Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)

Első sikerek

békés polgári élettől, amit egy szorgalmas és ügyes fehérnemű-varrónő számára ez a kisváros nyújthatott.

Dékáni, akinek a tanműhely második otthonává vált, szinte hajszolta a munkát. Ki akarta aknázni a karácsonyi sikert minél teljesebben és minél gyorsabban. Sokkal messzemenőbb tervei voltak, semhogy beérte volna az új nőegyleti műhely megszületésével, s a tervbe vett halasi csipkeháziiparral.

1903. húsvét táján, más kínálkozó alkalom nem adódván, a halasi gimnázium rajztermében rendezett önálló csipkekiállítást. Az új magyar iparművészeti termék iránt az élénk érdeklődést mutatta, hogy a vidéki kiállítás anyagáról a Magyar Iparművészet már a megnyitást megelőzően meleghangú, elismerő méltatást közölt:

„... A legutóbbi karácsonyi kiállításon általános feltűnést keltett az a csipkekollekció, amelyet Dékáni Árpád gimnáziumi rajztanár küldött be Halasról. Az elismerés, melyben a csipkéknek a szakértő körökben részök volt, arra indította Dékáni tanárt, hogy az eddig csak kísérletképpen készült csipkéknek rendszeres előállítását megpróbálja olyanképpen, hogy 12 szegény gyengébb szervezetű oly földműves leányt, aki a mezei munkára kevésbé alkalmas, a csipkevarrásra megtanítsa. E csipkekurzuson készült újabb munkákról konstatálták, hogy még szebbek a karácsonyi kiállításon volt csipkéknél, úgy hogy e csipkéknek külföldön való kelendősége joggal remélhető... Ilyen fajta varrott csipke hazánkban alig készült s remélhető, hogy Dékáni tanár hazafias kezdése illetékes helyről a kívánt támogatásban részesül s ezzel sok szegény nőnek tisztességes keresetre nyílik alkalma.” (Magyar Iparművészet, 1903. 146.)

A hírverés tehát megindult. A magyar iparművészek hivatalos lapja hívta fel az illetékesek figyelmét a halasi csipke külföldi értékesítésének lehetőségeire, s a kínálkozó háziipari adottságokra való tekintettel kilátásba helyezte az állami támogatást is. A merészen vállalkozó szellemű halasi rajztanárnak ennél kisebb biztatás is elegendő lett volna arra, hogy most már semmiféle hatalom ne tudja megingatni konok elhatározásában. Átütő művészi sikerén túl minden pillanatnyi körülmény csak neki kedvezett.

Martkovits Mária lelkes munkatársként osztozhatott volna a fenti hír feletti megelégedett örömben, ha szét nem foszlatta volna az a híradás, amelyet a húsvéti kiállításról éppen az egyik helyi lap közölt: „... Dékáni Árpád rajztanár, ki a varrott csipkekészítés mesterségének, - jobban mondva művészetének Magyarországon első terjesztője, húsvét ünnepén a gimnázium rajztermében kiállítást rendezett a vezetése alatt készült csipkemintákból. A most kiállított csipkék... új munkák, amelyeknek mintáit Dékáni tervezi és készíti. Ugyanő vezeti a rendkívül türelmet igénylő kidolgozást, mely áll a filligrán zsinórfonásból, a mintára fércelésből és a pókháló finomságú kitöltésből. A munkára és munkáslányokra ifj. Dékáni Ernőné ügyel fel...”

Ez a nyilvánvalóan tendenciózus hamis beállítású cikk élesen sebezte meg a fiatal mesternő eddig is gyanakvó önérzetét. A cikk szándékossága félreérthe43