Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Módszertan - Wicker Erika: Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból
Wicker Erika A megnyitó óta eltelt időben két hosszabb, fényképekkel gazdagon illusztrált ismertetés is megjelent a kiállításról.7 MÚZEUMPEDAGÓGIA Sajnos, a pályázat és eddig a múzeumi költségvetés sem tette lehetővé a tervezett, több iskolai korosztálynak szóló múzeumpedagógiai füzet megjelenését. Merinu Évának köszönhetően azonban iskolások százai ismerhették meg az avarok világát; az általa vezetett múzeumpedagógiai foglalkozásokon különösen az avar ékszerek és övveretek gipszből való kiöntése és „aranyozása" volt igen sikeres. KÖSZÖNET Minden kiállítás, de különösen egy állandó kiállítás nagy felelősséget jelent annak, aki 7 WICKER Erika 2015a, 2015b megálmodja és rendezi. Természetes hát, hogy a megvalósítás előtt én is felkerestem az avar kort évtizedek óta kutató és igen jól ismerő kollégákat. Volt részem visszautasításban is, de volt, aki időt, erőt és fáradságot nem kímélve segítette a munkámat. Külön köszönet illeti Balogh Csillát, akinek támogatása és segítsége nélkül szegényebb lett volna ez a kiállítás. ...ÉS A TÁVOLABBI TERVEK Azon kívül, hogy a kiállítást az írott és elektronikus sajtó segítségével is folyamatosan „üzemeltetni" kell, feltétlen szükséges még egy, a szakmának és a közönségnek egyaránt szóló katalógus megjelenésére, melyet Balogh Csillával közösen készítenénk el. Tervezünk továbbá egy, a kiállítás tematikájára épülő konferenciát is (hazait és/vagy nemzetközit); ebben a terveinkben az a Szentpéteri József is részt vesz, aki a kiállítást a megnyitón szakmai szempontból elemezte. Megnyitóbeszédét itt közöljük. IRODALOM WICKER Erika 2014 Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból. A Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti állandó kiállítása. Kecskemét 2015a Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból. A Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti állandó kiállítása. In: Bácsország 2015/1. (72. sz.) 85-90. Szabadka 2015b Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból. In: Lovas Dániel (szerk.): A Kecskeméti főtér történelmi épületei. Cifrapalota. 76-85. Kecskemét 378