Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)

Módszertan - Wicker Erika: Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból

Nagyurak és vezérek. Híres avar leletek a Kiskunságból fény hatású LED-sorokat a vitrinkeretben helyeztük el hűtőbordaként is funkcionáló, káprázásmentesítő maszkkal. A kiállításban kevés a tájékoztató szöveg. A két nagyobb információs blokk (kora ill. közép és késő avar) azonos szerkezetű: három azonos nagyságú, 40x80 cm-es, hátulról megvilágított diaszerű táblából áll. Az első tábla mindig az adott korszak történetét mutatja be, a közép­sőn a két egyforma nagyságú térkép közül az felső a bevándorlás irányát mutatja, az alsó a lelőhelyek által kirajzolt négy szállásterületet, a harmadik pedig az alsó térkép magyarázatát adja. A záró információs tábla, mely az avar kor legvégét ismerteti, szintén 40x80 cm-es, csak egy szöveges részből áll, és ezt már csak az azonos nagyságú impresszum követi, me­lyen a kiállításban részt vevők neve és a köl­csönző múzeumok mellett a támogatók lógója is szerepel. A vitrinfeliratok fehér nyomtatással készül­tek a 30x16 cm nagyságú, 5 mm-es víztiszta plexilapok hátuljára, olvashatóságukat rejtett LED-es élvilágítás biztosítja. A kunbábonyi egység kivételével (ahol szimmetriára töre­kedtünk) minden esetben a vitrinek bal felső oldalán vannak, azonos magasságban az infor­mációs blokkok felső részével. EGY KÍSÉRLET Némi nehézséget okozott, hogy a mára már igencsak megkopott aranyozású, ön­tött bronz késő avar övdíszeket, ékszereket milyen módon tudom hitelesen bemutatni úgy, hogy megközelítőleg eredeti szépsé­gükben ragyogjanak. Az eredeti tárgyakból ugyanis ma már nehéz elképzelni, milyen lehetett egykor az adott díszítmény. Ezért az utolsó két vitrinben szinte minden kiállított leletegyüttes duplán szerepel: felül az eredeti tárgyak, ahogy ma kinéznek, alattuk másola­taik - 24 karátos arannyal bevonva. Az „ilyen most, de ilyen volt"-módszer tapasztalataim alapján sikert aratott a látogatók körében. MEGNYITÓ A kiállítás megnyitójára 2014. július 18- án került sor. Köszöntőt Szemereyné Pataki Klaudia (akkor Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, ma polgármestere) mondott. Dr. Cseri Miklós, az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma kultúrpolitikáért felelő akkori helyettes államtitkára megnyitójában kiemel­te, hogy „a kiállítás zseniális. A világ bármely táján, a vezető múzeumokban is érdeklődésre tarthatna számot az avar kori leletekből Kecs­keméten most megnyílt kiállítás."5 A megnyi­tón részt vett H. Tóth Elvira, a Katona József Múzeum egykori munkatársa is, akinek a kiál­lított leletek nagy részét köszönhetjük. KIÁLLÍTÁSVEZETŐ A megnyitóra elkészült a kiállítás vezetője. Nem katalógus, hiszen nem részletez minden egyes bemutatott tárgyat, de színes képek­kel, rövid ismertetéssel közli az összes lelet­csoportot. A B5 méretű, gazdagon illusztrált, 48 oldalas, színvonalas füzet megjelenítése Zalatnai Pál (ZéPé Design), a fotók Kiss Béla munkáját dicsérik.6 A külföldi látogatók vendégkönyvi bejegy­zései folyamatosan figyelmeztetnek az idegen nyelvű szöveg hiányára. A kiállítótér méretei azonban sajnos nem tették lehetővé a szöve­gek fordítását, így az érdeklődő külföldiek rendelkezésére egyelőre a kiállításban levő információs blokkok és feliratok német és an­gol fordításai állnak. Tudom, hogy ez nem ele­gendő: szükség lenne a teljes kiállításvezető német és angol fordítására is... 5 Forrás: http://keol.hu/kecskemet/hires-avar-leletek-a- kiskunsagbol. További sajtómegjelenések a megnyitóról: http://muzeum.kecskemet.hu/cifra/;http://www.baon .hu/bacs-kiskun/kultura/feltarult-a-kincseskamra- 563466; http://kecskemetitv.hu/sa_hirek/i_kultura_ 32/i_avar_kori_leletek_a_cifrapalotaban_101859/t_ Kultúra - Avar kori leletek a Cifrapalotában /index, html; http://www.btk.mta.hu/aktualis-main/602-uj- -allando-regeszeti-kiallitas-kecskemeten.html; http:// tti.btk.mta.hu/esemenyek/1465-uj-allando-regeszeti- -kiallitas-kecskemeten.html; http://www.kecskemeti- hirhatar.hu/hirek/kiallitas-a-cifrapalotaban-hires- avar-leletek-a-kiskunsagbol; http://www.montazsma- gazin.hu/nagyurak-es-vezerek-hires-avar-leletek-a- kiskunsagbol-540ce22b07834/; kecskemetitv.hu/hun/ s_!news/i_36/i_101826/index.html; hirosveny.hu/ese- menyek/nagyurak-es-vezerek; https://www.iacebook. com/kecskemet.hu/posts/1466794203568441; http:// www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/feltarult-a- kincseskamra-563466; http://www.kecskemeti-hirha- tar.hu/index_cikk.php?hh=kiallitas-a-cifrapalotaban- hires-avar-leletek-a-kiskunsagbol. 6 WICKER Erika 2014 377

Next

/
Thumbnails
Contents