Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)

Évszázadok csipkedivatja

és terjesztette el. A francia csipkét a kiürült államkassza feletti elkeseredésében a mindenható Colbert, a Napkirály pénzügyminisztere tíz év alatt az íróasztala mellől teremtette meg. Ezt az államkasszára telepedett, fukarságáról közismert merkantilista minisztert felháborította a francia udvar esztelen fényűzése, különösen a csipkéért Velencébe vándorló milliókat fájlalta. Arra semmi reménye nem lehetett, hogy az udvart a csipkéről leszoktassa, így hát 1667 körül állami csipkeiskolákat és műhelyeket alapított, s a létesített műhelyekbe Velencéből képzett munkásnőket telepített. Az olasz csipkebehozatalra magas védővámot szabott ki, a Franciaországban fellelhető, szinte felbecsülhetetlen értékű olasz csipkekészleteket pedig elégettette. Mindezek az intézkedések egy csapásra fellendítették a határvidékek csempészforgalmát, míg a vaskezű miniszter a tetten ért csipkecsempészeket a helyszínen fel nem akasztatta. Ez utóbbi rendelkezés hathatósnak bizonyult a csempészekkel szemben, akiknek számát alaposan lecsökkentette, de hatástalan maradt az udvart illetőleg, mely továbbra is rendületlenül kitartott az olasz csipke mellett. Colbert a végsőkre elszántan magához a királyhoz fordult segítségért, s egyben őt magát is szemrehányásokkal illette a könnyelműen eltékozolt milliókért. XIV. Lajos, aki személyét büszkén azonosította az állammal, ez esetben is fejet hajtott mindenható pénzügy- miniszterének bölcs érvelése előtt: Mert mit ér az állam, ha üres az államkassza! Maga járva elől jó példával, francia csipkedíszt öltött, s az udvar számára is kötelezővé tette a francia csipke viselését.

Colbert elérte célját. Nem egészen 10 év alatt virágzó francia állami csipkeipart teremtett, s tönkretette Velence csipkekivitelét. A velencei csipke ez időben már egyébként is megakadt művészi fejlődésében. A piac versenytárs nélküli uralása, a szédítő méretűvé vált kereslet a tervezők kimerüléséhez, erős sablonizáláshoz vezetett. A németalföldi vert csipkeipar s az állami támogatással megszületett francia varrott csipke a XVIII. század elejétől aztán a piactól is megfosztott velencei csipkét lassú sorvadásra ítélte.

A művészi csipke széleskörű elterjedése Európa-szerte egybeesett a polgárság meggazdagodásával. Németalföld kereskedői a csipkével kifejtett fényűzésben nem sokkal maradtak el a franciák mögött. Híven tanúskodnak erről az egykorú festmények. Elég, ha csak Jan Verneer van Delft genreképeire vagy Rembrandt remekműveire utalunk. Míg azonban a németalföldi polgárság gazdag csipkeviseletének mindenkor határt szabott bizonyos szolid polgári ízlés, a Moliere által is annyiszor pellengérre állított francia úrhatnám polgár semmiféle gátlást nem ismert, ha arról volt szó, hogy akár csipkeviseletben is versenyre kelhetett a nemességgel.

Spanyolországban a mórok honosították meg a csipkekészítést. Arany és ezüst szálakból készíttették ruhadíszeiket. E fémszálas csipkéket a XVI. században Itáliában is ismerték. A spanyol nép pompaszeretete ezeknek az arany és ezüst csipkéknek a divatját széliében elterjesztette. A felfedezések következtében tengeri világhatalommá nőtt, meggazdagodott Spanyolországban nemcsak a

12