Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Helytörténet - Művészettörténet - Sümegi György: Járitz Józsa a Kecskeméti Művésztelepen
Sümegi György jelentenek azok a számok a verssorok mellett« mondta Gr-né. »Azok a cipőszámok a (vers)lábakra« felelte Fr. Szeretem a művészetet, a munkát, a természetet. Szeretem az anyámat, de a szerelmet azt imádom - mondta H. /1917. július 25. után/ Itt vagyok Kecskeméten már majdnem egy hónapja. [...] Itt vagyok Fr-val, a telep mellett lakunk. Pihenni jöttem, és tényleg nem sokat dolgoztam eddig, de most szinte beteges vágyat érzek dolgozni újra, és főképpen festeni. [...] K. (=Kandó László?) Mester letelepedett mellém. (K. elég intelligens ember, Európát járt, elsőrendű közepes festő, kínai arccal, és azon kívül egy angol feleséggel rendelkezik, és van egy gyönyörű kislánya.) »Miket gondolhat magában, mikor úgy hallgat. Biztosan oda sem hallgat.« /1917/ július 28. Itt van egy kicsi, nagyfejű, széles vállú ifjú H. (?) festő. Szereti a Fr-t. Mikor Fr. másokkal beszél, ő nézi, nagy óriási szemekkel szinte hipnotizáltan mered rá (FF. barátja J-nek) a legnagyobb bámulattal. Csak néha tör ki belőle az elragadtatás hangja. »Zseniális.« »Maga a legszellemesebb nő, akit valaha ismertem« mondta egyszer FF. Fr- nak. [...] Az, hogy Jenő nem jött ide K-re, a legnagyobb meglepetésképpen hatott rám. /1917/ augusztus 16. Jenő érkezik máma. /1917/ augusztus 19. Az emberek társasága börtön és bilincs nekem. /1917/ augusztus 20. Én és az én életem nem verseiben, nem fejlődési stádiumaiban, de egészében kritika fölött áll. És ezért nem bántana a leglesúj- tóbb kritika, és nem érint a nem értés. Nekem ehhez közöm nincs. Az én fölényem ez, érzem, hogy fölötte állok, és ezért nem érdemes szólnom, amikor más szólna, és védekezni, mikor más tenné és teszi. Én nem védem magam. És én nem is magyarázom magam. /1917/ augusztus 21. Én Jenőt tulajdonképpen gyűlölöm és szeretem. Szenvedélyesen gyűlölöm, és szenvedélyesen szeretem. De mindkét szenvedélyem fölött én uralkodom, nem ők fölöttem. /1917/ augusztus 24. Az én naplómban Fr. és az emberek a kórus szerepét játsszák. Jenő mostanában olyan önelégült, emlékeztet Cs-ra és Linzre. [...] Jenő egészen nyiltan kimond mindent az emberek előtt. Ennek az a következménye, hogy az emberek bizalmaskodók. O azután összezördül velük, mert érzékeny, és nem tűr el semmit. Magam pedig azért vagyok zárkózott, mert érzékeny vagyok. Hányszor történt ott ültünk hárman az ebédlőben Fr., Jenő és én. És J. beszélt. [...] Nem feleltem. És soha, soha olyan egészen, olyan teljesen és olyan osztatlanul nem voltam benne valamiben, mint ebben a hallgatásban. /1917/ szeptember F0. J: »Maga akkor megígérte, hogy ül nekem délután, és maga tudta, hogy én mennyire szerettem volna dolgozni akkor, mert már egész nyáron nem dolgoztam«. /1917/ szeptember 13. Fent voltam Je.-nél, és megmutattam az aktomat. [...] »Tudja Jenő miért írok én? Azért írok le mindent, hogy megszabaduljak tőlük, ha nem írnék, hát megőrülnék. Mert a meg- pattanásig forrna bennem minden, és szétvetné az agyvelőmet, ha nem adnám ki.« [...] /1917/ október. Én Jenő iránt való szeretetből belementem volna abba, ami a legnagyobb abszurdum nálam, a házasságba. /1917/ november Gl., (=Glatz Oszkár) máma ezeket mondta nekem az akadémián: »Én magának ezentúl nem fogok korrigálni. Én nem tudok segíteni magának. Amit maga csinál, az nem a valóság. És ez a mód, ez számomra idegen teljesen. Rajzban itt-ott fogok szólni, de különben hagyom magát. Maga ezzel valamit tudatosan el akar érni, valószínűleg. Azt, hogy a valóság nem ilyen, azt maga is látja«. /1917/ december 18. Gl. mint tehetséges fenevadat megtűr iskolájában. Én pedig időnként emberfölötti 296
