Janó Ákos: Falu a pusztában - Cumania könyvek 1. (Kecskemét, 2002)
Előszó
belső fejlődését illetően olyan „mélyfúrást” végez, amely során elsősorban a maga kutatásaira támaszkodik, eredeti források feldolgozására vállalkozik. E munka során megmutatkozik, hogy debreceni egyetemi évei alatt, amikor a kutatás „mesterségét” tanulta, nem csupán a néprajz alapfogalmait sajátította el Gunda Bélától, hanem legalább olyan mély nyomot hagyott benne a történész Szabó István professzor iskolája. A magyar falurendszer kialakulásának, a magyar „köznép”, a parasztság történetének máig legnagyobb tudós mestere Janó Ákost mindig nagyon kedvelte. Emlékszem, 1948 nyarán Janó Ákos arra is rávette a jeles professzort, hogy munkatársaival együtt szülőfalunkba, Kismarjába kijöjjön, s ott a kismarjai Bocskai emlékeket megnézzék. Ezen a kiránduláson Szabó István mindkettőnk számára mintegy örökül hagyta, hogy szülőföldünk, illetve általában a magyar parasztnép történetének kutatása legyen mindenkor legszentebb kötelességünk. Jelképes értelmet tulajdoníthatunk annak is, hogy a jeles professzort életének utolsó nyarán Janó Ákos látta vendégül a sárospataki várban, ahol utoljára találkozhatott a Rákóczi emlékekkel, egyetemi előadásainak talán legkedveltebb tárgyi relikviáival. Azt hiszem, a „Falu a pusztában” is Szabó István szellemiségét tükrözi. Az idegen olvasó előtt a talán túlságosan is részletező, nevekre, családokra lebontott adatolás nem könnyű olvasmány, de bizonyára a szanki, móricgáti emberek számára nagyon fontos, saját történelemformáló szerepüket bizonyító, valójában tehát „identitástudatukat” erősítő tényező lehet. A sok megpróbáltatást átélt, a történelem során sokszor lenézett, megalázott nép így értheti meg, hogy ősei lényegében olyan tettet hajtottak végre, amely legalább olyan világcsodája, mint a holland parasztok gátrendszerének kiépítése, amely során a tengertől foglaltak vissza szántóföldeket. Hiszen a Kiskunság, így többek közt Szánk, Móricgát környéke - legalábbis a török hódoltság óta - olyan elvadult táj lehetett, melynek csak a „Méneseknek nyargaló futása” adhatott némi romantikát, de mezőgazda- sági termelésre nem tartották alkalmasnak. Mégis a több tájról összeverődött nép itt is olyan csodát mutatott, mint a holland parasztok „tenger foglalása”: a XIX. század második felétől olyan mezőgazdasági kultúra alakult ki, mely országvilág példája lehetett, és mely szinte egy új honfoglalással egyenértékű tett volt. A „Falu a pusztában” tehát egyrészről megmutatja, hogy az itt élők ősei hogyan győzték le a török hódoltság alatt elvadult táj romboló erőit, s hogyan teremtettek életet a terméketlennek vélt sívó homokon, sziksós lápokon, vad bozótokon, de ugyanakkor erőt és bátorságot adhat az itt lakóknak ahhoz, hogy büszke öntudattal vállalva az ősök dicső tetteit, a mai átmeneti elbizonytalanodás után újra kivirágozzon a táj híres mezőgazdasági kultúrája, megerősödjön, gazdagodjon a száz-, százhúsz év során életre kelt, közösséggé forrt Szánk község és vidéke. Debrecen, 2001. február 26. Varga Gyula 6
