Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Szilágyi Miklós: A halételek, mint férfiételek
A halételek, mint férfiételek szakácskönyvirodalmat tudatosan integrálni törekvő szakácshagyománynak milyen hatása volt és van a mindenkori köznapi konyhakultúrára. 5. A halászlé/halpaprikás 19-20. századi karrierjét, egyszersmind az egyes táji változatok közötti hegemóniavitát szükségtelen most részleteznem. Ennek a csak lokális változataiban létező, egyetlen ételreceptben nem standardizálható halételnek az eredetéről, a halászok és a horgászok - a férfiak! - főzőtudományától, illetve a manipulatív szándékoktól erősen meghatározott népszerűsödési folyamatról: a nemzeti szimbólummá válásról minden lényegeset elmondtak már azok, akik tudósként vagy szakíróként a „milyen az igazi halászlé?" laikusok által mindig újrakezdett vitájába - „ igazságot" szolgáltatandó - bekapcsolódtak. Elsősorban Erdei Ferenc 33 és Sólymos Ede 34 , de a hozzájuk képest kevésbé tájékozottan, olykor valamelyik táji változat iránt elfogultan érvelő természetjárók, horgászok, publicisták kutatási eredményeire és megfigyeléseire 35 alapozva fogalmazok meg tehát néhány szempontot ennek a halfogyasztás jelentőségvesztésével párhuzamos karriertörténetnek a néprajzi szempontból lehetséges értelmezéséhez. - A halászlé szó 1800. évi, Tolnához, tehát német anyanyelvű halászokhoz kapcsolódó, német szövegben magyar szóként való felbukkanása 36 a „nemzeti étekké" válásnak - egyébként a gulyás/pörkölt/paprikás ugyanekkortájt zajló, Kisbán Eszter által példásan bemutatott rohamos presztízsnövekedésével párhuzamos folyamatnak 37 bizonyára nem a legkezdeti stádiuma. Hiszen már a 19. század közepén - s a második felében különösen - országszerte elterjedt nemzeti eledelként emlegették a halászlét, számontartván azt is, hogy a halászok körében inkább a halpaprikás név hallható (ahogy egyébként máig). 38 Amit ezzel összefüggésben hangsúlyozandónak tartok: 33 ERDEI 1971. 34 SÓLYMOS 1964. 143; 1965. 226-229; 1970. 75-76. 35 BÁLINT 1977. 158-159. lényeglátó szegedi összefoglalásán túl lásd még: TÖMÖRKÉNY 1963. 396404; VARGA 1976. 118-119; MOLNÁRA. 1984. 190-199; VÍGH 1981. 216-220. - Ételreceptnél alig többet tartalmazó ismertetések: KÁCSOR 1978. 101. és 1991. 19-25; FELVIDÉKI 1974-1975. 66-67; KŐBÁNYAI 1978. 25; Magyar Horgász XXXII (1978) 5. sz. 135; Magyar Konyha I (1977) 2. sz. 15. és IV(1980)2. sz. 77, 4. sz. 19. 36 SÓLYMOS 1979. 157-158. 37 KISBÁN 1989. 38 Néhány 19. századi, általam ismert halászlé/halpaprikás-említés: KNÉZY 1988. 12-13. (19. század eleje, Kis-Balaton); SZÁNTÓ 1986. 19. (1827, Keszthely); KUTHY 1906. I. 308. (1845, Hortobágy); KOVÁTS 1981. 294-295. (1849-es élményt idézve a század vége felé, Szeged); KECSKÉS 1978. 119120. (1851, Komárom); SZINNYEI 1863. 131. (1863, Komárom, s utalás Szegedre); CZUCZOR FOGARASI 1862-1874. II. 1336, 1338, 1339. (1864, halászlé, halbogrács, halebéd címszavak); FRANTZ 1868. 236-237. (1868, Heves megyei Tiszapart). - Herman Ottó (HERMAN 1887. 791.) már így vette fel szótárába a halászlét: „halászatokon a halászember tápláléka; különben általánosan a magyar konyha eledele". Szántó András (1986.19) viszont azt figyelte meg, hogy Czifray István szakácskönyvének csak 1888-as, nyolcadik kiadásában tűnt fel a halászlé, „Halász-hal, vagy kevert halétel" címen. - A halászok halászlé-névvel kapcsolatos ellenérzéseire lásd SÓLYMOS 1964. 143. 125
