Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
„Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos" őrök. A vezetőséget figyelmeztették, de a filmsorozat további vetítését abbahagyták. Hát így működött a puha diktatúra. A 80-as években országos példák alapján megyénkben is megindult a helynév-gyűjtés. Kérdőíveket is készítettek hozzá, tervek készültek, tájékoztató értekezleteket tartottak. A feladat végzésére pedagógusokat jelöltek ki, de voltak, akik önként vállalkoztak. A munka aztán alig kezdődött el, el is akadt. Nem született meg Bács-Kiskun megye földrajzi névgyűjteménye. Én csöndben elvégeztem ezt a munkát, amelynek feldolgozott, csoportosított anyaga irattáramban várja a megjelenését... Amikor a kalocsai könyvtárban egy sorozatot indítottunk Csak tiszta forrásból címmel, Lisztóczky Laci gimnáziumi tanár barátom (azóta Egerben élő irodalomtörténész) a Kalevaláról tartott előadást, mi meg általános iskolás tanítványaimmal a Legöregebb falu címmel színpadszerűen mutattuk be Bátyát. Amint jöttem ki az igazgatói irodából, egy ismeretlen férfi, akiről messziről látszott, hogy miért van itt, mellettem elhaladva, mintegy magának, de mégis nekem címezve ezt mondta: „Már megint az a széles magyar mellény!" Első önálló kötetem (Bátya néphite, 1975) megjelenése után, a bátyai iskolában megjelent a kalocsai pártbizottságtól valaki, és felelősségre vont, hogy miért nem adtam tiszteletpéldányt belőle neki is. Bizonyosra veszem, hogy ha belenézett egyáltalán, azt kereste, mi ebben a rendszerellenes... A marxista-leninista esti egyetem egyik előadója felkért, hogy tartsak előadást óráján a hamis társadalmi tudatot képviselő népi hiedelmekről. Jól megjárta velem! Elmondtam ugyanis, hogy jelképük, az ötágú csillag, a pentagram a népi hiedelmek ősi kelléktárába tartozik. A bátyai csősz is ezt rajzolta a porba botjával, amikor a határt járta. Gyűjtőtársak, barátok Az említett találkozókon kívül a 2000-es években többször szerepeltem a bajai nemzetiségi és a gödöllői egyetem által rendezett tájkutató tanácskozásokon is. Mindegyik fontos volt számomra, hiszen olyan tanult néprajzkutatókkal is összehozott a sors, akik nem múzeumokban dolgoztak. Például a már említett Timaffy Laci vagy Barsi Ernő bácsi. De a képzetlenek még többen voltak, ám annál többet tettek le az asztalra. Mindegyikük neve már nem jut eszembe. Megemlíthetem azonban a biatorbágyi fotós Móser Zoltánt, a budapesti néphites Bosnyák Sándort, a szatmári népdalgyűjtő Danes Lajost, a Karácsony Sándor-kultuszt megteremtő Karacs Zsigát, az andrásfalvi „deákot", Sebestyén Ádámot, Rácz Sándort, a gömörszőlősi tanítót, E. Kovács Lászlót, aztán a délszláv hagyományokat gyűjtő Gerencsér Jóskát, a szigetszentmiklósi Vöő Imrét, a felvidéki sepsi illetőségű Szilágyi Lacit, a karcsai mesegyűjtő Nagy Gézát, a taktaszadai nagy tiszteletű urat, Szabó Lajost, a csávolyi délszláv Mándics Misót, a nyelvész Ördögh Ferit, a kassai Göröcs Mihályt, a gutái Angyal Bélát, a kéméndi Jankus Gyulát, a népművészet mesterévé vált bukovinai származású Kóka Rozit, a népnyelv-gyűjtő sümegi Varga Máriát. A délvidékiek közül pedig Kovács Endrét, Silling Pistát, Pastyik Lászlót, Jung Károlyt. Az egyik találkozóra együtt utaztam Küsmödi Bálint bácsival, a székely hagyományok kitűnő ismerőjével, aki egyszerre volt adatközlő és gyűjtő. Vele egy szobában aludtam, s ő katonahagyományok szerint, a szó igazi értelmében álomba ringatott kifogyhatatlan „meséivel". Elmondta például, hogy ővele 1940-ben még a kormányzó úr is kezet fogott Kolozsvárott. Eljutott hozzám a hír, hogy egy bátyai származású család Budapesten egy baráti vacsorán találkozott Ortutay Gyulával, aki - miután megtudta, hogy beszélgetőtársai bátyaiak - azt mondta: „Van ott egy fiatal tanító, aki igen jó néprajzi gyűjtő." Később ő adta át nekem a Sebestyén Gyula-díjat. K. Kovács Laci bácsival - akiről a fáma azt mesélte, hogy az egyetem folyosóin, ha hallgatóival beszélget „mindig a rendszert szidja" - én is együtt utaztam Bajáról Bátyáig busszal. Itt sem bújhatott ki a bőréből: „Mit szólsz hozzá, hogy Révai szerint a kultúrának formájában nemzetinek, tartalmában szocialistának kell lennie?" Aztán kifejtette, hogy a kultúra nem valami csokréta a kalpagon. A kultúrának formájában és tartalmában is nemzetinek kell lennie. Egyszer meghívott egyetemi hallgatóinak egyik szemináriumára, hogy ismer343
