Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A bor a hajósi sváb hagyományos népéletben (20. század első fele)
Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária borünneppé vált, a borverseny győzteseinek ünneplése, a borlovagrend új tagjainak avatása és humorral teli eskütétele, a borkirálynő megválasztása szerepel a programban. A szüret végeztével pedig a három szomszédos sváb falu - Hajós, Nemesnádudvar és Császártöltés - együtt ünnepli a bort a Sváb borút nevű rendezvény keretében. A HAJÓSI BOR Uhna Wei ka ma leaba, abr sei itt, azaz: 'Bor nélkül élni lehet, csak meglenni nem' - tartja a hajósi közmondás. A 20. század közepéig a hajósiak kétféle bort csináltak. Jó bort - különös módon ezt nevezték sillernek (Schillr), amit vagy eladtak a kocsmárosnak (ez volt a Vakaufwei vagy Wiatwei), vagy ünnepi alkalmakra tartogattak: lakodalomra (Hochzaitivei), virrasztásra (Wachrwei). És egy másikat, amit maguknak, mindennapi fogyasztásra szántak - ez volt a vizes bor vagy ivásra való bor (Wassrwei, Trenkwei), mely az ivóvíz pótlására szolgált, a törköly vízzel való felöntésével készült. A 18. században a mocsaras, vízjárásos ártéri területre települt hajósi svábok nélkülözték a jó minőségű ivóvizet. Ezért a hajósi svábok viszonylag sok bort fogyasztottak, ezek azonban gyenge, alacsony alkoholtartalmú borok voltak: gyönyörű szép piros volt, csak ereje nem volt, gyönge volt, ez víz helyett volt. Magyar helyi népi elnevezése: csiger. A gyenge borral (schwacha/laichta Wei) szemben volt természetesen erős bor (starka Wei) is, melynek akár 14 nap is lehetett az erjesztési ideje a feketeszőlő esetében, amikor azt héján erjesztették. Az ihatatlanul rossz borra azt mondták, hogy Rätschr vagy Rätsclirwei - szó szerint: 'recsegő, recsegőbor', azaz lőre. A gstenkada Wei ('büdös bor') kifejezés ugyancsak minőségi problémára utal: a hordókezelés nem volt megfelelő. Az aglauana Wei kifejezéssel pedig azt a bort, illetve borászati technológiát jelölték, amikor a darálás után a szőlőlét rögtön a hordóba tették, nem hagyták a törkölyön forrni. Egy hajósi sváb borosgazda így emlékezik arra, ahogyan a 20. század első felében a helyi borokat minősítették: A legjobb bor volt a Hochzaitwei. Sorban utána következett a Schillr, ez a rozé, rózsaszín bor, kék szőlőből állították elő, de nem erjesztették a törkölyön, hanem agluana Wei volt, leeresztett bor. A Rotschillr (piros siller) egy napig maradt a törkölyön. Fehér kádár szőlőt nem ismertek a hajósiak, olyan nincs. Hanem csináltak a kék kadarkából fehér bort, préselés után rögtön hordóba került, olyan hordóba, melyben előtte fehér bor volt, és amíg forrt, naponta kétszer lánccal megostorozták. A vizes borokat a 18. század első felétől Franciaországban és a határos német területeken kezdték el készíteni, így fogyasztásának szokását a betelepülők magukkal hozhatták.27 A vizes bor készítésének technológiája a borosgazda egyéni leleményétől is függött: A Fuszenecker nagyapám szokása volt, hogy a törkölyre öntött vizet, és ezt nem préselte ki sose, hanem hagyta a nyitott, csapra vert hordóban. Amennyit alul kiengedett a csapról, annyi vizet öntött fölülről mindig utána. Eleinte úgy három-négy maligán lehetett, de a vége felé csak olyan savany- kás víz jött le. Ez olyan hígított bor volt, de ezt is ivóbornak mondták. Egész ősztől nyárig ezt itta, de nyáron már csak olyan saurs Wässrle, savanykás lé volt. Más borosgazda is ehhez hasonló módon hígította a vizes borát: Egy rokonom minden délben vitt egy üveg vizet, fölül beöntötte a hordóba, alul kiengedte a bort, a végén ez olyan híg lé lett. A hajósiak úgy tartották, hogy sokkal egészségesebb dolog a nehéz fizikai munkák során vizes bort inni, mint vizet. A sok víz- ivástól óvakodtak, mert ha az ember túlságosan sok vizet iszik, vízrészegség (Wassrrausch) lesz úrrá rajta, amely rosszabb a bortól való részegségnél - attól az ember két-három napra is megbetegszik, viszont a borgőz hamar kiszáll, és az illető egészséges. A sillerborok készítése a vörösborok előállításához hasonló vagy azzal teljesen megegyező. Általánosan héjon való erjesztéssel készítik a kevés színanyagot tartalmazó szőlőkből - ezekből kevés színezék oldódik ki. A kadarka szőlőfajtából - főként az alföldi borvidékeken a késői érés és a penészesedés iránti hajlam következtében - az évek többségében nem lehet mély színű vörösbort készíteni. A hűvös, csapadékos években a kadarkából a teljes időtartamú héjon erjesztés ellenére is csak világos 22 Csoma Zsigmond 1991. 281. 164
