Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 249 ták. Nagy fazékba raktuk, lekötöztük, vizet engedtünk rá, és a kemencében felforrósítottuk, majd a lassú lehűlés után már a polcra is tettük, - emlékezett Kovács Lászlóné Kordás Mária. Dobos Veronika nagyszámú módos családjában az volt a szokás, hogy nyáron bográcsban főzték meg a paradicsomlét az 192CMlO-es években. Palásti Rozália is úgy emlékezett az 1940-50-es évekre, hogy a nagyszüleinél a városközeli tanyán bográcsban főtt a paradicsom. A lezárt üvegeket száraz vagy hideg dunsztba tették. Egy évre való mennyiséget készítettek általában, amelyet italként is fogyaszthattak vagy levest, mártást készítettek belőle. A paradicsomlét ma is készítik Félegyházán. A paradicsomot zölden is eltették, egészben vagy szeletekre vágva tormával, babérlevéllel, borssal befőzve. Nagyon kedvelt savanyúság volt. Befőzéssel tettek el lecsót is télire, ehhez a paradicsomot és a paprikát jól megmosták, kitisztították és felszeletelték, majd egy nagy lábosba tették főni. Csak az első forrásig főzték, és üvegbe rakták, szalicilt szórtak a tetejére, és forrón lekötözték. Másnapig szárazgőzben volt. A XX. század elejétől készítettek a paraszti háztartásokban is ecetes lében tartósított savanyúságokat: uborkából, paprikából, vegyes zöldségfélékből. A leggyakrabban készített savanyúság az ecetes és a vizes uborka volt. Nyári eltevés mindkettő. A takarékos polgári családban élő Fekete Jánosné Vízhányó Mária az 1940-es évek közepétől mindig tett el a családja számára savanyúságot, befőtteket és lekvárt is. A vizes uborkához egyenes uborkákat válogatott, majd enyhén fűszerezte sóval és napon érlelete, augusztusban készítette. A kovászos uborkánál üvegenként egy szelet száraz kenyeret, tormát, kaprot, borsot, koriandert, bazsalikomot, valamint szőlőlevelet tettem. A metélt uborkára ráöntöm az ecetlét, de inkább sós legyen, mert felszívja. Ezután kitettük a napra - emlékezett vissza. A tehetős polgárcsaládból származó Mészáros Jenőné Térjék Erzsébet is úgy készítette az ecetes levet, ahogy édesanyjától tanulta az 1930-40-es években: a kovászos uborkát sós ecetes lével forráztuk le, és kenyeret tettük rá. Gyöngyösi Mária polgári családjában is tettek el kovászos és vizes uborkát is. Emlékezete szerint az 1960— 70-es években az ecetet, vízzel, cukorral és sóval felforralták, majd lehűtötték, és az üvegbe tett uborkára öntötték. A szegényparaszti családból származó Tóth Klára édesanyja az 1930^10-es években így készítette a savanyúságot: a paprikát, az uborkát kaporral, tormával, borssal és még lila káposztát is tett bele, egy 6 literes üvegbe rakta szépen sorba, majd leforrázta ízesített levél. Miután lehűlt újból leforrázta. Egy dl ecetet ráöntött és kamrába tette, de nem takarta le. 8 nap múlva forrt fel, utána lekötötte. Önmagától szépen letisztult, és évekig elmaradt. A savanyúság eltevéséhez nagyon fontos az ecetes savanyító lé megfelelő öszszeállítása. A háziasszonyok sokat kísérleteznek, új recepteket próbálnak ki, ha nem sikerült az előző évi eltevés.