Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
Fehér Zoltán tessem gyűjtésem alapján a sárköziek ártéri gazdálkodását. Egyszerre kutattam a helytörténetet könyvészeti, levéltári és néprajzi módszerekkel, valamint a népi kultúrát kikérdezéssel, fényképezéssel, rajzolással. írásaim közül több hor- vát nyelven is megjelent. Csak utólag vettem észre, hogy először a leggyorsabban elmúló folklórral foglalkoztam. Kezdtem a népdalokkal (Bátya és Dusnok) és a néphittel, (Bátya, Kecel, Szánk, Móricgát, Fájsz), folytattam a népmesékkel, sok időt fordítottam a népi díszítőművészet alkotásaira (kapufélfák, sulyok, népviselet, építészet). Bárth Jánossal jártam végig a bátyai szállásokat, s az ő hatására született meg a róluk szóló tanulmányom. Majd önállóan mértem föl a falu települését, építészetét. Bátya paprikás múltját is több tanulmányomban feldolgoztam. Ugyanígy a népi gazdálkodás és állattartás hagyományait, valamint a téesz-időket. FÖLDMŰVES, FŐISKOLAI TANÁR ÉS KUTATÓ EGYSZEMÉLYBEN Bátya történetének nevezetes fordulópontja volt a 19. sz. végén lejátszódó úrbéri per. Ennek csaknem teljes levéltári anyagát fotókópiákon megkaptam a levéltárakból, s bennük hallatlanul érdekes adatra találtam a korábbi századok gazdálkodásáról és társadalmi tagozódásáról. Sárkány Mihály előadását hallgatva kedvem kerekedett a falu társadalomnéprajzával foglalkozni, sikerült is néhány bátyai embert rávennem, hogy vesse papírra, mondja magnetofonba életrajzát, így született meg néhány írásom. Kutatásaim központi problémája volt kezdetektől, hogy miként maradhatott fönn ennyi archaikus magyar hagyomány egy „rác" faluban. Ezekben a publikációkban olyan megállapításokat és feltételezéseket is megengedtem magamnak, amelyeket a tudósok bizonyára fejcsóválással fogadtak, de talán elindíthatta őket a kérdés mélyebb vizsgálatára is. A választ, úgy véltem, a lakosság névanyaga, az anyakönyvek, a migráció kutatása adja meg; a ragadványnevek és a földrajzi nevek is segíthetnek ebben. A néprajzi gyűjtőmunkák a tavaszi szünidőben történtek leginkább. Telenként rendeztem, legépeltem a gyűjtést, tanulmányt formáltam belőle. Próbáltam megjelentetni, beadni pályázatra. Nemcsak országos néprajzi pályázatokon vettem részt, hanem megyei, honismereti, főiskolai pályázatokon is. A rendszerváltás után a Lakitelek Főiskolára is adtam be pályamunkát. Nem tudnám már pontosan megmondani, mikor, hol milyen díjakat értem el. Közben apósomék földjén (1-2 hold) gazdálkodtam, főképpen kapáltam, így nyári üdülésekről nagyon ritkán lehetett szó. Külföldre meg egyáltalán nem jutottunk el. Paprikát, kukoricát, uborkát, káposztát termeltem. Elosszabb ideig ipaméknál is laktunk családostul, s a mindennapi együttlét, a közös munka (a melegágykészítéstől a betakarításig) rengeteg lehetőséget nyújtott arra, hogy belülről láthassam egy parasztcsalád életét. Amikor esténként holtfáradtan hazajöttünk a lovas kocsival, az első dolog nem a magunk rendbetétele volt, hanem a jószágok ellátása. Főiskolai működésem idején (1975-2001) hallgatóimat nemcsak szolfézsra tanítottam meg, hanem igyekeztem megszerettetni velük a népdalt is. Rendeztem főiskolai folklórnapot, amelyen egy népi zenekar muzsikált, Kóka Rozi meg meséket mondott. A műsor óriási sikert aratott. Henkey Gyulának, Frankovics Gyurinak fórumot teremtettem, hallgatóim megismerhették munkásságukat. Óráimon ismertettem meg hallgatóimmal azt a paraszti világot, amely megteremette a népdalokat. Sokat foglalkoztam a dalok szövegével, jelképes értelmükkel. Ezeket pedig Volly István hajdani jelszava szerint karikázva, azaz táncolva énekeltettem, s én is a hallgatók közé álltam. A néprajzi diákkör előadásaira meghívtam neves szakembereket (Rónay Bélát, Kőhegyi Mihályt, Bodor Gézát). Terepmunkán Szeremlén és Érsekcsaná- don néphitet gyűjtöttünk. A népművelési tanszéken feltűnt, hogy akkoriban a könyvtár legforgatottabb könyve a „legnagyobb magyar parasztregény", Móra Ferenc Ének a búzamezőkről c. opusza volt, amelyet azért ajánlottam hallgatóimnak, hogy jobban megértsék a népi műveltséget. Egy diákköri konferencián az én szakkollégistám, Juhász Julianna nyerte az első díjat a kécskei népi orvoslással foglalkozó dolgozatával. Ő, mint még néhá- nyan diákkörből, kécskei származású volt, így utólag általuk tudtam gyermekkorom fa344
