Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Régészet–Antropológia - Somogyvári Ágnes: Középső bronzkori temetkezések Kiskunfélegyháza határában
Középső bronzkori temetkezések Kiskunfélegyháza határában elterjedt volt a Vatya III. időszakban is. Az ilyen típusú urnának a nyaka tölcséres, teste öblös, szalagfüle a nyakból indul, és a vállra támaszkodik. Általában díszítetlen. Gyakori formának számít, sok lelőhelyről ismert, így többek között a kultúra névadó lelőhelyéről, Vatyáról,19 Kelebiáról a 6., 73., 105. sírból.20 Törteién az 1. sír töredékes urnája is ezt a típust képviseli,21 és ilyen Csongrád-Vidre szigetről a 8. és a 24. sír urnája is.22 A másik csoportba az idegen hatást tükröző urnákat soroltuk. Ez a hatás az általunk vizsgált urnák esetében az edényformában és a díszítésben jelentkezik. Két sírból, a 102. és a 201-ből került elő ilyen típusú urna. A 102. sír urnája (I. tábla 3.) töredékesen maradt meg, a szerencsésen megőrződött hasrész eltér az általánosan ismert vatyai urnaformák haskiképzésétől. Ez a forma a to- jásdad testű urnák típusához kapcsolja ezt a kerámiát. Ezzel a típussal részletesen Kovács Tibor foglalkozott a Dunakeszi-Kopolyáról a Nemzeti Múzeumba került leletanyag közlése során. Megállapította az innen előkerült ilyen típusú urna kapcsán, hogy a forma a mészbetétes kultúra északi csoportjára jellemző, tanulmányában alaposan, több kultúrát is körüljárva, széles körből és nagy számban sorolta fel az analógiákat.23 Az edénytest felépítésén túl ugyancsak idegen hatást tükröz a legnagyobb kihasasodáson megjelenő kettő vagy négy fül is. Ilyen típusú alkalmazásokat találunk a Hatvan, a Perjámos, illetve a Mészbetétes kultúrában is.24 A vatyai környezetben előforduló párhuzamoknál ugyanúgy, ahogy a kiskunfélegyházi urnánál is, a hason elhelyezett kettő vagy négy szalagfület igen gyakran benyomkodással vagy bevag- dalással díszített borda köti össze. Hasonló testfelépítésű urna került elő, ugyancsak töredékesen Budatétényben, a Növény utcai temetőben,25 Százhalombatta-Alsó Szőlőkben,26 Dunakeszi-Kopolyán,27 de hasonló tí19 KADA Elek 19091/1. kép. 20 BÓNA István 1975 Tafel 59/3,61/6, 9. 21 KOVÁCS Tibor 1974 2. ábra 9. 22 G. SZÉNÁSZKY Júlia 1977 7. kép, 27. kép 8. 23 KOVÁCS Tibor 1989 65. p„ Abb. 4.4. 24 P. FISCHL Klára - KISS Viktória - KULCSÁR Gabriella 1999105. 25 REMÉNYI László 200210. kép 7. 26 POROSZLAI Ildikó 1990 7. kép 2. 27 KOVÁCS Tibor, 1989 Abb. 4.4. pusokat közöl Bóna István is Izsák II-ről két- fülű és négyfülű változatban.28 Az urna legnagyobb kihasasodásán körbefutó, ujjbenyo- mással vagy bevagdalással tagolt plasztikus bordadísz általánosan ismert a Vatya-kultúra egész időszakában. A borda alatti díszítés ugyancsak él a kultúra életének teljes időszakában.29 Míg a kultúra életének első részében a durvított felület a jellemző, addig a Vatya III. időszaktól a bekarcolt vonalkötegek és zegzugminták az általánosak, úgymint a 102. sír urnájánál. A bekarcolt vonalkötegekkel, zegzugmintákkal díszített hasú urnákat sok helyről ismerjük a Vatya III. időszakból, itt csupán néhány példát említünk: Lovasbe- rényből,30 Százhalombatta-Alsó Szőlőkből,31 Kelebiáról,32 Törteiről.33 Az egyetlen egésszé restaurálható urna a 201. sírból került elő (II. tábla 2.). Az előbbihez hasonlóan ez az urnaforma sem a tipikus vatyai formához tartozik, hanem idegen hatást tükröz. Mind a nyakkiképzés, mind az urnatest, valamint a két fül elhelyezése a mészbetétes kultúra hatását jelzi. Az urna díszítésmódja sem a Vatya-kultúra általánosan megszokott díszítésmódját követi. Nemcsak az urna hasrészét, hanem az urna nyakvonalát és felső harmadát is díszítették bevagdalással, bekarcolt körökkel és vonalakkal (2. kép). Az urnák felső harmadban bekarcolással vagy besimítással történő díszítése a Vatya- kultúra II. időszakának végétől figyelhető meg,34 az általunk tárgyalt urnán nem ez a díszítési mód látható. Mind az urnaformára, mind a teljes urnatest díszítésére a legjobb analógiákat a kelebiai temető valamint az Izsák II. temető urnái között találjuk meg. Formai hasonlóságot mutat Kelebián a 82. és a 114. sír35 urnája, az urnatest díszítésében, az említett kelebiai párhuzamok mellett az Izsák II. sírjait említhetjük meg.36 Annak ellenére, 28 BÓNA István 1975 Tafel 78/1,3, 6. 29 VICZE Magdolna 1986. urna-típustáblák. Köszönöm Vicze Magdolnának, hogy lehetővé tette a szakdolgozatába való betekintést. 30 BÓNA István 1975 Tafel 52. 6-7. 31 POROSZLAI Ildikó 1990 6/8. 32 BÓNA István 1975 Tafel 59.4. 33 KOVÁCS Tibor 1974 3. 2. 34 P. FISCHL Klára - KISS Viktória - KULCSÁR Gabriella 1999106. 35 BÓNA István 1975 Tafel 62/4, 75/8. 36 BÓNA István 1975 Tafel 78.1,3,6. 23