Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Zakariás Erzsébet. Vázlat a moldvai csángók táplálkozáskultúrájáról
Zakariás Erzsébet A konyha A konyha a moldvai házakban általában a kilér nevű házrészben található. Ez a ház egyik oldalán húzódó hosszúkás helyiség, amelyben sárból tapasztott, rendkívül jól melegítő tűzhely áll. Rendszerint itt húzódik meg a hosszú hideg moldvai teleken az egész család, hogy ne kelljen több helyen tüzelni. Nyáron nem tüzelnek a konyhában, mert az nehezen elviselhető meleget jelentene, hanem az udvar egyik sarkában építenek egy nyári tűzhelyet, amely azonban jóval kezdetlegesebb a konyhában lévőnél. Sok udvarban látható egy magában álló vasláb, amin az üst vagy fazék áll, alatta pedig szabadon ég a tűz. A tűzhelyek körül - többnyire láthatóan - kiaggatják a főzésekhez, az étkezésekhez szükséges eszközöket, a sót, a puliszkakeverőt, lapockát, lapítókat, egy-két tányért, egykét kanalat, (villát aligha), kést, kis mázas csészét, serpenyőket. A tűzhelyen vagy körülötte állandó készenlétben ott láthatjuk a puliszkafőző üstöt, amelyben naponta megfőzik az elmaradhatatlan puliszkát. Az eszközkészlet szemmel láthatóan lényegesen kevesebb tárgyból áll, mint például egy székelyföldi háztartásban. A leghasználtabb főzőedény az üst és a serpenyő. Lábas, fazék alig látható a tűzhelyek körül. Kevés az evőeszköz, porcelánneműt vagy poharakat pedig kizárólag ünnepi alkalmakkor vesznek elő. Az étkezések rendje, ételek A moldvai magyarok étkezési rendjéről nehéz lenne egyöntetűen érvényes képet rajzolni. Az étkezések rendje, gyakorisága, az elfogyasztott eledel minősége, változatossága és mennyisége rendkívül különböző családonként, sőt legtöbbször még a családtagok szintjén is. Ugyanis a módosabb családok többet, változatosabban, és gyakrabban esznek mint a szegények, de egy családon belül a gyerekeknek, valamint az aktív, „munkáló" családtagoknak több ennivaló és tartalmasabb falat jut, mint például az üldögélő öregeknek. Az öregeknek szégyen is lenne, ha ők vennének elébb az elétett étekből és nem a mezőre siető fiatalabbak. Egy hétgyerekes édesanya mesélte, hogy ők étel nélkül is el bírnak menni a mezőre, de a gyermekeknek reggel is enni kell. Nyáridőben hajnalban indulnak a mezőre, előtte pedig legtöbben csak egy korty pálinkát isznak, ha van, a tarisznyába pedig tesznek egy darabocska túrót és egy darabocska megmaradt puliszkát, többecskét akkor esznek, amikor este hazatérnek és ellátják az állatokat, majd főznek valamit. Tehát tulajdonképpen a napi kétszeri étkezés az általános. Egyébként elég nehéz tőlük megtudakolni, hogy miket esznek napjában, mert az ilyen jellegű kérdésekre szinte egybecsengően ezt válaszolják: ott amit kapunk [találunk], azt eszünk, vagy: ami van, azt. Egy sokgyermekes szegény család édesanyjától kérdeztem, hogy mit ad enni a gyemiekeinek, amire azt válaszolta, hogy reggel azt, ami estéről megmarad, este azt, ami délről megmarad, délre pedig főz valami dudókot (= zöld növények) a kertből, vagy pityókát, vagy ami van. Meleg ételt napjában egyszer főznek, általában a mezei munka miatt estére, az étkezések mellé pedig legalább napjában egyszer puliszkát (mamaliga, málé) készítenek. 206
