Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Knézy Judit: Táplálkozási adatok az uradalmi tisztek által készített dokumentumokban (18. század második fele–19. század eleje)

Táplálkozási adatok az uradalmi tisztek által készített dokumentumokban ezt. A vendégfogadókat bérlők a boron kívül sört és pálinkát is árulhattak.

12 De a fogadós étellel is elláthatta jövedelmének emelése érdekében vendégeit. így Látrányban Béri Imrével a következő megállapodást kötötték: „mivel a konyhabéli haszonvétel hasznára szolgál, minden igyekezettel azon legyen, hogy az utasokat beszállásra szoktassa."

13 De a fő kikötés az volt vele is, mint a legtöbb szerződésben: „Köteles lészen a most nevezett vendégfogadós a M.Uraságnak borát a tisztség által limitálandó áron egész esztendőn által árulni, azt igaz mértékkel mérni...", továbbá az épületek, telek rendjére, épségére, nyílászárókra, vagyontárgyakra ügyelni, a károkat megtéríteni.

14 Csak az uradalom italát árusíthatták. Volt, ahol a vendégfogadós bérelte a mészárszéket is. A keresztúri uradalomban a Kis-Balaton körzetében nem volt kocsma csak vendégfogadó - írta le Petánovics Katalin

15

: Szentgyörgyön, Sávolyon, Símonyiban és Bottyánban. Utóbbiban révátkelő miatt nagy lehetett nyári időszakban a forgalom. Ebben az uradalomban 1776-ig a gazdasági tisztek és állataik teljes és ingyenes ellátásban részesültek az uradalom Vendégfogadóiban. A bottyányi fogadós szerződésében ez állt 1772-ben: „mind az által ételen és italán kívül Uraság tisztjeinek, cselédjeinek és marháinak szabad lakást fönn tartja az uraság". Ettől kezdve azonban ebédért és vacsoráért húsz-húsz dénárt kellett fizetniök. A vendégfogadók forgalma vásárok, piacok, búcsúk alkalmával szinte megugrott. A szántódi uradalom számadásai beszámoltak arról, hogy a gabonán és kukoricán hizlalt mustra sertéseket kis tételekben 1-3 darabonként a környékbeli halászoknak, vendégfogadósoknak (Fok, Akarattya), mészárosoknak (veszprémi, foki) és „sütkérező asszonyoknak" adták el.

16 Volt ahol kereskedők kapták a kenyérsütés jogát, így Tolnán 1721-ben két rác sókereskedő, akiknek csak „öreg kenyeret" nem volt szabad árulniok írta T. Mérey Klára.

17 Nagyobb vásáros helyeken és környékükön éltek kenyérsütő asszonyok, akik piacokon, vásárokon árusíthattak. Rozskenyeret áruló parasztasszonyokról emlékezett meg Richard Bright a veszprémi vásár alkalmából 1815-ből.

18 Ilyeneket kérhettek fel - még a 18. század folyamán - hogy falujuktól távol robotot teljesítő jobbágyoknak, szerződéses aratóknak kenyeret készítsenek.

19 A hivatásos pékek inkább „cipó- vagy kenyér- vagy zsemle-sütő" néven szerepeltek a 12 Petánovics Katalin 1981. 59-61. Egy napra, rövidebb útra azonban férfiember mindig vitte magával kobakban, csutorában a bort. 13 MOL P 623 Szécsényi cs.lt

. IV.k.O.sz. Possessio Látrány В (1716-1817) Acta urbarialia et orconomica. 14 Külön hangsúlyozták az ablakok, ajtók épségére való vigyázást, ami verekedések esetén lehetetlen volt. 15 PETÁNOVICS 1981.59-61. 16 MAGYAR1984. 181. 17 MÉREY 1992. 181. 18 BRIGHT 1815/1970. 19 Egyik jobbágyok által írt panaszos levélből (Darány, Csokonya, Szentgyörgy) azt lehet megtudni, hogy a távol robotolók után kocsin vitték a kenyeret. MOL (23.X.k.l.sz. /1766-1796) Úriszéki jegyzőkönyvek 35