Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Bódi Zsuzsanna: A hazai cigány csoportok táplálkozása vizsgálatának módszertani tanulságai
Bódi Zsuzsanna török hódoltság kora után - mezővárosokba költözésükkel egyidejűleg - megnőtt körükben a zenészek aránya. A múlt század végére a falvakban is elterjedt a cigányzene. A II. világháború után tanulatlan cigány zenészek tömegei maradtak megélhetési lehetőség nélkül, - megkezdődött ipari munkahelyek felé áramlásuk. Ez az út állt nyitva a falvak napszámos munkából élő cigány lakosai előtt is, hiszen tevékenységük az egyéni gazdálkodást folytató parasztsághoz kötődött. Az 1950-es évektől a kvalifikálatlan munkaerő iránti kereslet megnövekedése lehetővé tette a cigányság nagy csoportjainak a nagyüzemi termelésbe való bekapcsolódást. Az ipari munkássá válás következményeként megkezdődött városokba áramlásuk is. A jelentős arányú ipari munkás réteg és a napjainkban a falvakba visszakényszerített, munkájukat vesztett ingázók mellett a magyar cigányok máig meghatározó rétegét képezik az egyre magasabb szintű végzettséggel rendelkező zenészek, akiknek körében a családi kapcsolatok révén szervezett munkavégzés a jellemző. A mesterségüknél legtovább megmaradó, máig is a cigány nyelv kárpáti dialektusát beszélő szegkovácsok munkája iránti kereslet először a fahajók kiszorulásával csökkent, de a vasútépítéseknél, bányákban még ebben a században is nagy mennyiségre volt szükség termékeikből. A két világháború között nagyüzemek és vaskereskedők megrendeléseinek tettek eleget. Mivel a szegkovácsok egy-egy munkadarabból mindig nagyobb mennyiséget készítettek, nem volt idegen tőlük a nagyüzemi munkavégzés. így a második világháború után sorra alakultak meg szövetkezeteik. A szövetkezetek nemcsak folyamatos munkaalkalmat biztosítottak tagjaik részére, hanem segítségükkel megvalósult a telepek felszámolása is. Az 1970-es évekre a szegkovács termékek iránti kereslet csökkenése miatt már csak két szövetkezet tudott szerkezetváltás árán fennmaradni. Napjainkra a szövetkezetek megszűntek, tagjaik egy része vállalkozóként készíti továbbra is a hagyományos szegkovács termékeket. Az oláh cigányok közül került ki a legtöbb vándoriparos és kereskedő. Az egyre szigorodó kényszerítő intézkedések hatására az első világháború idején többségük már állandó lakhellyel rendelkezett, itt teleltek ki. Nyáron a csoport továbbra is együtt vándorolt. A két világháború között - amikor megtiltják a vándoriparosok járművel való közlekedését - kialakul a férfiak maihoz hasonló, kisebb körben való mozgása. Természetesen a jogszabályoknak nem mindenütt szereztek érvényt azonos szigorral, így az ország különböző területein a fenti folyamatok lejátszódásának ideje igen változó volt. Ma már az oláh cigányok hagyományos fémműves mesterségei kihalóban vannak. A fémműves közösségek tömeges foglalkozásváltása a két világháború közti időre tehető. A helyhez kötöttség miatt egyre többen vállaltak más jellegű munkát, fuvaros, kereskedő, csordás, mezőőr, vályogvető stb. lett belőlük, mindenütt a helyi igényekhez alkalmazkodva. Az oláh cigányok az ötvenes évek fokozott rendőri ellenőrzései miatt munkába álltak ugyan, de előnyben részesítették a kötetlen időbeosztású, önállóan szervezhető munkákat. Sokan közülük megmaradtak eredeti foglalkozásuknál. A családi munkamegosztás élő gyakorlata és a szélesedő lehetőségek, valamint az átlagon felüli jövedelem miatt az utóbbi évtizedben az oláh cigány közösségek fiataljai is egyre 134
