Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Csupor István: Hétköznapi és ünnepi edényhasználat Szatmárban és Máramarosban

Hétköznapi és ünnepi edény használat Szatmárban és Máramarosban A mindennapi használatú cseréptárgyak közül talán még leginkább a tálaktányérok esetében fordult elő, hogy a lakószobában kaptak helyet, mint azt Flórián Mária a Palágyság egyik falujáról, Botpaládról írja: „A tálason a verbénás, százszorszépes nagybányai tányérok fölött már az értékesebbnek tartott gyári készítményű tányérok sorakoznak."

8 Igaz, ebben talán a falu kisnemesi jogállása is közrejátszhatott. Máskülönben Botpaládon az ilyen cserép lapos tányérból a századfordulón leginkább tejbekását ettek, disznóöléskor húsokat tettek bele, máskor zsíros tésztákat tálaltak ebben. A falu szegényebb sorú lakossága azonban már nem a lakószobában helyezte el a tálason, hanem a pitvarban a falra akasztotta. A milotaiak az egyszerű, díszítetlen tángyért hétköznap is használták, és lakodalmakkor is ezekkel terítettek. A faluzó gödényházi fazekasoktól a megszokottnál nagyobb, fehér alapon kék festésű tányérokat vásároltak, ezekből a tokános tálakból zsíros puliszkát, tokánt ettek. A mélyebb tálakat levesnek, pépes ételeknek, főzeléknek használták. A tarpaiak tányérból leginkább csépléskor ettek. A dombvidéken, a Nagybánya környéki falvakban viszont általános volt hétköznap is a tálból, tányérból evés, erre utal ezeknek a cserépedényeknek az evőtángy ér megnevezése. Igaz, ez mélyebb, szűkfenekű tál volt inkább, a díszesebb tányérokat főleg ünnepek alkalmával használták.

9 Talán a tálak-tányérok ilyen általános használatával magyarázható, hogy nagytálból, evőszékről Nagybánya környékén közösen nem ettek, a nagytálak szerepe javarészt a háromlábú laskaszűrök használatához kötődött: nagytálba helyezték ezeket és úgy szűrték le a laskáX a haluskát Szatmár alföldi részein a nagytál helyett ehhez fából készült kis teknyöX használtak, Kocsordon például a laska mellett derelyét, nokellit is szűrtek vele: a két fülénél fogva rázták meg benne a tésztát. A Nyírségben ugyanakkor sok háznál nem volt laskaszűrő, a szegényebb háztartásokban nyeles csíkszedővel merték le a tésztát.

10 S visszatérve az előbbihez: a nagytálból evés hiánya talán azzal magyarázható, hogy Nagybánya környékén a lakosság nagy részének életrendje nem kötődött dominánsan a hagyományos paraszti életmódhoz, hiszen megélhetésüket javarészt a bányák biztosították. A fazekak megnevezésében és használatában is elég jelentős eltérések találhatók a különböző vidékeken. A Palágyságban /azoknak, cserép/azoknak nevezték, Szamoskrassón savanyítós/azoknak - ez utóbbi éppúgy a használat módjára utalt, mint a káposzta/őző /azok megnevezés Botpaládon. Máskor az edény neve a megszerzés módjára utalt: a Tisza mentén, főleg a beregi falvakban az egyenes falú fazekakat sonkolyos fazéknak hívták, mert sonkolyos tótok hozták: ezek lényegében szálasok, azaz tutajosok voltak, és fakanalat, fazekat, bordát adtak sonkolyért, lépért. A lépből kifőzött viaszt használták fel a bordakötésnél. A nagyobb fazekakat lakodalmakkor használták. Kölcsey-Steiner Ottilia szíves szóbeli közlése szerint Nagybányán és környékén keresztelő, lakodalom és temetés 8 FLÓRIÁN 1978. 39. 9 BÄNÄTEANU 1958. 10. 10 SZALONTAI 1970. 17. 81