Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Csupor István: Hétköznapi és ünnepi edényhasználat Szatmárban és Máramarosban
Csupor István a világon kimutatható, ahol az agyagművesség technológiai színvonala megfelelő ehhez (például az iszlám országok, Kelet-Ázsia vagy Latin-Amerika esetében). A Kárpát-medence északkeleti zónájában, közelebbről Szatmárban és Máramarosban a cserépedényeknek ez a kétfélesége a századforduló körül még pontosan körülhatárolható volt. A Felső-Tiszavidék kultúrájának régiességét, reliktumjellegét természetesen nemcsak a vidék földrajzi helyzete, a hegyvidéki régió és a főbb útvonalaktól való jelentős távolsága indokolta, de a rendkívül nehezen változtató, a hagyományaihoz erősen ragaszkodó keleti kereszténység (a görög katolikus és görög keleti egyház) is. Mert vegyes lakosságú és vegyes vallású vidék volt ez: gyakorlatilag hat etnikum (magyar, román, ruszin, német, szlovák és - jobb híján határozva meg etnikumként - a zsidóság) és hat vallás (római katolikus, református, evangélikus, görög katolikus, görög keleti, valamint izraelita) képviselői éltek itt együtt békében. Valamennyien több nyelvet beszéltek, mert csupán egyetlen nyelv ismeretével Szatmárban és Máramarosban lehetetlen volt boldogulni. A népesség etnikai gyökereinél sokkal nagyobb jelentősége volt azonban a vallási hovatartozásnak, ez még a nyelveknél is jobban meghatározta az itt élő emberek életét. A reformátusok szinte mind magyarok voltak, a római katolikusoknál azonban a városi magyarság mellett jelen volt a szintén városokba telepedett németség is. Az evangélikusok az egykori megye északnyugati részén élő szlovákok közül kerültek ki, a görög katolikusok között egyaránt megtalálhattuk a románokat, a magyarokat és a ruszinokat, a görög keletiek között pedig kisebb csoportokban románokat (Nagysomkút környékén 6 ) és Máramarosban orosz ortodox ruszinokat. A vallási kép természetesen jelentősen megváltozott a két világháború között, és még fokozottabb mértékben az 1948 és 1989 közötti időben, amikor nem engedélyezték Romániában a görög katolikus egyház működését. Ez a fajta sokszínűség természetesen dominánsan jelentkezett a cserépedények használatában is, főleg az ünnepi funkcióknál. A hétköznapi használatú cseréptárgyak esetében inkább az edényformák szerinti csoportosítást láttam szerencsésebbnek, míg az ünnepi, rituális edényeknél az anyagot az alkalmak szerint volt célszerűbb rendezni. A köznapi tárgyak javarészt egyébként is a konyhák és kamrák tartozékainak számítottak, kevés kivételtől eltekintve. Ezeknek a háztartási eszközöknek a házbeli helyét világosan, nagy részletességgel mutatta be Kresz Mária egy kocsordi példán. 7 Ez a kép általánosítható Szatmár és Máramaros nagy részére, legalábbis a tárgyak használaton kívüli helyzetére. Itt kevésbé jelentkeznek még azok a különbségek, amelyek a tárgyak használatában az egyes földrajzi zónák között megfigyelhetők, elsősorban természetesen az ökológiai eltérésekből adódó kulturális különbségek miatt. Mert jelentősek voltak ezek az eltérések, más volt a gazdálkodás, a munkamegosztás, de még a kultúra legapróbb aspektusa is ezekben a zónákban, a síkvidéken, az ártéri területeken, a dombvidéken vagy a magashegyi régiókban, hiszen az ezeken a területeken élő emberek mind-mind a természet más és más adottságait használták ki. 6 MÓRICZ é.n. 257. 7 MORVAY - KRESZ 1973. 18-19. 80
