Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)
Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 205 szalonna érett legyen. Mostanság lerövidült a hizlalás ideje. A tápszerek használata óta 7-8 hónapos korában már levágják a sertést, de ízük, zamatuk nem hasonlít a régihez. A disznóölés ideje decembertől februárig tartott, a hideg, téli időszakban, amelyet jeles napokhoz kötöttek Félegyházán, mint Erzsébettől Mátyásig, vagy Mindenszentektől Gyertyaszentelőig. Hagyományosan karácsonyra vágtak disznót félegyházi paraszti és polgári családok egyaránt, de jeles alkalom volt még a házigazda névnapja, lakodalom, szüret, a XX. század második felétől a születésnap és a ballagás is. A család lehetőségeihez mérten és a nagyságától függően évente egyszer vagy kétszer, alkalmanként egy, ritkán kettő disznót is levágtak. A legalkalmasabb napnak a XX. század folyamán a szombatot tartották, de a tilalmas napokat jobban kihangsúlyozták még napjainkban is. Nem lehetett és ma sem vágnak disznót pénteken és vasárnap, ünnepnap és nagyböjt idején, illetve teliholdkor, mert a hiedelem szerint megavasodhat a füstölt hús. A disznóölés mindig családi összefogással történt, szomszéd, koma meghívásával, amely kölcsönös segítségen alapult, szervezettséggel és munkamegosztással. Böllért, hentest csak a XX. század második felében fogadtak, az úgynevezett hozzáértő ember is alkalmi segítség volt, fizetségül kóstolót kapott. A disznóvágásra a felkészülés a munka előtti egy-két napot vette igénybe. Előkészítették a hozzávaló edényeket, eszközöket, alapanyagokat. A módos Hoffer családnál a következő anyagokat készítették elő a disznóvágáshoz az 1900-as évek elején: „...a disznó öléshez kell 5 kiló só, 20 kr jó 20 szegfűbors, 20 ért paprika. 7 teknyő 1 nagy a mibe a húsokat lesózzuk egy kisebb a mibe a belet mossák és később jól megsúrolva a kifőzött hurkákat rakjuk, a többi pedig kisebb teknyő, 2 nagy deszka a nagy tőke a nagy zöld vajling a mibe a sonkát lesózuk, aztán a nagy sárga tál a mibe a főzött kását teszik, egy nagy disznóhoz kel 7 icze kisőbb a nagy sárga tálba teszük a kúrczinát. - Egy nagy vizes kád a mibe a lúgot csinálni szoktuk, és egy nagy dézsa ezekbe vizet készíteni a mibe a szalonnát hányjuk. - Egy nagy bogrács, a nagy vasfazék nagy vaslábas ezekbe a hurkát főzük a esik szűrőt és a nagy kék fazék a mibe a zsirt leszedjük nagy vaskanál 3 vászony melegítő kantaegy dézsa mibe a kolbászt rakjuk." 9 1 Héjjas István visszaemlékezése szerint az 1930-as évektől használt eszközök a következők voltak a családjában: üstház, bogrács, kések, bárd, fürész, fatálak, fateknő, vajling. A kések között volt szúrókés, kaparókés, bontókés. Továbbá húsvágó tőke, húsdaráló, bádog hurkatöltő fanyomóval. (A hurkatöltőt priszlinek nevezték Félegyházán.) Az előkészülethez tartozott az is, hogy az előző napon meg kellett fenni, köszörülni a késeket, elmosni az edényeket, az embereknek fát kellett vágni. Mindennek meg kellett adni a módját - emlékezett Hegedűs Sándor. Ezen túl vörös- és fokhagymát pucoltak, valamint só- és borstörés, kenyérsütés volt a megelőző napon. " BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1996. 120.
