Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Kürti László: Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban
Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban dalmakhoz így rendeltek külön tortákat, gril- lázsokat is, amelyeket mindig sütőasszonyok készítettek. Az esküvő előtti napon, pláne ha nagyobb lakodalmat rendeztek, borjút vágtak. Ebből főtt húst és marhapörköltet szolgáltak el. A férfiak a bográcsos főzésben jeleskedtek, a báránysültet nem ismerték. A „birgepörkölt" fortélyos étel volt, úgy mondták: a „lakodalom rostélyos és fortélyos", utalva a különleges rostélyos kalácsra és a birgepaprikás főzésének tudományára. A férfiak mondták: „az elejét bográcsba, a hátulját üstbe", ami annyit jelentett, hogy a birka minden felhasználható részét bele kellett főzni a pörköltbe. Ha kétnapos volt a lakodalom, az első nap volt a kikérés és kibúcsúzás a menyasszony házánál vagy tanyájánál, másnap pedig a vőlegény házánál folytatták. A katolikus családoknál illett az esküvő napján korán reggel meggyónni, majd ezután a koszorúslányok és a női rokonok segédkeztek a menyasszony öltöztetésében. A kétnapos lakodalmat a második világháborútól a szűkös lehetőségek miatt felváltotta az egynapos, a mai félnapossal szemben. Ekkor már az esküvő napjának reggelén a lányos háznál tartották meg a „kiadót", és ott ebédelt az egész násznép. A vacsora és az éjszakai mulatság viszont a fiús háznál volt. Ezek még úgynevezett „sátoros" lakodalmak voltak, legtöbbször a tanya épületéhez hozzáépített sátorban rendezték a lakodalmat. A sátort szalagokkal, virágokkal vagy szép zöld ágakkal feldíszítették. A 20. század elején még ismert volt a színes kendők használata is. Az 1930-as évektől elterjedt az „Éljen az új pár" és az „Isten hozott" vagy „Szeretettel vártunk, Sok boldogságot kívánunk" szöveg kivágott papírból való elkészítése. Ezt jó szerencsének tartották, és a fő helyre - sátor bejáratához, az új pár feje fölé, stb. - felakasztották. A vőfély rituális szerepe igazán az esküvő napján kezdődött: várta és köszöntötte a vendégsereget, és az ebéd után kikérte, majd kibúcsúztatta a menyasszonyt a szülői háztól. A menyasszony nagy sírás-rívás közepette búcsúzott el a szüleitől, testvéreitől, nagyszüleitől. Hogy mennyire volt „sírós", az attól is függött, hogy a vőfély milyen érzelgős szöveget mondott. A búcsúzás után illendő és elvárt volt a búcsúcsók. Majd a „rostélyos kaláccsal" feldíszített borosüvegekkel felültek a pántlikás és virágos lovasszekerekre, és indultak a községbe esküdni.60 Az első kocsiban ült a vőfély a násznagyokkal, a másodikban az ifjú pár, a harmadikban a szülők, utána jöttek a zenészek, a rokonok, és a szomszédok. Ha azonos külterületi részen laktak, a két menet egy megbeszélt dűlő kereszteződésénél találkozott, s onnan egy oszlopban mentek - attól függően, hogy milyen vallású volt a család - vagy a református, vagy a katolikus templomig. A templomi esketés alatt a vőfélynek nem volt külön szerepe. A második világháború előtt még divatban volt az esketés utáni rövid tánc a templom előtt. Ezt nem minden pap szerette, de volt, aki elfogadta. Ekkor kötelessége volt a násznagynak és a vőfélynek, hogy meghívják a papot az esti vacsorára, aki legtöbbször el is fogadta, ha nem, ajándékot (legtöbbször ételt és italt) kapott. Ezután a menet indult a vőlegény, azaz az új pár otthona felé. Az 1920-as évektől már divatba jött a fényképész, akinél az ifjú pár vagy a család fényképet készíttetett. Sokszor ilyen fényképek még az indulás előtt a háznál is készültek, erre kihívták a fényképészt. Az első világháborúig szinte törvényszerű volt, hogy az ifjú párról készült képet a menyasszonyi koszorúval együtt bekeretezték, és díszes helyre felakasztották, sokszor a vőlegény bekeretezett elbocsátó levele (obsit) vagy katonaképe mellé. Az 1950-es évektől szükségszerűen jött divatba a „tanácsi" esküvő, az 1960-as évektől pedig a KISZ-es, amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezte a tömegmozgalomban fontosabb funkciót betöltő fiatalok egyház nélküli esküvőjét. Az ideológiai nyomás ellenére ezek elenyésző számban fordultak elő, de tudott dolog volt, hogy a tanácsi esküvő után rendesen megtartották az egyházi szertartást. 1990 óta elfogadott dolog a régióban, hogy a városházán tartják a „polgári esküvőt", és utána a templomit. Ezután a központi parkban vagy a műteremben volt szokás a fényképezés, és csak ezután mentek tovább a lakodalmas étterembe. A vőfély szerepe a lakodalmas menetben és a vőlegényes házhoz való érkezésnél vált jelentősebbé, amikor a vendégeket és a szom60 A rostélyos kalács elnevezése Vác környékén és a Tá- pió-mentén cifra kalács. Ofella Sándor 1985 28. 223
