Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Néprajz - Holczer József: Egy kecskeméti folklórgyűjteményből
Holczer József Csinn-bumm, kaszakű: / körösztapuhazagyű. Csinn-bumm, kaszagyár: / körösztapu hazajár. (A fönt már említett család kérésére keletkeztek. A „körösztapu" akkoriban még Budapesten élt, és csak hétvégeken jött haza. Még ma is emlegetjük e - sikeres és emlékezetes - családi rigmusokat.) Dajeros haj, rövid ész, / Pincsi kutya hova mész? (Jó 50 éve egy kislányt csúfolgattunk így.) Dodó egy diszkrét ember. (Anyám korrekt kijelentését asszonytársai is idézték az 1950-es években.) Dodónak van pénze! (Apám barátjának a felesége szólta el magát, és 3 éves kislányuk továbbkoty- tyantotta. Elég nehezen tisztázható dolog lett belőle, de végül már apám is nevetve alkalmazta önmagára. Történt: az 1950-es években, amikor, bizony, elég szegények voltunk!) Eddig volt, mese volt, / Kelemen segge tele volt. (Nagyanyámtól hallottam az 1950-es években. Nyilván továbbadta e jóval korábbról ismerhetett „bölcsesség"-et; ő 1889-ben született... A legvalószínűbb szituáció: türelmesen végighallgatjuk a halandzsázó, füllentő gyereket, unokát, és akkor összegzünk imigyen... Eredetileg mesezáró formula, formulamese.) Erdőbe' sok fa terem, / megverem a faterem! (Tőlem meg gyerekkori jó komámtól való az 1950-es évek második feléből. Apám eleinte igen dühös volt ezért, de aztán már nevetett is rajta. Pláne azért is, mert a „társszerző" még inkább joggal mondhatta, ugyanis gyakran sakkozott az édesapjával...) Etus, a kés az eget fenyegeti! (Apámtól hallottam az 1950-es évek közepétől, aki 1962-ben hunyt el. Babonás félelem is mondathatta vele akkor, amikor a terítéskor véletlenül a kés az élével fölfelé került az asztalra.) Etus, már megint olyan büdös van, mintha hetvenhetén beszartak volna! (Apám mondta az 1950-es években akkor, amikor „kicsapott a kályha".) Édeske, Kedveske, Hűvöske, Büdöske! (A szomszédunk egyik lakója - az 1950- es évek második felében - szinte naponta hozott csontot a kutyánknak. A nevét viszont sose tudta megjegyezni. Ekképp szólongatta, holott a becsületes neve Helyeske volt! Névkavaráskor vagy rosszul emlegetve valakit, mindig eszembe jut...) Én megtanultam írni; te meg, kisfiam, tanulj meg olvasni! (Édesanyám intelme az 1950-es évekből. Többek közt pontosan ezen elv miatt nem lettem gyógyszerész!) Én, Józsika ideállok: / apukának gratulálok. / Istenke segítse, / sokáig éltesse! (Az 1950-es években sajátítottam el - és alkalmaztam is - e köszöntő formulát. Az „apukának" helyébe - szótagszámtól függetlenül - sok más kerülhet(ett), még a „körösztapának" is elment...) Én tojtam, (a tyúk) (Sokáig emlegették a szüleim, sőt még a baromfi-összeíró is jót derült rajta. E szöveget az 1950-es évek közepén rendre írogattam a tojásokra...) Ejnye, de romantikus kiskutya! (Az 1960-as évek elején beteg anyámhoz papot hívtunk. O mondta ezt a kutyánk láttán. Ma is szívesen alkalmazom más családok hűséges házőrzőjére.) Elvégre azért vagyunk itt, hogy szaporodjék a nemzet! (Lassan 50 éve, hogy az akkor még fiatal művész barátommal álmodtam, de neki(k) ezt csak 30 évre rá mertem bizony elmesélni! Akkor ugyan még nőtlen volt, de álmomban már házas ember lett. Egy nagy pusztán népes hallgatóság előtt mondta a föntebbi elvét. Mire a feleség (!) ekképp tromfolt/replikázott: Akkor, férjemuram, te csak szüld a gyerekeket! Baráti körben olykor még ma is felhozzuk az „esetet"...) Ennek az istennek az idejiben már nem is lesz! (Gyerekkoromban sok konzervet megettem. Jól fölül voltam már a 30-on, amikor, anyámat meglátogatva, automatikusan a kredenchez mentem. - Mit keresel, fiam? - Májkrémet. Nincsen? Erre jött a válasza. Korábban is emlegetett szavajárása volt ez...) 176
