amerikai és kanadai példák viszont azt mutatták, hogy mindkét helyen kettős vezetéket alkalmaznak és a nem ivóvizet folyóból nyerik (1887b). Hévízkutatási módszere Nagy jelentőségű munkája mindenképpen a főváros földtani viszonyainak feldolgozása (1858a, 1879) és erre alapozva a hévizek gyógyvíz jellegének ismertetése. Szoros kapcsolat alakult ki az egy évvel idősebb Zsigmondy Vilmos (1821-1888) bányamérnökkel, aki a hévízkutak kivitelezésével foglalkozott (DOBOS 1976). Feltételezhetjük, hogy Szabó József kitűnő munkái (1857a, 1860b) segítették a margitszigeti és a városligeti hévízkutak rendkívül eredményes létesítésében, bár erről sem ő nem tesz említést publikációiban, sem Böckh János Zigmondy Vilmosról írott nekrológjában. Szabó József kisebb közleményében határozottan kijelenti, hogy „a budai melegforrások fő fészke a Lukácsfürdő melletti Józsefhegy, s hogy az ottani fő hasadéktól sugároznak ki a mellék ágak, a melyektől nyílván a melegvíz messze szétmegy, a pesti parton fölfedezett kis melegvíz-eret is a budai Józsefhegyi fő víztartó végkifolyásai egyikének tartom" (1860). A konzultáció, az ismeretek átadása annál is valószínűbb, mivel annak idején a harkányi kút tervezéséhez is kikérte Szabó József véleményét és „A városligeti artézi kút Budapesten" с munkájában hivatkozik téves nézetére, aki a ,jniszerint a Budai hegység dolomitja nem víztartalmú" megállapítást tette. Lehetséges, hogy úgy értelmezte, hogy maga a kőzet nem tárol vizet, csak azt nem tette hozzá, hogy a repedésekből, hasadékokból viszont jelentős mennyiségű hévizet lehet nyerni. Eddig még kevéssé értékelte a szakma a hévízforrásokkal kapcsolatban tett, a mésztufa, az édesvízi mészkő, a kovaüledékek képződésére és általános elterjedésére vonatkozó megállapításait. Koch Antal és Schafarzik Ferenc már részletesen körvonalazza ezt a témakört, tovább viszi a megkezdett munkát. A XX. század második felében újabb kutatók foglalkoznak az édesvízi mészkő-előfordulásokkal, így a budaihegységiekkel is (SCHEUER - SCHWEITZER 1989a-b). Szabó József első terjedelmes, sok lehetséges megoldást tartalmazó munkáját a Természettudományi Társulat 1877-ben kiadta, amelyben őszintén sajnálja, hogy a hévizet kizárólag csak fürdésre használják, „úgy mint egykor a barbárok". A margitszigeti hévíznek is nagyobb része a Dunába kerül. „Csekélység lett volna azt előbb medenczékbe foglalni és így legalább uszodát hozni létre...", majd ezt ismét medencében összegyűjtve a Nymphéa thermalisnak szolgálhatott volna „menhelyuT. De még mindig lehetett volna tovább egy melegházat is fűteni vele. Szerinte „egész városrészeket lehetne avval fűteni, holott most még a fürdőszobát sem avval melegítik; 105