Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
Fehér Zoltán Életem első szakaszában még ismeretlen volt a számítógép, az elektronikus levelezés, így papíron maradtak meg akkori írásaim. Egyébként óriási jelentőségű volt, amikor úgy 1960-táján írógépet vásárolhattam, s most már nem kölcsöngépen írtam le gyűjtéseimet. 1995- ben pedig Ildikó lányoméktól megkaptam az első számítógépet, s megtanultam rajta a szövegszerkesztést, ami még nagyobb lehetőséget biztosított most már cikkeim és könyveim írásához. (Hiába, tanulni még 65 éves korában sem késő az embernek!) „Papíralapú" levelezésem egyik-másik darabja emlékeztet arra a szegényes világra, amikor a községi tanácsról egy volt tanítványom szinte húsz-harmincasával „lopta" számomra a gépírópapírt, az indigót. Amikor fogalmazványaimat még makulatúrapapírosra írtam. Amikor a Megyei Népművelési Osztály gyűjtéseimhez nagy kegyesen havi két kiszállás díját volt hajlandó fizetni (levéltári kutatásokra napi 31 Ft), amikor filmekre, magnókazettákra, fotókópiákra kellett pénzért kuncsorognom magasabb hatalmakhoz, mert magamnak nem tellett rá. Amikor igazgatóm azt mondta: „Mi haszna abból az iskolai oktatásnak, hogy te néprajzi gyűjtést végzel?" Mindezek mellett azért jólesett, ha néha-néha előadásra kértek föl, amelyért tiszteletdíjat is kaptam, meg az apró-cseprő pályadíjak is elkeltek a családi kiadásokra. Amikor egy-egy téli napon reggeltől estig kujtorogtam szállások között gyalog, nóták meg hiedelmek után kutatva, azzal a jó érzéssel érkeztem haza, hogy egy régi világban jártam. Mindenütt szívesen fogadtak, mert tudták ki vagyok (a Matán Anica férje), és ki nem fogytak a szóból. Gyakran megkínáltak enni-innivalóval is. „Ugye ebbül könyv lösz?" - kérdezték sok helyen. 1968-ban Morvay Péter a XV. Gyűjtőpályázat eredményéről beszámolva így írt munkámról: „Fehér Zoltán - egyebek között - elkészítette a rendkívül hagyománytartó, s a nemzetiségi kölcsönhatások vizsgálata szempontjából is igen tanulságos Bátya község gazdag anyagú (256 lap terjedelmű), és szakszerűen csoportosított néphit monográfiáját." Minden munkámra reagált. „Már régóta hiába várom a gyűjtőtalálkozón elhangzó előadásoddal kapcsolatos tájékoztatást, illetve előadásod szövegét" - írta 1973-ban. Ekkor a Petőfi Népe még „ősi kincsek ifjú őrzője"-ként aposztrofált, a Magyar Nyelvőrben pedig Végh József - mint első díjasokat - Timaffy Lászlót és engem mutat be. Rólam ezt írja: „A fiatal és rendkívül tehetséges Fehér Zoltán folklór tárgyú közléseiben is gazdag nyelvi anyagot találunk. Fehér Zoltán a nagyobb terjedelmű hagyományanyagot magnetofonra veszi fel, és korszerű módszerrel jegyzi le. De ugyanígy a népnyelvi anyag jellegét megőrizve közli a hallás útján feljegyzett anyagot is. Fehér Zoltán - igen helyesen - egész sereg tanítványt is bevon adatgyűjtő munkájába.. Később Hoppál Mihály is foglalkozott lejegyzési módszeremmel, mert nemcsak az adatközlő válaszát, hanem saját kérdésemet, sőt az adatközlők metakommunikációját is ismertettem. 1977-ben a Petőfi Népe közölte az Országos Néprajzi és Nyelvjárásgyűjtő Pályázat megyei eredményeit. A megyéből akkor 13 pályamű érkezett, amelyek közül a bíráló bizottság hatot díjazott. Ezek közül kiemelték Harmath La- josné hajósi „monográfiáját". Rólam ezt írták: „Fehér Zoltán bátyai tanár, a szakkör vezetője Bátya község történetét dolgozta fel, melyet a Tudományos Akadémia néprajzi osztálya magas szintű tudományos munkának ítélt." Akkor én már nem Bátyán tanítottam, hanem a bajai főiskola tanára voltam, de vezettem egy bátyai iskolai néprajzi szakkört is. Valószínű, hogy ez a munkám volt az elődje az 1996-ban megjelent Bátya életrajzának. Ebben nemcsak településtörténettel, de gazdálkodástörténettel is foglalkoztam. Népdalkor, néprajzi szakkör Bátyán Volt-e hatása a falura, szűkebb környezetemre néprajzi, honismereti tevékenységemnek? Amennyire furcsállva fogadta a falu 1952-ben azt, hogy egy tanító az öregeket faggatja, nótákat, babonákat, szokásokat jegyez le, mintegy húsz évvel később már „sikk" lett az udvarokban a régi szekeret lakkozva, díszként kiállítani, a vitrinben korsót tartani. Egyik egykori tanítványom, mivel volt hozzá anyagi fedezete, „tájházat" hozott létre. Egy régi, lepusztult nádas házat újított fel, „rekonstruált". Egy tehetséges helyi vállalkozó meg üzeme területén egy úgynevezett „pap338
